„A gyermek Isten ajándéka”

„Értük dolgozunk…”

A nemzetek sorsa a szülőszobákban dől el. Ha egy területen egy adott nemzet minél több tagja minél több gyermeket nevel fel, akkor az a terület – mivel ők lakják be – hosszú távon is biztosítva lesz az adott nemzet számára. Ezzel szemben Kárpátalján borzasztó veszélyt jelent, hogy sok magyarlakta településünkön a temetések száma meghaladja a keresztelésekét, mely tendencia, ha folytatódik – kihalunk. Ám hál’ Istennek, olyan helységeink is vannak, ahol a demográfiai helyzet biztató.

A Máramaros–ugocsai Református Egyházmegye hivatalos statisztikai adatai szerint a Nagyszőlősi járás magyarlakta települései közül az utóbbi években Feketepatakon, Verbőcön, Gyulán, Akliban, Újakliban és Aklihegyen a keresztelések száma mindig meghaladja a temetésekét, s Batáron, Tivadarfalván, Tekeházán, Mátyfalván, Tiszabökényben, Forgolányban is gyakorta több újszülöttet keresztelnek meg, mint ahány halottat kísérnek ki a temetőbe.

Homoki Gábor feketepataki tiszteletes tájékoztatása szerint gyakorta három gyermeket, néha többet is vállalnak a fiatalabb házaspárok, s Istentől kapott feladatuknak tekintik a gyermekek világra hozatalát és felnevelésüket. Több más beszélgetőtársam is hasonló információval szolgál.

A feketepataki Papp István és Gönczy Tímea öt gyermeket nevelnek, s akárcsak az általam felkeresett sokgyermekes családok többsége, ők is biztosítják, illetve biztosítani tervezik a gyermekek továbbtanulását.

– A legidősebb gyermekünk, Krisztina már 21 éves, befejezte az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolát, s miközben már munkába állt, levelezői szakon végzi a Munkácsi Humán-pedagógiai Főiskola zenepedagógiai szakát. 19 éves Ákos fiunk az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem szakán tanul, s éppen régészeti gyakorlaton van, így jelenleg „csak” három kisebb gyermekünktől hangos a házunk – magyarázza a családfő. – A 6. osztályt befejezett Ákos is inkább a történelem iránt érdeklődik, tervezzük, hogy a Nagyberegi vagy a Tiszapéterfalvai Református Líceumban folytassa majd tanulmányait. A négy és fél éves Dorina viszont még teljesen gondtalan gyermekéveit éli, a kéthónapos Johanna pedig még csak most kezd ismerkedni a világgal…

Három fóliaházban dolgoznak: két, 25x9 méteres, illetve a Terra Dei Alapítványtól kapott 40x10 méteres alapterületűben, emellett pedig tehenet is tartanak, és tejet adnak el helyi kontósaiknak. S éppúgy tisztességgel fel tudnak nevelni öt gyermeket, mintha, mondjuk, kettőt nevelnének. Igaz, nem tudnak megvásárolni számukra sok drága műszaki cikket, de például az egyetemista fiukat meg tudták lepni egy laptoppal.

S milyen örömforrást jelent az öt gyermek?

– A nagyobbak esetében a tanulmányi eredményeiknek tudunk örülni, ami pedig a kicsit illeti, élvezet nézni, miként kezdi felfedezni a világot – válaszol az édesapa…

Derceni Ferenc, feketepataki református gondnok 4 gyermek édesapja.

– Nem mondom, kissé nehéz iskoláztatni, ruháztatni a gyermekeinket, de az öt kisebb fóliaházunkban dolgozva, mégis mindezt sikerül biztosítanunk. Nagylányunk, a 17 éves Beáta az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában tanul, s bár anyanyelvén végezte a helyi, magyar tannyelvű iskolát, sikerült elsajátítania az államnyelvet, és be tudott illeszkedni egy ukrán tannyelvű oktatási intézménybe…

– Nekünk sem könnyű nevelnünk a 14 éves Diánát, a tízéves Dorinát és a nyolc hónapos Deniszt – fejti ki a verbőci Jana István. – Növeltük a zöldségtermesztésünk mennyiségét, emellett idénymunkákat is vállalunk, de olyan jó, hogy tele van a ház gyermekzsivajjal, s amennyi szeretetet adunk a gyermekeinknek, annyi kapunk vissza tőlük. A gyermekek ruháztatása mellett új bútorokkal is tudjuk gazdagítani az otthonunkat, de a ház külsejét is szépítgetem. Ami pedig a gyermekek továbbtanulását illeti, Diána nagyon szereti a táncot, Dorina a rajzot, s mindent megteszünk azért, hogy elvégezhessék majd az Ungvári Képzőművészeti Szakközépiskolát…

– Megjegyezném, hogy bár mindkét községben van romatelep, az újszülöttek csak mintegy 5 százaléka tartozik oda, vagyis nem a roma népesség növekedésével függ össze a születésszám emelkedése – mondja dr. Kordobán János, a Verbőci Családorvosi Rendelő főorvosa. – A helybeli lakosok mintegy „feltalálták magukat”, ráálltak a fóliaházi zöldségtermesztésre, amiből meg lehet élni, és gondolhatnak a családjaik gyarapítására. Amellett a szülők törődnek gyermekeik egészségével, idejében fordulnak hozzánk, s jellemző, hogy a csecsemőhalandóság mindkét községben ismeretlen fogalom…

Gyulán – gazdasági okokból – érezhetően problémásabb a több gyermek vállalása.

Nagy Lajos és Mária úgy neveli a 18 éves Brigittát, a 14 éves Olíviát és a 8 éves Dorina Kittit, hogy a feleség a Nagyszőlősi Automotive Gyárban dolgozik, míg a porckorongsérvben szenvedő férj szabadföldi földieper- és zöldségtermesztéssel foglalkozik, amibe a feleség is besegít. A férj nemegyszer reggel 5 órától este 9-ig a mezőn foglalatoskodik, s bizony, ha a feleség – hazatérve a gyárból – éjjel fél egykor lefekszik, sokszor már reggel 5-kor ő is talpon van, hogy kimenjen a mezőre. S amellett, hogy a legidősebb lányuk a Tiszapéterfalvai Líceum elvégzése után most a Debreceni Kodolányi János Szakközépiskolában tanul idegenforgalom szakon, most, nyáron, hogy itthon van, a középső lányukkal együtt komolyan besegít a gazdálkodásba. Megtanulják, hogy az életben mindenért keményen meg kell dolgozni. De mint Mária asszony kifejti, nagy öröm látni felnőni maguk mellett a gyermekeiket, s minden fáradozásukért kárpótolja őket az a szeretet, az a ragaszkodás, melyekkel gyermekeik körülveszik őket.

Sápi Zsigmond és Ilona három gyermeke közül az ifj. Ilona 2000-ben, az ifj. Zsigmond 2002-ben, a kis Dániel Bence pedig csak tavaly látta meg Isten szép világát. Persze, sokat kell dolgozniuk a család fenntartásáért, a földieper, illetve szántóföldi szemes termények termesztése mellett a férj a Nagyszőlősi Kábelgyárban is munkát vállalt, sőt tejet is adnak el mikor a közeli piacokon, mikor helybeli kontósoknak, hogy biztosítani tudják a megélhetésüket, és a megfelelő szintet gyermekeik neveléséhez.

– De ők, a gyermekeink adnak erőt minden munkánkhoz, hisz’ értük dolgozunk, s örömünket leljük bennük, mert értük élünk – zárja szavait a háziasszony.

A jelen sorok írója pedig megállapítja, hogy bizony, nincs hiába a sok munka, a felkeresett sokgyermekes családok nagy többségének otthonában nem szegénységgel, hanem tisztes jómóddal találkoztam…

Lajos Mihály