Porosenko elfogadta a védelmi miniszter lemondását

2014. október 13., 15:37

Elfogadta a védelmi miniszter lemondását vasárnap Petro Porosenko ukrán elnök. Az új miniszterjelölt nevét hétfőn hozzák nyilvánosságra.

„Petro Porosenko elnök eleget tett Valerij Heletej védelmi miniszter kérésének, és hangsúlyozta, hogy eljött az ideje a vezetőváltásnak a tárca élén” – olvasható az államfői hivatal internetes oldalán megjelent közleményben.

A tájékoztatás szerint az elnök hétfőn fogja a leváltott miniszter utódjának a nevét a parlament elé terjeszteni, amely már kedden szavazhat az új tárcavezető személyéről. „Remélem, hogy már kedden sor kerül a szavazásra” – mondta Porosenko.

A július 3-án kinevezett Valerij Heletejt az utóbbi hetekben számos bírálat érte a kelet-ukrajnai helyzet kezelése miatt. Heletej február óta már a harmadik vezető volt a minisztérium élén.

Az ukrán Dzerkalo Tizsnya című politikai-gazdasági hetilap egyik szombati cikkében arról számolt be, hogy Heletej augusztus 24-én annak ellenére részt vett egy kijevi függetlenség napi rendezvényen, hogy egy nappal korábban arra figyelmeztették, hogy határsértő orosz katonai egységek tartanak a délkelet-ukrajnai Amvroszijivka felé.

A lap szerint Heletej tétlensége vezetett a több mint száz ukrán katona halálát okozó ilovajszki tragédiához. A Donyeck melletti Ilovajszknál a szakadárok és – Kijev állítása szerint – orosz reguláris erők augusztus végén ostromgyűrűbe zárták a „terrorellenes” egységeket. A szakadárok ígéretet tettek arra, hogy szabad elvonulást biztosítanak számukra, de az erre a célra kijelölt folyosóban lemészárolták, illetve foglyul ejtették az ukrán egységek tagjait. Az ilovajszki tragédia az ukrán fegyveres erők legnagyobb harctéri kudarca a kelet-ukrajnai harcok kezdete óta.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)