Porosenko a Nemzeti Gárda parancsnokát jelölte védelmi miniszternek

2014. október 13., 19:51

A Nemzeti Gárda parancsnokát, Sztepan Poltorakot jelölte a megüresedett védelmi miniszteri tisztségre hétfőn Petro Porosenko ukrán államfő.

Az UNIAN hírügynökség tájékoztatása szerint az államfő a parlament elé terjesztette jóváhagyásra az új védelmi miniszter kinevezését. A törvényhozás várhatóan kedden fog róla szavazni.

Porosenko vasárnap fogadta el Valerij Heletej védelmi miniszter lemondását, eleget téve a tárcavezető kérésének. A július 3-án kinevezett Heletejt az utóbbi hetekben számos bírálat érte a kelet-ukrajnai helyzet kezelése miatt, egyes vélemények szerint tétlensége vezetett a több mint száz ukrán katona halálát okozó ilovajszki tragédiához.

Az ukrán parlament március közepén fogadta el a Nemzeti Gárda újbóli létrehozásáról szóló törvényt (a fegyveres alakulat 1991–2000 között működött Ukrajnában, Leonyid Kucsma akkori elnök oszlatta fel). A fegyveres alakulat parancsnoka Poltorak lett.

A törvény 60 ezer főben határozta meg a gárda létszámát, ez szükség esetén parlamenti döntéssel növelhető. Az alakulat létrehozása része volt a belügyminisztérium alá tartozó egységek reformjának. Napokkal előtte számolták fel a rohamrendőri feladatokat is ellátó, a demonstrálókkal szembeni brutális fellépései miatt hírhedtté vált Berkut különleges belügyi alakulatot.

A gárda tevékeny szerepet vállalt az úgynevezett „terrorellenes hadműveletben” a kelet-ukrajnai szakadárok ellen.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)