Ma érkezik a magyar külügyminiszter

2015. január 23., 09:40

Hivatalos látogatást tesz Kárpátalján pénteken Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A budapesti diplomácia vezetőjének programja a tervek szerint délelőtt Ungváron, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházában kezdődik, ahol találkozik a magyar érdekvédelmi szervezet vezetőivel.

Ezt követően a budapesti vendég megbeszélést folytat Vaszil Huballal, a megye kormányzójával, és Volodimir Csubirkóval, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökével. A találkozó keretében Szijjártó Péter és Volodimir Csubirko várhatóan megállapodást ír alá Magyarországnak és Kárpátaljának a Keleti Partnerség program keretében folytatandó idei együttműködéséről – közölte a megyei tanács sajtószolgálatának tájékoztatása alapján a Novini Zakarpattya.

A továbbiakban a külügyminiszter felkeresi az Ungvári Nemzeti Egyetemet és az Ungvári Hungarológiai Központot.

Délután Szijjártó Péter Beregszászba utazik, ahol a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vendége lesz, valamint találkozik a történelmi egyházak képviselőivel. Ezután a Beregszászi Magyar Konzulátuson helyi magyar vállalkozókkal, a Beregszászi járás vezetőivel is eszmecserét folytat a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

(transkarpatia.net/Kárpátalja)