Nemzeti összefogás a kárpátaljai magyarokért
Az elmúlt napokban újabb felhívások láttak napvilágot, újabb kezdeményezések születtek az ukrajnai válság miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyarság megsegítésére.
Március 25-én felhívással fordult a világ magyar szervezeteihez az Ukrajna gazdasági nehézségei által különösen sújtott kárpátaljai lakosság, köztük a magyar kisebbség megsegítése ügyében a magyar köztársasági elnök felesége és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke. A világ magyarjaihoz címzett levelükben rámutatnak az elmúlt hónapok válságának következményeire: arra, hogy az eddig sem kedvező körülmények között élő lakosságra az ukrán valuta nagymértékű értékvesztését követő áremelkedések egyre elviselhetetlenebb terhet rónak. Herczegh Anita és Kozma Imre ezért kötelességének és felelősségének érzi, hogy tegyen érte: a magyarok és más nemzetiségű lakosok ne kényszerüljenek szülőföldjük elhagyására – tartalmazza a levél.
Herczegh Anita és Kozma Imre ugyancsak levélben fordult Colleen Bellhez, az Egyesült Államok budapesti nagykövetéhez és Mihajlo Junherhez, az ukrajnai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjéhez, kísérjék figyelemmel a kezdeményezést, és lehetőségeikhez mérten segítsék elő, hogy az összegyűlt pénzbeli és természetbeni adományok a lehető leggyorsabban eljuthassanak a rászorulókhoz.
Ugyanezen a napon a Sopronba látogató Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: valamennyi megyei jogú város vezetőjét felkéri arra, hogy egy kárpátaljai falut mentoráljon, mert Ukrajna jelenleg „a talpon maradás mezsgyéjén van”, és segíteni kell az ott élő magyarokat. Elmondta, hogy ennek a kapcsolatnak a két település között többnek kell lennie, mint egy testvérvárosi kapcsolatnak.
Az elsők között Pécs önkormányzata reagált a kormányfő felhívására, a város önkormányzata már március 26-án, csütörtökön felvette a kapcsolatot Nagydobrony és Mezőgecse polgármestereivel, és első körben 10 millió forint támogatást ajánlott fel számukra. Március 28-án érkezett a hír, hogy Szekszárd önkormányzata ötmillió forinttal támogatja a nagyberegi önkormányzatot.
Összefogásra kérte a Kárpát-medencei magyar településeket Budapest XXII. kerületének önkormányzata is, hogy kezdjenek közös gyűjtésbe a kárpátaljai gyermekek javára.
Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere a kezdeményezésről szándéknyilatkozatot írt alá március 26-án Budapesten Brenzovics László parlamenti képviselővel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével. Ebből az alkalomból azt mondta: minden magyar felelős minden magyarért, éppen ezért fontos, hogy minden Kárpát-medencei magyar település meghirdesse az akciót. „Ha valaki magyar, Délvidéken, Felvidéken, Erdélyben, Partiumban vagy bárhol a világon, akkor felelőssége, hogy a kárpátaljai magyarokért, illetve minden magyarért tegye meg, ami tőle telik.”
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke úgy fogalmazott, a kárpátaljai magyarság történetének egyik legnagyobb válságát éli, éppen ezért fontos, hogy minél több település csatlakozzon a kezdeményezéshez. „A nemzeti összetartozásnak az érzése reményt ad a jövőt illetően” – tette hozzá.
A Kárpát-medencei települések önkormányzatai a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számlájára utalhatják át felajánlásaikat. A szervezők azt kérik, hogy a közlemény rovatban tüntessék fel az adakozó település nevét. Az áruházban, postán, kormányhivatalban, önkormányzatnál és a művelődési házban elhelyezett adománygyűjtő dobozokban is lehet adakozni.
A napokban egyébként Brenzovics László képviselő kezdeményezte Pavlo Rozenko szociálpolitikai miniszternél, hogy tekintettel az ország nehéz gazdasági helyzetére s a folyamatosan érkező külföldi segélyekre, célszerű volna maximálisan leegyszerűsíteni a segélyek fogadási eljárását. Ezért a honatya levelében arra kérte a tárcát, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a minisztérium humanitárius segélyezési bizottságának hatáskörét ruházza át az illetékes megyei bizottságokra azon segélyek vonatkozásában, melyek címzettjei az adott megyék területén működő szervezetek és intézmények. Brenzovics László emlékeztet, hogy korábban ezt a gyakorlatot sikeresen alkalmazták a kárpátaljai árvizek idején.
(MTI/M1 Híradó/hirado.hu/hk)