Bányászok tüntettek az elnöki adminisztráció előtt

2015. április 22., 19:14

Több mint ezer bányász, akik szerdán reggel át akarták nyújtani követeléseiket az ország vezetőinek, áttörtek az őrségen a Bankovaja utcán, s az elnöki adminisztráció épületéhez vonultak – közölte az Ukrajinszka Pravda az Interfax-Ukrajina hírügynökség alapján.

A helyszíni beszámolók szerint a tiltakozók hangosan csattogtatták a sisakjaikat és kiáltoztak. A rendőrök, akikhez a nemzeti gárda katonái is csatlakoztak, kordont vontak az elnöki hivatal köré.

Később Andrij Zsihulin, az elnök sajtószolgálatának vezetője közölte, hogy a bányászok a tüntetésre vonatkozó előzetes bejelentésnek megfelelőn vonultak az elnöki hivatal bejáratáig, képviselőik tárgyaltak Vitalij Kovalcsukkal, az elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettesével.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy a keddi kijevi bányászkongresszus elhatározta: követeli az elnöktől Volodimir Demcsisin energetikai és szénipari miniszter menesztését. A bányászkongresszus, amelyen mintegy 800 küldött vett részt, ezen kívül a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács összehívását is követelte, hogy intézkedéseket dolgozzanak ki a széniparban kialakult válsághelyzet kezelésére. A kongresszus határozata emellett szeretné elérni a költségvetés módosítását, hogy abban elkülönítsék az ágazat állami támogatásához szükséges összeget. Arra az esetre, ha figyelmen kívül hagynák követeléseiket, a bányászok országos sztrájkot helyeztek kilátásba.

A portál felidézi, hogy az ágazatért felelős tárcavezető korábban bejelentette, hamarosan bezárnak három veszteséges bányát. Szavai szerint jelenleg 35 bánya áll ukrán felügyelet alatt a 95-ből, a többi a megszállt területeken található.

Az MTI emlékeztet, hogy Petro Porosenko ukrán elnök április 14-én írta alá azt a költségvetés-módosítási törvényt, amelyet éppen azzal a céllal hoztak, hogy lehetővé tegye a bérhátralékok kifizetését a bányászoknak.

(pravda.com.ua/MTI/Kárpátalja)