Weöres Sándor: Anyámnak

2015. április 29., 10:05 , 746. szám

Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,
 
nagy meleg virág-ágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,

benned kaptam első
fészkemet,
szívem a szíveddel
lüktetett,
 
én s nem-én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.
 
Álmom öbleidbe újra
visszatér –
álmom öbleidbe újra
visszatér!
 
Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya,
 
szemed Isis smaragd-dísze,
tiszta, szép,
hajad Pallas bronz-sisakja,
színe ép,
 
csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint délutáni égen
vércse-szárny.
 
Első szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya,
 
a kamaszkor tőled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.
 
Így tűnődtem: „Mért szült
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?
 
Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
Mért nem tett a hóba inkább
engemet!”
 
A kamaszkor tőled
elkuszált,
férfi-szívem újra
rád-talált,
 
férfi-szívem a szívedre
rátalált,
megköszön most percet, évet
és halált.
 
Álmom karjaidba
visszatér,
álmom karjaidba
visszatér…
 
Erős ház, szép zászló,
jó anya,
sorsomnak nyugalmas
asszonya.
 
Majd ha cseppig átfolyt rajtam
mind e lét,
úgy halok az ős-egészbe,
mint beléd.

 

Ha költőink édesanyjukhoz – vagy anyjuknak tekintett szeretteikhez – írott verseit egymáshoz hasonlítanánk, egész biztos, hogy nagyon igaztalanul járnánk el. Hogyan is nézne ki egy ilyen buta méricskélés! Ha pedig mindebből még arra is következtetnénk, hogy az eredményesség a szeretet mértékétől függ, elárulnánk, hogy valójában semmit sem tudunk az anyák iránt érzett szeretetről. De a költészetről sem.
Igaztalanul eljárni viszont akkor is tudnánk, ha Weöres Sándor Anyámnak című versével kapcsolatban kizárólag a verselés technikai sajátságait, a költői ügyesség egyes fordulatait vennénk számba. Mert végső soron az élet mindig a költészet előtt jár – ahogyan azt sokan vallják.
Így kell tehát föltűnnie az Anyámnak című vers egészének, illetve annak számos részletének. A külön is élvezhető számos részletet e költeménynek az a nagy íve tartja egybe, mely az anya iránt érzett, sosem múló szeretet három különböző szakaszát foglalja magába. Először a gyermek öntudatlan, de hatalmas ragaszkodását, később a kamaszkori időszak „elkuszáltságot” eredményező szeretet-változatát, és végül pedig az érett felnőtt „visszatalálását”, mely „megköszön most percet, évet és halált”…

Peckófer János