Felmentettek és hazaengedtek egy magyar zsoldost az ukrán hatóságok

2016. április 6., 15:17 , 796. szám

Felmentettek a büntetőjogi felelősség alól és hazaengedtek egy magyar állampolgárságú 52 éves férfit, aki a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán harcolt, majd feladta magát az ukrán hatóságoknak – közölte szerdán a Donyeck megyei ügyészség sajtószolgálata.

A férfi – akit nem nevesítettek a közleményben – 2014 novemberében illegálisan átlépte az ukrán határt, és szerződésesként belépett a donyecki szakadár erőkhöz, ahol kiképzése után rakétavető irányzóként és járművezetőként szolgált a szakadár Donyecki Népköztársaság „védelmi minisztériuma” alá tartozó gyalogzászlóaljnál, illetve őrségben is állt a zászlóalj állomáshelyén. A szolgálatért havi 15 ezer rubelt, azaz mintegy 60 ezer forint zsoldot kapott.

Februárban elhagyta posztját, a Donyeck megyei Bahmutba utazott, ahol megadta magát az ukrán hatóságoknak, mondván, hogy csalódott a szakadárokban. Miután a férfi elismerte, hogy bűncselekményt követett el, amikor az illegális fegyveres csoporthoz csatlakozott, ráadásul önként adta fel magát, a bíróság felmentette a büntetőjogi felelősségre vonás alól.

Az ügyészség kifejtette, hogy az ukrán jog értelmében mentesül a felelősségre vonás alól az a személy, aki terrorcselekményről önként tájékoztatja a hatóságokat, segít annak megakadályozásában, illetve a terrorista szervezet vagy csoport létrehozásával és tevékenységével megvalósított bűncselekmények feltárásában.

Kijev az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokat terrorszervezeteknek, a szakadár erőknél szolgálókat pedig terroristáknak tekinti.

(MTI/Kárpátalja)