Nem szabad elfelejtenünk!
A trianoni békeszerződés megkötéséről emlékezett meg június 4-én az ugocsai (nagyszőlősi járási) Nagypalád közössége.
A KMKSZ Nagypaládi Alapszervezete és a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola évek óta közösen szervezi meg a nemzeti összetartozás napi megemlékezést, melyre idén a helyi református templomban került sor. Illés Katalin, az alapszervezet elnöke 1920. június 4-ére, arra napra emlékeztetett, amelyen egy, a történelem során addig nem látott békeszerződést írtak alá, amelynek következtében Magyarország elveszítette területének 2/3-át, lakosságának pedig több mint felét.
„Trianon – ez a szó a magyar fül számára az igazságtalanságot, az elkeseredettséget, és a tehetetlen szomorúságot jelképezi – kezdte gondolatait Sőtér Géza, a helyi középiskola igazgatója. – Némelyeknél a kifejezés a jogos düh szimbóluma is. Ugyanis 1920. június 4-én az első világháború végső lezárása során a győztes nyugat-európai nagyhatalmak a vesztesként kezelt Magyarországra kegyetlen és igazságtalan békét kényszerítettek.”
A helyi középiskolások, a Nagypaládi Református Egyház énekkara, a Hozsanna közreműködésével versekből, dalokból, a békeszerződést érintő információkat felhasználva tartottak emlékműsort, melyben felidézték mindazt a veszteséget és fájdalmat, amelyet Magyarország és a magyarok számára Trianon jelent.
Dr. Nagy Ignác, Magyarország beregszászi konzulja a Nemzetgyűlés 52. ülésének jegyzőkönyvéből idézett, amelyre 1920. június 4-én került sor: „Békeszerződésnek nevezik azt, ami nem az ígért örök békét, de örök békétlenséget, nem nyugalmat, de folytonos nyugtalanságot, nem szeretetteljes együttműködést az emberiség nagy és nemes céljai elérésének érdekében, de széthúzást és ellenszenvet alkalmas teremteni a népek között, és új, hosszantartó viszályok csíráját hinti el mesterségesen. (…) Bízzunk e gyásznapon az isteni Gondviselésben, bízzunk nemzetünk szívósságában, amely egy évezreden át Európa védpajzsa volt. Bízzunk népünk sok jó tulajdonságában, és bízzunk végre saját erőnkben, melyet kitartó munkával fejlesztve, igazolni fogjuk ama régi közmondást: Ne bántsd a magyart! A tőlünk elszakított országrészeknek pedig azt üzenjük: ezerévi együttlét után válnunk kell, de nem örökre! E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük.”
Barta József, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének első helyettese köszöntőjében hangsúlyozta: minden évben ki kell mondani, hogy ami akkor Trianonban történt, az embertelen, törvénytelen és igazságtalan volt. Akik elkövették, bűnt követtek el a magyarság, a magyar nemzet ellen. Tették ezt tudatosan, mert úgy gondolták: ha egy országot megfosztanak területe több mint 2/3-ától, lakossága majdnem 2/3-ától, abba úgy belenyomorodik, hogy idővel bele is pusztul. De a gonosz szándék nem vált valóra. Mert miközben a szomszédos nagyhatalmak, a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia már rég eltűntek, addig a „Kis-Magyarország” egyre „nagyobb” lesz, példát mutat Európának, hogyan kell egy gazdasági válságot kezelni, a nemzetközi pénzpiac hálójából kiszabadulni, hogyan kell egy önálló nemzetállamot, egy nép államát építeni, a migránsválságot kezelni, és nemcsak szavakban, de tettekben folyik a nemzet egyesítése.
Mecséry Károly nagypaládi lelkipásztor egy 90 évvel ezelőtt, 1926. június 3-án írt levélből idézett, melyet Konkoly Thege István, a falu egykori lelkipásztora írt, s amelyet a régi parókia lebontásakor találtak meg: „Azt a világháborút (1914–1918), amit ti a történelemből ismertek, mi átéltük és végigküzdöttük. E sorok írója, én, Konkoly Thege István, ki jelenleg e községben szolgálok Istennek, magam is mint önkéntes, később hadnagy, harcoltam Oroszországban, Itáliában, Szerbiában, s megsebesülten véreztem is magyar nemzetemért. (…) Orvul győztek le. Előbb megmételyezvén a sereget kommunista és világpolgári elvekkel, majd cserben hagytak s elárultak azok, kik most diadalmaskodnak rajtunk. (…) Hisszük, hogy ti, akikért véreztünk, ismét a régi és boldog szabad magyar hazában éltek már. Ha pedig e sorok olvasói még mindig a mi elnyomott helyzetünkben volnának, s talán ne adja Isten, bele is nyugodtak abba, amiben mi megnyugodni kénytelenek vagyunk, legyen hivatva ez az írás arra, hogy fölrázzunk téged, alvó nemzedék, és eszedbe vedd, hogy ezer éve magyar ez a föld és elődeid csak magyar földben nyugodhatnak. Tedd kötelességedet!”
Seres János, a Péterfalvai Református Líceum lelkész-igazgatója nemzetrészünk megmaradásáról és a gyermekek abban való fontosságáról szólt. Mint mondta: a második világháború után, amikor a férfiakat elvitték, 8-10 gyermek maradt otthon. Gondoljunk erre, amikor nehéz körülményeinkről beszélünk. Ahhoz, hogy Kárpátalján legyen jövőnk, Isten jelenlétében kell bíznunk, az ő áldásából meríteni erőt, az ő áldásával vállalni gyermeket. Csak Isten segítségével tudunk megmaradni!
Espán Margaréta
