Testvértelepülési megállapodást kötött Mezőkaszony és Budafok-Tétény

2016. június 8., 10:18 , 804. szám

A nemzeti összetartozás napján Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere ünnepélyes keretek között aláírta Tóth Sándor mezőkaszonyi polgármesterrel a két település közötti testvérkapcsolatot igazoló okmányt.

A rendezvény díszvendége, főszónoka Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy a Magyar Országgyűlés 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává június 4-ét. Úgy fogalmazott, mélyen szimbolikus, hogy a gyásznapot próbálták más megvilágításba helyezni, amely így már reményt adhat az egész magyar nemzet számára. Felidézte azt is, hogy a Fidesz-kormány idején fogadta el a Magyar Országgyűlés, hogy a határon túli magyarok visszakaphassák a „tőlük elorzott” magyar állampolgárságot. Köszönetet mondott a magyar kormánynak, a nemzetnek és külön Budafok-Téténynek is, hogy az ukrajnai háborús időszak és a súlyos gazdasági válság idején különböző támogatásokkal és a szolidaritásukkal segítették és segítik a megmaradásukat, a magyarság továbbélését Kárpátalján.

Fontos a szavakban megnyilvánuló összetartás, de az igazi szolidaritáshoz tettek is kellenek – mondta Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott kerületi önkormányzati megemlékezésen a nagytétényi Országzászlónál. A képviselő, aki az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, azt hangsúlyozta, hogy az elszakított országrészben élőknek segítségre van szükségük. Ahhoz hasonlóra, mint például amit a budafok-tétényi önkormányzat és a helyi civilek nyújtanak a kárpátaljai Mezőkaszonynak és az ottani iskolának – tette hozzá.

Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc a megemlékezésen – Ady Endre szavaira utalva – azt mondta, ma már nem Magyarország a „kompország” kelet és nyugat között, hiszen már lehorgonyoztunk nyugaton, azt a szerepet mostanra Ukrajna és benne Kárpátalja vette át. Úgy fogalmazott, a nagyhatalmak küzdelmét nem Magyarország fogja eldönteni, de kötelességünk, hogy kárpátaljai magyar testvéreinket segítsük. Hozzátette: ezért is írtak alá a megemlékezés keretében testvértelepülési szerződést Mezőkaszonnyal, ami szimbolikusan azt jelzi, hogy a jövőben sem engedik majd el a mezőkaszonyiak kezét.

Tóth Sándor, Mezőkaszony polgármestere a dokumentum aláírása után örömét fejezte ki, hogy a jó kapcsolat a két település között végre hivatalossá vált. Azt mondta, a mostani megállapodás azt jelenti a számukra, hogy az anyaország nem felejtette el őket. Köszönetet mondott a kerületnek azért is, hogy több hónapon keresztül biztosították hetven óvodásuk étkeztetését. Felidézte, hogy a két település a régmúltban is jó kapcsolatokat ápolt; nagyszüleik, dédszüleik a kaszonyi szőlőhegyről hozták a szőlőtermést a Törley pezsgőgyárba. Erre utalva reményét fejezte ki, hogy az együttműködésnek köszönhetően gazdaságilag is fejlődhet majd településük.

A rendezvényen részt vett Németh Zsolt, a Külügyi Bizottság elnöke is.

(budafokteteny.hu)