A Hegyvidéki Akció atyja

„Őrtüzeket fogunk gyújtani a hegyeken, és fáklyákkal fogunk bevilágítani a hegyek közé szoruló legszűkebb, legsötétebb völgyekbe. Fogjunk össze ezen nemes cél megvalósítására, melytől százezreknek sorsa függ. Fogjunk össze, hogy a magyar glóbus ezen legsötétebb Afrikájában európai viszonyokat teremtsünk, és hogy Magyarország hegyvidéki részeit valóban magyarrá tegyük!” – fogalmazta meg e gondolatokat egy kiváló magyar közgazdász, Egán Ede, amikor több mint száz évvel ezelőtt, 1897-ben, Darányi Ignác földművelésügyi miniszter felkérésére elvállalta az ún. Hegyvidéki Akció vezetését, hogy gazdasági és szociális téren egyaránt felemelje Északkelet-Magyarország nyomorba süllyedt ruszin lakosságát. Ismerjük meg röviden életét.

A neves közgazdász édesapja, Edward Egan ír hercegi családból származott, és az Atlanti-óceán habjai által körülölelt, enyhe, párás klímája eredményeként az év jelentős részében üde-zöldben pompázó „smaragd szigetről” települt át Magyarországra. Előbb különböző uradalmak jószágigazgatójaként dolgozott, majd 1865-ben gróf Batthyány Gusztávtól megvette annak borostyánkői uradalmát, és önálló birtokos lett, Ede fia azonban még „vándoréveiben” jött világra, akkori otthonukban, a muraközi Csáktornyán, 1851. július 3-án.

A fiatalembert éppúgy vonzotta a gazdálkodás, mint édesapját, így gimnáziumi tanulmányai elvégzése után előbb két évig gyakornokoskodott egy szászországi birtokon, majd tanulmányokat folytatott a Bécsi Mezőgazdasági Főiskolán, illetve a Hallei Egyetemen Németországban, s emellett tanulmányutakat is tett Ausztriában, Olaszországban, Németországban, valamint Angliában, bővítve ismereteit, szélesítve látókörét. Mezőgazdászi szakismereteit előbb több német-, cseh-, illetve magyarországi uradalom alkalmazottjaként kamatoztatta, de a családi birtokon is dolgozott. Munkáján kívül mezőgazdasági tárgyú előadásokat is tartott, és mezőgazdasági témájú írásokat is publikált, melyek nyomán a magyar kormány is felfigyelt rá.

Egán szorgalmazta a magyar mezőgazdaság, ezen belül főként a tejgazdálkodás fejlesztését, szorgalmazta a tejszövetkezetek létrehozását, kidolgozta a Budapesti Központi Tejcsarnok működésének alapszabály-tervezetét. Az ő kezdeményezésére szervezték meg az Országos Tejgazdasági Felügyelőséget, melynek – 1883-ban – ő lett a vezetője, és ebben a tisztségében sokat tett a tejgazdálkodás, benne a sajtgyártás fejlesztéséért, s magának a szarvasmarha-tenyésztésnek a fellendítéséért is. A havasi tejgazdaságok rendszerének kiépítéséről szóló terveire a magas szakmai körök is felfigyeltek. 1897-ben pedig belevágott egy munkába, melynek során annyi önző gazdasági érdeket megsértett, hogy ellenségei végül meggyilkoltatták.

Az Északkeleti-Kárpátokban, nagyrészt szűkebb pátriánk területén élő ruszinság nagy része a századforduló idejére kilátástalan helyzetbe került. Kicsiny parcellákon rossz minőségű vetőmagokat vetettek, és elég gyatra szerszámokkal művelgették földecskéiket. A XIX. század utolsó negyedében az Orosz Birodalomból sok zsidó települt át az Osztrák–Magyar Monarchiába, előbb Galíciába, majd Magyarországra is. A ruszinok lakta hegyvidéken pedig sokuk nem vált népük díszére. Zsidó kocsmárosok olcsón előállított, de drágán mért lőrékkel bódították, míg zsidó kereskedők uzsorakamatokkal szipolyozták a pénzügyek terén teljesen járatlan, becsületes, de tanulatlan, nagyobbrészt még ekkor is írástudatlan ruszin parasztokat. A szó szoros értelmében kiuzsorázott ruszinság mind jelentősebb tömegei kezdtek Amerikába vándorolni a nyomor elől, s először épp ez az emigrációs hullám ébresztette rá a kormányzatot arra, hogy lépéseket tegyen az érdekükben.

1897-ben Darányi Ignác akkori földművelésügyi miniszter felkérte az akkor már nagynevű közgazdászként számon tartott Egánt, hogy vizsgálja meg a ruszinok helyzetét, és készítsen egy tervezetet a nyomor és az emiatt felerősödött kivándorlás visszaszorítására. Az országos hírű szakember a következő esztendő elején tette le a miniszter asztalára jelentését, melyben a hegyvidéki éghajlatnak nem megfelelő gazdálkodási módokat, a gyenge terméshozamú növények termesztését, a nagybirtok okozta föld- és legelőínséget (a gróf Schönborn család 250 ezer kataszteri holddal rendelkezett, az övék volt Bereg vármegye földjeinek 70 százaléka), a jószágállomány leromlását, a hivatalnokok korrupcióját, valamint a zsidó uzsorásokat tette felelősekké a lehetetlen helyzetért. Melynek megoldása végett kidolgozta az első lépésben a ruszinság felkarolására irányuló Hegyvidéki Akció tervezetét, mely a későbbiekben kiterjedt volna a Felvidék főleg szlovákok által lakott területeire, valamint a Székelyföldre is, és kormánybiztosként ő is látott hozzá az elképzelések valóra váltásához.

Mit tett Egán? Az akció kezdetén a Schönborn-uradalomtól, állami pénzen, huszonöt évre bérbe vett 13 ezer holdat, és az abból kihasított földterületeket kisbérletek formájában, alacsony bérösszegekért a rászorulók rendelkezésére bocsátotta. Nagyobbrészt legelőkről, kaszálókról volt szó, mivel a közgazdász tudta: a hegyvidéken nem annyira a földművelés, mint inkább az állattenyésztés nyújthat megélhetést a parasztoknak. Megkezdte a jószágállomány feljavítását, melynek során már az első két évben – 4-5 évi törlesztési kötelezettség mellett – szétosztott 1600 tenyészüszőt (a hegyvidéki klímának megfelelő alpesi fajtájúakat) és 500 anyajuhot. A hegyvidéken kifizetődő mezőgazdasági ágazatokat, így tejgazdaságokat igyekezett kialakítani. Emellett jó minőségű vetőmagokat és szerszámokat adott a helybelieknek. A helyes gazdálkodás elsajátíttatása végett három mintagazdaságot hozott létre Bereg megyében, 1899-ben pedig hathetes gazdasági tanfolyamot bonyolított le. A ruszinság kulturális felemelése céljából olvasóköröket szervezett. S attól a gondolattól vezérelve, hogy ha egyszer az emberek kívánják az italt, akkor legalább igyanak rendeset, jó minőségű italokat forgalmazó szövetkezeti italkiméréseket hozott létre.

Az akció nagyon fontos részét képezte a hitelszövetkezetek létrehozása, hogy ezek által letörjék az uzsorát. Már az első évben tizenegy hitelszövetkezetet hozott létre, ötvenhat község bevonásával, melyek méltányos kamattal folyósítottak kölcsönöket az igénylőknek, s már az első hónapok során 500 hitelfelvevőnek nyújtottak kölcsönöket, összesen több mint 50 ezer korona értékben. A hitelszövetkezetek létrehozásával azonban olyan mértékben rálépett az uzsorások tyúkszemére, hogy azok zaklatni kezdték a kölcsönöket felvevő gazdákat, még házfelgyújtásoktól, illetve szövetkezeti áruraktárak felgyújtásától sem riadtak vissza. Az akció azonban ezek ellenére is folytatódott. Majd elérkezett a végzetes nap, 1901. szeptember 20. Egán lovas kocsin vágott neki az Ungvárról Munkácsra vivő útnak, Börvingesnél azonban rövid pihenőt tartott, melynek során felkapaszkodott az egyik dombra, hogy szétnézzen a szép őszi tájon. Vadászfegyvere is nála volt. Majd lövés dörrent, s mire útitársa, Rocchlitz Nándor erdész hozzáfutott, addigra elvesztette az eszméletét, majd hamarosan meg is halt. A nyomozást azzal zárták le, hogy Egán megcsúszott a domboldalon, és véletlenül saját magát lőtte meg. A fegyvervizsgálat eredményét azonban nem közölték a nyilvánossággal, s a helyszínen talált gyanús lábnyomok kérdését sem tisztázták. Azóta is él a gyanú, hogy nem baleset történt, hanem uzsorások által felbérelt merénylő oltotta ki a közgazdász életét. Halála után a Hegyvidéki Akció már csak lagymatagul folyt, majd az I. világháború le is zárta azt – akárcsak az egész korszakot.

Lajos Mihály