Az ősz a didymella fertőzésének ideje

Folytatva az uborka gom­bás betegségeit taglaló cikk­sorozatunkat, ezúttal a dal­lamos nevű didymelláról fag­gatjuk Őrhidi Lászlót, a „Pro agricultura Car­pathi­ca” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadóját.

– Miért éppen az ősz a legveszélyesebb időszak a didymellás fertőzés kialakulása szempontjából?

– Bár amikor beszélgetünk, az udvaron még 30-32 fok meleget mutat a hőmérő, de előbb-utóbb mindenképpen beköszönt az ősz, elkövetkeznek az uborkatermesztők számára a „nemszeretem” hideg, nyirkos napok. Márpedig a didymella leginkább akkor szokta felütni a fejét hajtatásban, amikor egy viszonylag erős lehűlés után lassú felmelegedés következik. Ilyenkor a növényzet rendszerint lucskos a nedvességtől, ha a gazdának nem volt módja szellőztetéssel, és ha kell, fűtéssel is szabályozni a hajtatólétesítmény hőmérsékletét, páratartalmát. Ez a párás, nedves környezet ideális a gombák számára.

– Melyek a betegség tünetei?

– A didymella tünetei először a levéllemezen jelennek meg hideghajtatásban. Az alsó leveleken és középtájt ék alakú sárga foltok tűnnek fel a fő erek között, majd a levél elhal. A magasabban elhelyezkedő leveleken kisebb-nagyobb elhalásos foltok keletkezhetnek, melyek nagysága egy tízkopijkás méretét is elérheti, s ezek idővel akár össze is folyhatnak. Jellemző, hogy az elhalt szövetrész felreped és nagyon sajátságos s-alakú repedés keletkezik a levélen. Ez az egyik legjellegzetesebb tünete a didymellás gombás fertőzésnek.

A betegség a termést is megtámadja, a kis uborkák színe barnásra változik, majd elhalnak. A tünetet meg kell különböztetni a nitrogénhiányos állapot tünetétől, amely akkor áll elő, ha a növény, nem tudván kinevelni a termést, „eldobja” az uborkákat. A nitrogénhiánytól elhaló termés inkább sárgul, míg a didymellával fertőzött barnul.

Fontos megemlíteni, hogy azokban a termesztőkörzetekben, ahol erősen elterjedt a talaj vegyi fertőtlenítése, esetleg áttértek a talajtól elszakított termesztésre, a didymellának egy újabb tünete bukkant fel. Az orosz szakirodalom aszkohitózis néven említi, az angol irodalomban mézgás varasodásként szerepel, de további megnevezéseivel is találkozhat a gazda, ha utánanéz a témának az interneten. Minden esetben a szártő mézgás varasodásaként írják le a tünetet. A fertőzés általában úgy kezdődik, hogy a szárnak a gyökérzet és a sziklevél közötti szakaszán – de akár másutt is a száron – apró mézgás gömbök jelennek meg a szártő apró repedéseiben , amelyek idővel barna csíkká olvadnak össze. Nedves körülmények között idővel az egész szártő ragadós tapintásúvá válik. A keletkező váladék a növényszárról a földre is lefolyhat, a környező talajt is elmézgásítva 1-2 cm-en.

– Milyen kártétellel kell számolnunk?

– Amikor az említett barnás szövetelhalás körbefonja az egész tövet, a növény elhal. Mint említettem, kezdetben úgy tűnhet, mintha csupán tápanyaghiányos lenne a fertőzött növény, mivel sárgulnak az alsó levelei, de a betegség előrehaladásával, a mézgásodás terjedésével a felső levelek is elsárgulnak, elhalnak, végül az egész növény elfonnyad.

– Hogyan védekezhetünk a betegség ellen?

– Egyelőre még nem találtuk meg a módját, miként lehetne százszázalékos hatékonysággal védekezni a didymella ellen, s a gazdaboltokban sem található speciális ellenszere. Leginkább azokat a szereket szoktuk használni több-kevesebb sikerrel, amelyek lisztharmat ellen ajánlottak. Ilyen például a Topas, a Systhane, újabban a Score, az Ecler, esetleg némi Quadroval kiegészítve.

– Akkor hát mi a teendő?

– Hangsúlyoznám a megelőzés fontosságát. Kerüljük a nedvességtől lucskos levélzetet, amit ha módunk van rá, fűtéssel és szellőztetéssel érhetünk el, miáltal megelőzhető ennek a viszonylag nagy kárt okozó tünetegyüttesnek a kialakulása a hajtatott uborkában.   

pszv