József Attila: Betlehemi királyok

2016. december 21., 10:26 , 832. szám

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!

Három király mi vagyunk.

Lángos csillag állt felettünk,

gyalog jöttünk, mert siettünk,

kis juhocska mondta – biztos

itt lakik a Jézus Krisztus.

Menyhárt király a nevem.

Segíts, édes Istenem!

 

Istenfia, jó napot, jó napot!

Nem vagyunk mi vén papok.

Úgy hallottuk, megszülettél,

szegények királya lettél.

Benéztünk hát kicsit hozzád,

Üdvösségünk, égi ország!

Gáspár volnék, afféle

földi király személye.

 

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!

Jöttünk meleg országból.

Főtt kolbászunk mind elfogyott,

fényes csizmánk is megrogyott,

hoztunk aranyat hat marékkal,

tömjént egész vasfazékkal.

Én vagyok a Boldizsár,

aki szerecseny király.

 

Irul-pirul Mária, Mária,

boldogságos kis mama.

Hulló könnye záporán át

alig látja Jézuskáját.

A sok pásztor mind muzsikál.

Meg is kéne szoptatni már.

Kedves három királyok,

jóéjszakát kívánok!

 

 

Nagy gondban lennénk, ha egyszer föl kellene sorolnunk a legszebb karácsonyi költeményeinket. A rendkívüli gazdagság miatt is, azért pedig különösképpen, hogy miért sorolható például az itt olvasható Betlehemi királyok a legszebbek közé. Ugyanakkor bízvást kijelenthető, hogy a sok és sokféle indok közt a játékosság, a báj és a meghittség bizonyára szerepelne.

Mert a Betlehemi királyok valóban játékos formában, sőt gyermeki szemlélettel, bájosan meséli el a Máté evangéliumából jól ismert eseményt, miszerint napkeleti bölcsek érkeznek, hogy „jó napot”-tal köszöntsék az „Istenfiát”. Szembeötlő a népinek nevezhető nyelvhasználat, ami már a legelső sorokban, a beköszönésben észrevehető. „Adjonisten”, mi más lehetne a beköszönés, hogy aztán ez a hangütés ki is tartson a vers végéig. Jó példa minderre a költemény harmadik versszaka, ahol Boldizsár király mutatkozik be, miután elmeséli, mi történt a hosszú úton, amíg siettek a kis Jézus látására: „Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal.”

Vagy talán nem is játékos-gyereki, nem is népi, hanem mesés ez a verses történetmesélés? Előfordulhat. Hisz nyugodtan rákérdezhetünk, hogy miféle királyok ezek, akik gyalog indulnak útra. Semmi pompa, semmi fényes kíséret? De mielőtt erre válaszolhatnánk, mindjárt újabb érvet hoz elő az a bájos szemérmesség, mely az utolsó szakaszban villan elő. Hát igen, ideje a szoptatásnak, ezek a három királyok viszont nagyon itt ragadtak. Ezért irul-pirul Mária. Szóval: ideje lépni, „kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!”…

Penckófer János