Vasárnapi üzenet: 2017. február 12.

Bibliai történet: János 9,1–12.

Azt mondják, az újszülött csecsemő éppen annyit lát a világból, amire szüksége van: édesanyja arcának körvonalait – s azt is „szívmagasságban”. Életünk során aztán eljön a pillanat, amikor látásunkra már nem csupán azért vagyunk büszkék, mert éles és jól működik, hanem úgy érezzük: elértük a „tisztánlátás” és „mindenlátás” csúcsát, netovábbját! Elértük az autonóm felnőttkort, amikor minden információt és hatást, amely legfontosabb érzékszervünkön keresztül érkezik felénk, helyesen és jól értékelünk.

Szemünk nemcsak tükre lelkünknek, hanem egyfajta szűrő is: azt engedünk át rajta, amit akarunk. Pedig a felolvasott, jól ismert történet éppen az ellenkezőjéről beszél. A szem a lélek tükre, pontosabban lámpása – ahogyan Jézus Krisztus mondja. Tisztasága az egész embert tisztává és világossá teszi. Egymás arcába pillantva felfedezhetjük vagy éppen kétségbeesve kereshetjük ezt a másik lelkéről árulkodó világosságot. A szem és a látás tehát kifelé is szűrnek: meghatározzák cselekedeteinket, megnyilvánulásainkat, emberi kapcsolatainkat.

Jézus épphogy megmenekült a köveket ragadó sokaság elől, s szemei máris megakadnak egy születése óta vak emberen. Tanítványai is azonnal követik e pillantást. S ők mégis mást látnak: egy nyomorultat, egy koldust, aki valószínűleg szülei vagy saját bűnei miatt tart ott, ahol van. A szomszédok és a sokaság is mást és mást látnak majd ugyanezen – immár meggyógyult – férfiban: ő a vak koldus; nem ő az; talán csak hasonlít hozzá. A szem aszerint szűri a látott információt, amilyen az őt irányító lélek… És Jézus nem is a vakot akarja igazán meggyógyítani, hanem az akkori és a mostani tanítványok, sokaság látását akarja megtisztítani. A lelkünkről akarja letisztítani azt a sötétséget, hályogot, amely miatt torzítva látunk és éppen ezért torz életet élünk! Mert aki jól lát, az jól cselekszik. Nem az a lényeg, hogy miért született vakon, hanem lássátok meg végre: azért ül itt, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei! Azért van melletted valaki – házastársad, gyermeked, barátod, szüleid, munkatársad, a padon fekvő hajléktalan, a szomszédod –, hogy Isten cselekedetei láthatóvá legyenek bennük és rajtuk. Ne azt lásd, akit te akarsz bennük látni, kiformálni, megváltoztatni, hanem azt, akinek az életében TE leszel a cselekvő Isten eszköze. Mert: nekünk is annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldte Jézust. S tehetjük mindezt a világosság, a nappal ideje alatt. Mindaddig, amíg cselekvésre alkalmas az idő. Amíg még tanulhatjuk az igazi, a jézusi „tisztánlátást”, amíg még megtehetjük az ebből fakadó igazi, isteni cselekedeteket. Még megformálható a legegyszerűbb szó, a legmelegebb érintés, a legváratlanabb ölelés. S mindez csakis „szívmagasságban”. Mert boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők meglátják az Istent. Boldogok, akik tiszta szívvel néznek szét maguk körül, és így tisztán látnak. Boldogok, mert Isten cselekedetei lesznek nyilvánvalóvá bennük és általuk! Ámen!

Taraczköziné Nemes Mónika
munkácsi lelkipásztor