Szepesi Attila: Önarckép Rembrandt modorában

Ideless, te vigyori kófic,

roskadt fotelben kuporgó, akinek

gyűrt arcán alácsurog a lámpafény,

és naponta újabb ráncok lepik hajdani

feszes bőröd, mintha valami láthatatlan

pók, a sokasodó esztendők mikroszkópi takácsa

szőné oda tiszteletedre színarany

hálóját. Tán még tetszene is

a varázslatos ragyogás, a benső szellemfényt utánzó, ha

nem tudnád, miféle

rombolás folyik odabenn, az erek és sejtek szövevényes

alagútjain, a porcok domborulatain meg a csontok

velőiben, és miféle nyálkásan borongó ködök gyűlnek elfedni

egykor tüneményes emlékezeted.

Szepesi Attila Önarckép Rembrandt modorában című verse a „barbár szonettek” ciklus egyik darabja. A „barbár szonettek” kifejezést a szerző adta azon költeményeinek, melyek tizennégy sorosak ugyan – mint mindegyik szonett –, ám ezen kívül semmi egyéb csiszoltság, formai kötöttség nem fedezhető föl bennük. Mondhatni prózamondatokat tördel be a szerző tizennégy különböző hosszúságú sorba, és e költeményei valamilyen személyes emléket, töredéket, reflexiót örökítenek meg.

Az itt olvasható „barbár szonett” megértését ráadásul a címe is nehezíti némiképp. Mert az még rendben, hogy „önarckép”, és a vers jelentéstartománya is pontosan alátámasztja, egy portréval állunk szemben, de mi az, hogy „Rembrandt modorában”? Nos, itt a nagy holland festőművész fénykezelési technikájára történik utalás. Rembrandt ugyanis előszeretettel alkalmazta az erős fény–árnyék hatást, azt a ma már rembrandtinak nevezett megjelenítést, miszerint portréin az emberi arcnak csupán egyik fele, az erősen megvilágított látható, a másik fele viszont csaknem teljes sötétségben marad.

De azt is jelentheti a „Rembrandt modorában”, hogy kendőzetlen valósághűség, valamint a személyiség kifejeződése az arcon. Így már tisztábban érthető a versbeli személy „ideless, te vigyori kófic” megszólítása, érthető az arcon „alácsurgó lámpafény”, valamint az aprólékos, kendőzetlen valóságszerűség: mindaz, ami látható e „kófic” arcon, de az is, ami „az erek és sejtek szövevényes alagútjaiban” sejlik…

Penckófer János