A parlament engedélyezte a magántőke bevonását az egészségügybe

2017. április 6., 18:20 , 848. szám

Ukrajna Legfelső Tanácsa múlt csütörtökön engedélyezte, hogy a kórházakat az állami és helyi költségvetések mellett minden, a törvények által nem tiltott forrásból, így természetes és jogi személyek eszközeiből is finanszírozhassák, valamint lehetővé tette, hogy az egészségügyi intézmények pótlólagos fizetett egészségügyi szolgáltatásokat nyújtsanak a lakosságnak.

A második olvasatban 280 szavazattal elfogadott jogszabály értelmében a jövőben az egészségügy finanszírozását tudományosan megalapozott normatívák alapján biztosítanák – írja az UNN hírügynökség. Az új törvényi szabályozás leszögezi, hogy államilag finanszírozott ingyenes orvosi ellátást a jövőben az egészségügyi intézmények, valamint azok az egyéni vállalkozók nyújthatnak, akiket bejegyeztek, s a törvényben szabályozott rendnek megfelelően licencet szereztek az orvosi praxis vállalkozás keretében való folytatására, illetve akikkel a költségvetési pénzek felett rendelkező hatóságok szerződést kötöttek a lakosság egészségügyi ellátására.

Az egészségügyi ellátásra vonatkozó szerződéseket egy adott időszakra az egészségügy költségvetési finanszírozására előirányzott források, valamint az állam és a helyi önkormányzatok által megrendelt egészségügyi szolgáltatások mennyisége és díjai alapján kötik meg. Az egészségügyi ellátás terén nyújtott szolgáltatás értékét az ágazati szabványoknak megfelelő ellátáshoz szükséges ráfordítások alapján számítják ki.

A jogszabály lehetővé teszi a egészségügyi intézmények számára, hogy a lakossági ellátás színvonalának emelésére jogi és természetes személyektől származó forrásokat is felhasználjanak. A törvény részletesen szabályozza azt is, miként állapítják meg a lakosság egészségügyi ellátásában részt vevők a költségvetés által finanszírozottakon túli szolgáltatásaik díjszabását.

A jogszabály ezenkívül úgy rendelkezik, hogy a kórházak a jövőben jogi személyekké alakulnak át.

Az Egészségügyi Minisztérium korábban annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy a parlament minél előbb elfogadja a terület átalakítását célzó törvényt, mivel ebben az esetben lehetőség nyílik az idei költségvetésnek a jogszabály végrehajtásához szükséges kiigazítására, s az év második felében megkezdődhet az alapellátás átalakítása – emlékeztet az UNIAN hírügynökség. A tárcánál azt is fontosnak tartják, hogy a 2018. évi költségvetést már a fekvőbeteg-ellátást végző intézmények esetében is az új elvek alapján dolgozzák ki, így a jövő év végéig kialakulhat az államilag garantált egészségügyi szolgáltatások teljes rendszere. A megvalósítás csúszása esetén viszont fennáll a veszélye, hogy lehetetlenné válik a reform végigvitele a 2019. és 2020. évi választási kampányok előtt.

(unn.com.ua/unian.ua/hk)