A kormány emelte a szeszes italok fogyasztói árát

2017. augusztus 10., 10:39 , 866. szám

A miniszteri kabinet szerdai ülésén elfogadott határozatával emelte egyes szeszes italok minimális nagykereskedelmi és fogyasztói árát – jelentette az UNN hírügynökség a kormány sajtószolgálata alapján.

A kormány emlékeztet, hogy a szeszes italok jelenleg érvényes minimális árait 2016 novemberében határozták meg. Ugyanakkor 2017-ben nőtt a szeszes italok többségének (vodkák, likőrök, konyakok, borok stb.) jövedéki adója. Emellett az italok árának egyéb összetevői is változtak, így jelenleg a minimális árak nem felelnek meg a gyártók termelési és forgalmazási ráfordításainak. Ezért a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz számos megkeresés érkezett a piaci szereplőktől, akik a minimális árak módosítását szorgalmazták.

A szeszes italokat gyártók egyesületének álláspontja szerint a kialakult helyzet rontja a legális vállalatok versenyképességét, miközben nő a gátlástalan gyártók piaci részesedése. A jelenség oka, hogy az illegális cégek hamis szesz és helyettesítők vásárlásával, adóelkerüléssel csökkenthetik kiadásaikat.

Hogy megvédje a vásárlókat a hamis termékektől és helyettesítőktől, s visszaszorítsa a feketepiacot, a miniszteri kabinet növelte az alkohol minimális árát. Így a vodkák és likőrök fogyasztói ára 14–19,41%-kal, a whiskey-é, rumé és giné 6,5–6,6%-kal, a konyaké (brandy) 12,3–29,1%-kal, a szeszelt és pezsgő boroké 7,1–13,3%-kal emelkedik – derül ki a közleményből.

(unn.com.ua/Kárpátalja)