Babits Mihály: Szent király városa

Esztergom, Előhegy

Az első szent király itt született, s azóta

szent város ez: szent és gyámoltalan.

Paphercegek, néha paraszti, néha

királyi vér, akkomodálta vén csúzos

lába alá, faragott tarka zsámolyul.

S némelyik oly dicső zsámolyról álmodott,

mint a pápának Róma; s agg tanárok

eszét, s rossz talján piktorok kezét

bérelte: jó öreg papok játéka volt ez;

tán olykor balkezes; de hagyján: mert az Istent

szolgálták ők is, és az életet! Nekik

köszönöd e látványt; balról a kerek

templommal, melyet, mondják, ama nagy Dóm

legelső álmodója épített, kicsiny

próba gyanánt, hogy élve lássa még csodás

álmát: a fő Magyar Templomot! Én is, én is

nekik köszönhetem ma ezt az órát:

templomot látok én is, és talán

elmondom most, vén álmok s játékok között,

ami oly rég ül nyelvemen. Sötét kor ez,

barátaim! Szörnyű rabságból ébredünk

s átallunk szabadságért küzdeni.

Templomokat romboltunk, s rá nem érünk

építeni; jó ha még saját ledőlt falunkat

fölrakhatjuk, hogy elbújhassunk szégyenünkkel!

Küzdeni? Más korok küzdtek könyvért, keresztért,

ostyáért és zászlóért: ez nekünk már

mind semmi volt. Mi már a Semmiért

harcoltunk, mint üres gép, barbár századok

harcánál szörnyűbb harcot. Egymást vontuk az

ágyúk elé. Óh, szent István király! a te

csatáid jobbak voltak. Karddal a

kard ellen! Hogy a magyar ölyv galambként

üljön a szentek vállán, s hordja tőlük az

Isten postáját! Hol az Isten? S hol a harc,

mely még békét ígér? Ma minden harc eretnek

sárkány gyanánt kölykezne... Hol a pápa,

koronát adni? Templom kellene,

magasság, mint e Dóm, mélyen a közös égbe

emelni vak fejét a bolond, vert magyarnak!

Hol vagy, István király? Bölcs vessződ kellene!

Balgán mentünk el és csonkán jövünk meg,

gyászmagyarok! Mit álmodoztok a

Botond bárdjáról? – „Nincs idő ma falakat

rakni, se nézni”?!... „Agg papok játéka”?!... Jobb

játék volt az, nem ártott senkinek! S talán

nem árt e vers sem! Bárcsak játszanánk

örökké, mint e gyermekek, kik ostort

kötöznek odalenn magukból, kéz a kézbe

fogózva, és egymást lendítve diadallal!

Egy különleges Babits Mihály-vers a Szent király városa, hiszen alkotója mindössze tízszer öt sorban képes egybeszőni a legrégebbi magyar történelmi tényeket az újabb kori eseményekkel, és ezt a kettőt a személyesség felől tenni láthatóvá.

Az izgalmas gondolati szövetnek a megértését nagyban segíti az alcím. Az Esztergom, Előhegy pontosítja a hely-, illetve földrajzi látképet és a személyes perspektívát. Mintha az Előhegyen állna, és a szeme előtt elterülő városra, Esztergomra tekintene a versbeli beszélő, úgy sorjáznak a gondolatai. De Géza fejedelem nagy tette, Esztergom alapítása említésre sem kerül. A mű kiindulópontja az a tény, hogy Esztergomban született az első szent király, István, és azóta szent ez a város. Mindemellett István király nemcsak történelmi múlt. Neki a jelenben is főszerep jut. „Hol vagy, István király? Bölcs vessződ kellene!” – olvasható a nyolcadik versszak elején, majd a „balgán mentünk el és csonkán jövünk meg” sorban felismerhetővé válik a magyarság XX. század eleji nagy történelmi tragédiája.

A költemény gondolati ívét nagyban alakítja az esztergomi bazilika – mai nevén Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház –, „a fő Magyar Templom”, valamint a háttérben meghúzódó személyesség, miszerint Babits Mihály 1924-től mindennap élvezhette Esztergom látképét, hisz ekkor vásárolt házat magának az Előhegyen…

Penckófer János