Magyarország bővíteni fogja a kárpátaljai magyarságnak szánt támogatást

987 kárpátaljai vállalkozó újabb 2,3 milliárd forintnyi támogatásban részesül

2017. október 27., 14:57 , 877. szám

A magyar kormány Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Programjának keretében, vállalkozásfejlesztés kategóriában támogatást nyert 987 kárpátaljai vállalkozóval írták alá a támogatási szerződést Beregszászban október 27-én. Magyar Levente külügyminiszter-helyettes bejelentette, hogy a jövőben minden korábbinál nagyobb támogatásra számíthatnak a kárpátaljai magyarok.

A Rákóczi-főiskola aulájában megrendezett szerződés-aláírási ünnepségen Magyar Levente, Magyarország külügyminiszter-helyettese foglalta össze a 2016-ban indult Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program eddigi eredményeit. Elmondta: „2016-ban körülbelül ezer kárpátaljai vállalkozó kapott támogatást a magyar államtól, mintegy 7 milliárd forint értékben. Eddig összesen 18 ezer családi gazdálkodó számára végeztük el a kataszteri földbemérést. Az idei évben 1 444 mezőgazdasági vállalkozónak fizettünk ki 3,7 milliárd forintot, erre a nyáron került sor, valamint az elmúlt hetekben. Most örömmel jelenthetjük be, hogy 987 kárpátaljai vállalkozó, akik a mezőgazdaságon kívüli szektorokban tevékenykednek, összesen mintegy 2,3 milliárd forintnyi támogatásban részesülnek, amely összegből 3 milliárd forintnyi, tehát körülbelül 10 millió eurónyi projekt valósul meg. Összesen eddig mintegy 7,5 milliárd forintot fizettünk, illetve fizetünk ki támogatási folyósítás keretében kárpátaljai magyar vállalkozók és gazdálkodók számára. Ebből körülbelül 10 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg, és összesen 22 ezer nyertes pályázatról beszélhetünk eddig. Ez egy hallatlanul nagy eredmény. Ilyen még nem volt”– hangsúlyozta Magyar Levente.

A miniszterhelyettes bejelentette, hogy a napokban újra megnyitják a mezőgazdasági vállalkozók és gazdálkodók számára a pályázati lehetőséget, eszközbeszerzésre, fejlesztésre, a gépállomány modernizálására. Az eddigiek mellett földbérlet támogatására is pályázhatnak a mezőgazdasági vállalkozók, a gazdaságaik növelése és a termelés bővítése érdekében. A politikus hangsúlyozta, hogy újra pályázhatnak azok is, akik már korábban nyertek támogatást a program keretében.

Magyar Levente sajnálatosnak nevezte, hogy az utóbbi hetekben megromlott a magyar–ukrán viszony, mert Ukrajna váratlanul támadást indított a kárpátaljai magyarság nyelvhasználati jogai ellen, s ezáltal a magyar közösség ellen is. „Minden kétoldalú és nemzetközi lépést megteszünk annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon. Ugyanakkor szeretném azt is itt leszögezni, hogy a magyar kormány a kárpátaljai magyarságnak eddig nyújtott támogatások minden formáját nemcsak fenntartja, hanem bővíteni fogja, így minden korábbinál nagyobb támogatásra számíthatnak önök, kárpátaljai magyarok” – jelentette ki a miniszterhelyettes. Beszédét végül a következő pozitív üzenettel zárta: „Magyar oktatás lesz Kárpátalján! Ilyen, olyan, vagy amolyan formában, de mi ezt biztosítani fogjuk. Kérem, ezzel a bizalommal tekintsenek a jövőbe, amellett, hogy a gazdaságot is építjük tovább. Hamarosan indulnak a nagyberuházások, amelyek nagyon látványosak lesznek, ezerszám fognak munkahelyeket teremteni és besszállítói lehetőséget biztosítani. Tehát a 2018-as év minden előjel szerint egy siker­év lesz a kárpátaljai magyarság történetében, minden nehézség ellenére” – hangsúlyozta Magyar Levente.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselője, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány elnöke bejelentette, hogy a határ menti kormánybiztosság támogatásával hamarosan vállalkozásfejlesztési tanácsadóközpontok fognak nyílni Kárpátalján. A megnyíló tanácsadóközpontokban a vállalkozók jogi, könyvelési és egyéb ügyekben kaphatnak majd segítséget, hogy fejleszthessék vállalkozásaikat. Óriási jelentőségűnek nevezte a hamarosan beinduló földprogramot, amelynek keretében támogatni fogja a magyar kormány a termőföldek bérlését, illetve a földtulajdon-nyilvántartás rendezése továbbra is folytatódni fog. „Számunkra ez óriási jelentőségű, hisz országunk nehéz gazdasági válsággal küzd…” – hangsúlyozta Brenzovics László, köszönetet mondva a magyar kormánynak a példátlan mértékű támogatásért, majd hozzáfűzte: „A kárpátaljai magyarok lojális állampolgárai Ukrajnának, azonban semmiképp sem tartjuk magunkat kevesebbnek, mint az ország más népei, akár az ukránok, akár a krími tatárok vagy mások. A jogainkért, akár a múltban, a jövőben is meg fogunk küzdeni.”

A két politikus beszédét követően Berki Marianna, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány igazgatója tájékoztatta a nyertes pályázókat a pályázat elszámolásával kapcsolatos szabályokról. Végül a rendezvényen megjelent 987 nyertes pályázóval aláírták a támogatási szerződést.

B. Zs.