Lezajlott a kormányközi egyeztetés az oktatási törvény kapcsán

2018. június 22., 17:09

A jó magyar–ukrán kapcsolatokban „vagyunk érdekeltek, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség jogai semmilyen formában se csorbulhassanak” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Ungvárhoz közeli Alsószlatina gyógyüdülőhelyen.

A külügyminiszter azután beszélt erről újságíróknak, hogy Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével együtt, a kárpátaljai magyarság vezetőinek részvételével megbeszélést folytatott Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel és Lilija Hrinevics oktatási tárcavezetővel az új ukrán oktatási törvény kisebbségeket hátrányosan érintő nyelvi cikkelyével kapcsolatos kérdésekről.

A tárgyalást követő nagy ukrán médiaérdeklődés mellett megtartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország kormánya jó kétoldalú magyar–ukrán kapcsolatokban érdekelt, és már-már nosztalgiával tekint a tavaly szeptember előtti időszakra, amikor a kétoldalú kapcsolatok még infrastrukturális beruházásokról, új határátkelőhelyek létesítéséről szóltak. „Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy tavaly szeptember óta az akkor elfogadott új ukrán oktatási törvény jelenti a kizárólagos témát a kétoldalú kapcsolatokban, s ez így nincsen jól, hiszen országaink érdekeinek döntő többsége egybeesik” – tette hozzá, megjegyezve: ezeket az érdekeket nagymértékben tudnánk érvényesíteni, ha azt a bizonyos szekeret egy irányba húznánk.

A miniszter a magyar kormány álláspontját hangsúlyozva elmondta: „Azzal együtt, hogy mi a jó magyar–ukrán kapcsolatokban vagyunk érdekeltek, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség jogai semmilyen formában se csorbulhassanak.” Kifejtette, a kisebbségi jogokat nemzetközi szabályok és kétoldalú megállapodások rögzítik, „és mi ragaszkodunk ahhoz, hogy ezeket a nemzetközi jogszabályokat és kétoldalú megállapodásokat egytől egyig tartsuk tiszteletben”.

A megbeszélésekről szólva közölte, nem kívánnak vitába bocsátkozni arról, hogy az ukrán oktatási törvény hogyan kívánja hatékonyabbá tenni az államnyelv oktatását. „Mi csupán egy dolgot kérünk, hogy ezt ne a kisebbségi nyelven történő oktatás kárára tegyék, s a magyar nyelven történő oktatás ne szenvedjen kárt amiatt, hogy az oktatási törvény az államnyelv oktatását hatékonyabbá kívánja tenni” – mondta. Jelezte, hogy az egyeztetésen történtek előrelépések, amelyeket üdvözlendőnek tart, de – mint fogalmazott – „az előttünk álló út még hosszú, és sok erőfeszítést kell tennünk annak érdekében közösen, hogy a tavaly szeptember előtti kontextushoz vissza tudjunk térni”.

A tárcavezető azt is elmondta, örömmel nyugtázták Hrinevics miniszter kijelentését, amely szerint Ukrajna tiszteletben tartja és végrehajtja a Velencei Bizottság állásfoglalását. Reményét fejezte ki, hogy az állásfoglalás alapján az ukrán kormány el tudja érni, hogy az ukrán parlament végre szavazza meg az oktatási törvény átmeneti időszakának meghosszabbításáról szóló jogszabályt, amit megígértek a tárgyalópartner ukrán miniszterek. Hozzáfűzte, várjuk azt is, hogy a Velencei Bizottság előírásának megfelelően a magániskolák kerüljenek ki az új oktatási törvény hatálya alól, annál is inkább, hogy az ukrán kollégáknak – állításuk szerint – ez ellen nincs kifogásuk.

Szijjártó Péter üdvözölte az ukrán oktatási tárcavezető bejelentését, hogy júliusban újabb konzultációt tart a kárpátaljai magyarokkal az oktatási kerettörvényen belüli egyes törvények formulázásáról. „Ezeknek az ígéreteknek örülünk, jóllehet az ígéretekről akkor derül ki, hogy mennyit érnek, amikor végrehajtják őket, ezért szurkolunk az ukrán kormánynak, hogy keresztül tudja vinni ezen elköteleződését az ukrán törvényhozáson, és várakozással tekintünk a júliusi konzultáció elé, amikor ki fog derülni, hogy az ígéretek milyen formában fognak testet ölteni” – mondta. Kiemelte, hogy az egyeztetésen jelen volt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, s hogy a magyar kormány a KMKSZ-re továbbra is stratégiai partnerként számít. „Folyamatos kapcsolatban van minden, a kárpátaljai magyarságot érintő kérdésben. Nagyra becsüljük, hogy a miniszter asszony és a miniszter úr is eljött ma a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diplomaátadójára, jelenlétüket több mint szimbolikusnak tekintettük. A diákok reakciója pedig egyértelmű volt: mindenki jó kapcsolatra vágyik. S igaz ez a magyar–ukrán kétoldalú kapcsolatra is” – mondta a magyar külügyminszter.

Pavlo Klimkin konstruktívnak, dinamikusnak ítélte az egyeztetést a magyar féllel az ukrán oktatási törvényt illetően. „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyar közösségünk tagjai, akik ukrán állampolgárok, megmaradjanak száz százalékig magyarnak, megőrizzék anyanyelvüket, nemzeti identitásukat, ez fontos európai érték számunkra, de ezzel együtt szeretnénk őket érdekeltté tenni abban, hogy megfelelő szintű ukrán nyelvtudásra tegyenek szert, hogy senki ne érezze közülük, hogy hátrányt szenved az önmegvalósításban” – mondta a miniszter. Hozzáfűzte: olyan szintű ukrán nyelvtudást kell biztosítanunk magyarjaink számára, hogy tudják, milyen országban élnek, ismerjék Ukrajna történetét, földrajzát, mely kérdéseket az elkövetkező konzultációk során kell megoldanunk.

Lilija Hrinevics kifejtette: az ukrán oktatási tárca egy dologban érdekelt, mégpedig abban, hogy minőségi tudást biztosítson minden gyermek számára nemzetiségtől függetlenül. „Fontos számunkra, hogy a gyermekek megőrizzék nemzeti azonosságukat, de szabadon beszéljék az államnyelvet, mert csak ez biztosíthatja számukra az önmegvalósítást Ukrajnában” – mutatott rá, megjegyezve, hogy sajnálatos módon az oktatási rendszer jelenleg nem tudja ezt nyújtani. A helyzet javítása érdekében a magyar nyelvű iskolák számára a magyar anyanyelvű gyermekek számára megfelelő nyelvoktatási módszertant, tanterveket, tankönyveket, szótárakat kell kidolgozni és készíteni, tanárokat kell kiképezni, amin jelenleg már dolgozik az oktatási tárca – mondta az ukrán oktatási miniszter.

(MTI/Kárpátalja)