Konrad Sutarski: Te is távozol már

Albert Gábor emlékére

Te is távozol már

öreg barátom

tőled is búcsúzni kényszerülök

ezen a fénytelen borús hideg napon

még látni ahogy visszaintegetsz

az egyre szomorúbb messzeségből...

Istenem vajon hányan maradtunk még

hogy a világ bűneire emlékeztetni tudjunk

a bombákra a szenvedésekre és a sírokra

melyekre csak családjaink ha emlékeznek

de a politikusok koponyájában bizony elhalványulnak...

Ajtónkon kopog már a tél

és a föld melyben fekszel jéggé válik körülötted

a fehér hó pedig rendre belepi a rólad szóló emlékezetet is

noha küzdöttél temagad is

és szavaidnak súlya volt...

Igaz: porból lettünk

s azzá válunk

Ámde a pornak tiszteletet kellene adni!

De csak a távolodó nemzedékek hangja hallatszik...

Egy nem éppen szokványos költeménnyel állunk szemben. Búcsúverset olvasunk, melyben a József Attila- és Kossuth-díjas Albert Gábor írónktól az a lengyel Konrad Sutarski vesz búcsút, aki már évtizedek óta (1965-től) Magyarországon él.

Konrad Sutarskit nem kell bemutatni senkinek, hiszen a magyar közélet és kultúra iránt érdeklődők ismerik. Az 1939-ben Poznanban született költő és publicista írásaival, nyilatkozataival rendre találkozni lehet különféle folyóiratainkban, képernyőkön. Ő ma a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára nyugalmazott igazgatója.

Albert Gábor munkássága pedig magáért beszél. Az 1929-ben született írónak 1966-tól több tucat könyve látott napvilágot, és a 2017 decemberében bekövetkezett haláláig irodalmunk és a magyar közélet fontos szereplője volt.

A Te is távozol már című versből pedig kiderül, mi kapcsolta össze ezt a két barátot. A „porból lettünk s azzá válunk” keresztényi kultúrán állva: a közös ügy. Annak ügye kötötte össze a lengyelt és a magyart, hogy egyre kevesebben voltak hajlandók emlékezni „a világ bűneire”: a „bombákra, szenvedésekre, sírokra”, amely folyamatnak pedig nincsen vége. Egyes politikusaink „koponyájában” továbbra is egyre jobban „elhalványulnak” ezek az emlékek…

Penckófer János