Brenzovics: Provokáció lehetett a rejtett videózás a beregszászi konzulátuson

2018. szeptember 29., 20:42

Előre kitervelt provokáció lehetett a titkos felvételek készítése az állampolgársági eskütételről a beregszászi magyar konzulátuson, miként a nyilvánosságra kerülése is jól időzítettnek látszik a magyar és az ukrán külügyminiszter találkozója előtt – mondta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna esti műsorában szombaton.

Brenzovics László úgy vélte, hogy a felvételeket hónapokkal a megjelenésük előtt, még a nyár elején rögzíthették. Zavarosnak nevezte egyúttal a kettős állampolgársággal kapcsolatban kialakult jogi helyzetet. Bár – tette hozzá – az ukrán alaptörvény 25. paragrafusa egyértelműen rögzíti, hogy az ukrán állampolgárságtól senkit nem lehet megfosztani.

Kiemelte, hogy az ukrán kormány több tagja is bizonyíthatóan kettős állampolgár, mégsem büntettek még soha emiatt minisztereket, de más állami alkalmazottakat sem.

A szövetség vezetője kifejtette, hogy a többes állampolgárság kérdése a ’90-es évekbe nyúlik vissza, akkoriban merült föl ugyanis, hogy az autonóm köztársaságnak számító Krím lakói különleges állampolgárságot kapjanak. Emiatt rögzítették, hogy Ukrajnában egységes állampolgárság létezik, amit később a kétértelmű megfogalmazás miatt egyetlen állampolgárságként kezdtek értelmezni – tette hozzá.

Brenzovics László biztosra veszi, hogy a hazaárulási vádak egyetlen bíróságon sem állnák meg a helyüket. Hozzátette azonban, hogy a kárpátaljai magyarságra nézve jogi következmények nélkül is káros lehet a vádaskodás, az indulatok szítása és a kisebbségellenes hangulatkeltés.

(MTI)