Negyedszázados az Irka gyermeklap

2018. december 17., 15:41 , 935. szám

Hagyományos karácsonyi összejövetelével egybekötve ünnepelte meg december 17-én fennállásának 25. évfordulóját Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű gyermeklapja, az Irka.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megrendezett ünnepségen háromszáz elemi iskolás gyermek vett részt Kárpátalja különböző régióiból. A számukra rendezett ünnepséget a főiskola Kiss Julianna vezette kórusa nyitotta meg ünnepre hangoló énekével. Majd Orosz Ildikó, az Irkát kiadó Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke szólt a jelenlévőkhöz, emlékeztetve: gyermekek nemzedékei nőttek fel Irka-olvasóként. Az alapítás óta eltelt 25 évben a lap mondhatni intézménnyé nőtte ki magát, amellyel lehetett levelezni, s ahová rajzokat, verseket lehet beküldeni. Azok közül, akiknek első írásai itt jelentek meg, többen költőként ismertek ma. Az, hogy az Irka lapszámai eljuthattak az olvasni szerető gyermekekhez, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának köszönhető, hiszen önerőből nem valósulhatott volna meg a lap kiadása.

Potápi Árpád János, a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője köszöntőjében kiemelte: csak azt a kezdeményezést lehet támogatni, amelyben a tenni akarás fontos célokkal párosul. Ilyen az Irka is. A lap szerkesztése és az olvasók által beküldött tartalmak közösségi teljesítménnyé, ezáltal pedig megtartó erővé teszik az Irkát a kárpátaljai magyar közösség számára. Az anyaország képviseletében megtisztelte jelenlétével az ünnepséget az államtitkárság küldöttsége, Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője, Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja. Többen az Irka egykori és vagy/jelenlegi munkatársai közül is jelen voltak, így Penckófer János költő, Kulin Ágnes festőművész, az Irka korábbi grafikusa, és Gabóda Éva, a Döngicsélő rovat szerkesztője.

Vass Ilona, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese saját Irka-gyűjteményét, a próbaszám óta megjelent 100 lapszámot adta át az Irka archívuma számára, melyeket lapozva, mint fogalmazott, megfigyelhető a lap fejlődése külcsín és tartalom tekintetében is.

A fontos évforduló megünneplésén kívül az adventi készülődésről és a közelgő ünnepről sem feledkeztünk meg. Az adventi koszorú három gyertyáját Potápi Árpád János, Orosz Ildikó és Punykó Mária, a lap alapító főszerkesztője gyújtotta meg. „Krisztus azért született, hogy elhozza közénk azt a boldogságot, dicsőséget és örömöt az emberek számára, amely soha el nem múlik” – emelte ki az ünnephez kapcsolódóan Iván Gábor görögkatolikus parochus. Az adventi időszakban készítsük fel szívünket, lelkünket, gondolatainkat és ajándékainkat a kis Jézusnak, hogy a karácsony ne csak egy legyen az ünnepek közül. Az ünnepi hangulatot Weinrauch Katalin fokozta a Mikulásról és az adventi készülődésről szóló verseivel, aki 25 éve állandó szerzője az Irkának.

A főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének hallgatói Kokas Erzsébet vezetésével a szentcsaládjárás hagyományát elevenítették fel. Fellépett Fábián Jázmin, a Tulipán Népművészeti Tanoda növendéke egy karácsonyi énekkel. Kokas Erzsébet pedig az A kis Jézus megszületett, örvendjünk c. éneket tanította meg a jelenlévőknek.

Cibla Anita gecsei tanítónő az egykori és jelenlegi olvasók nevében szólt a jelenlévőkhöz. Mint elmondta, elsős volt, amikor először megjelent az Irka, s iskolájukban mindig nagy eseménynek számított az újabb lapszám érkezése. Akkoriban nem volt annyi technikai eszköz, játék, mint mostanság, mégis ugyanazzal az örömmel lapozza az Irkát most saját gyermeke a mai modern eszközökkel teli világban is, mint annak idején ő. „A dolgok összeérnek” – idézte Weöres Sándor gondolatát Punykó Mária, utalva arra, hogy a 2018-as ünnepségen olyanok is részt vettek, akik annak idején első olvasói voltak a lapnak, vagy éppen szerkesztésében segítettek sok évvel ezelőtt. Köszöntőjében arra biztatta a gyerkőcöket, hogy szeressenek olvasni, s mindig legyenek jók, mert az a későbbiekben meghozza jutalmát.

Az ünnepség keretében adta át Potápi Árpád János a Miénk a város. c internetes verseny kárpátaljai díjazottjainak ajándékcsomagját.

A születésnapi ünnepség nem lett volna teljes az ünnepelt tortája nélkül, melyből minden vendégünknek kedveskedtünk. Zárásként Gabóda Évával karácsonyfadíszeket készíthettek az ügyeskezűek. A KMPSZ pedig egy-egy ajándékcsomaggal is kedveskedett a jelenlévőknek.

Espán Margaréta,
az Irka főszerkesztője