Karácsonyi üdvözletek

Akinek két kenyere van, ossza meg azzal, akinek nincs

Isten túlcsorduló szeretetében teremtette ezt a látható világot, azután az élővilágot, majd a maga képére és hasonlatosságára megteremtette az embert férfinak és nőnek, a szaporodás parancsával pedig a családot. Az ember azonban sajnos elfordult szerető Istenétől, és saját feje, tudása szerint akart élni. Csakhogy nincs alternatíva: vagy Isten, vagy a semmi. Mivel Isten az élet, az ember így a halált választotta. Mivel ő a világosság, az ember Nélküle a sötétben bolyong, és mivel Ő a szeretet, Nélküle minden elromlik az emberben és az emberek közötti kapcsolatokban. Emiatt kezdődtek el a viták, veszekedések, verekedések, háborúk. Ebből láthatjuk, hogy az emberiség története: – a háborúk története.

Isten kiválasztott egy népet, amelynek elmondta a helyes élet tíz parancsolatát, de sajnos az emberek nem tudtak, nem akartak eszerint élni, hiába figyelmeztették őket Isten prófétái.

Isten látta, hogy az emberiség egyre messzebb sodródik tőle, de a sok hálátlanság ellenére újra és újra segítő kezet nyújtott neki, hogy visszatalálhasson Hozzá, élete és boldogsága forrásához. Végül az idők teljességében elküldte ebbe a világba az Ő egyszülött Fiát, aki tökéletesen bemutatta, milyennek képzelte az Úristen az embert. Ő volt a legnagyobb Úr, Isten terve szerint mégis alázatosan, csöndesen, egy szegény családban, a legszegényebb helyen látta meg a napvilágot, mert az emberek nem fogadták be Betlehemben. Egész életében az volt a célja, hogy elmondja és bizonyítsa, mennyire szeret minket az Isten. Az emberiség igazi éhsége, igazi tragédiája ugyanis az, hogy az emberek között nincs meg a kölcsönös szeretet. Ennek a hiányától szenved az emberiség, ezért tanította őket arra, miben áll a valódi szeretet, s hogy életünk értelme és boldogulásunk csakis a kölcsönös szeretet által valósulhat meg. Az ember azonban sokszor inkább a feladataira, munkájára és saját karrierjére figyel, s azt gondolja, hogy meg tudja teremteni magának itt, a Földön a boldogulását, „öröklakást” akar építeni magának, de ha hiányzik az életünkből az igazságosság, akkor az a boldogság csak néhány gazdag ember számára és csak ideiglenesen valósul meg, a többieknek pedig csak a kizsákmányolás jut. Ha hiányzik a megértés, a másikra való figyelés, a szeretet, akkor a helyébe lép az önzés, az egyre több hatalomra, pénzre való vágyakozás. „Nem az élelmiszer kevés, hanem a gazdagok hataloméhsége csillapíthatatlan” – fogalmazta meg Teréz anya a szomorú igazságot.

Ahhoz, hogy mindenkinek boldog legyen a karácsonya, szükséges, hogy akinek két kenyere van, ossza meg azzal, akinek nincs (vö. Lk 3,11). Vagyis akinek valamiből fölöslege van, annak a szívében ébredjen szolidaritás a szegény nélkülözőkkel. Aranyszájú Szent János azt mondja, hogy a fölöslegünk nem a miénk, hanem azoké, akiktől ezt elvették.

Jézus születésével elkezdődik az a várva várt kiegyenlítődés, hogy ne csak keveseknek, hanem mindenkinek jusson az örömből, mindenki megtapasztalhassa azt, mindenkinek jusson a javakból, aminek igazságos elosztására már Mózes is felhívta a figyelmet, Jézus után pedig az összes szociálisan érzékeny szent. Ezt nem lehet erőszakosan elérni – ezt bizonyítják az utóbbi évszázadok forradalmai –, csak önként és szabadon, a szívünk hangjára figyelve lehet elkezdeni. Ne várjunk a másikra: nekünk kell belekezdenünk, hiszen a kincseket osztogatva nemhogy nem leszünk szegényebbek, hanem az Úristen akkor szaporítja meg azokat bennünk; így gazdagodunk mi is lelkiekben. Hiszen Urunk azt ígérte, hogy amiről ilyen lelkülettel mondunk le és másnak ajándékozzuk, azért ő százszorosan megfizet nekünk.

Krisztus ma is folytonosan születik ott, ahol az Ő lelkületében születnek újjá az emberek hitben, reményben és szeretetben.

Áldott, boldog karácsonyt és Isten kegyelmeiben gazdag, békés új esztendőt kívánok!

Majnek Antal
munkácsi római katolikus megyéspüspök

„Meglátogat minket a felkelő fény”

„Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.”

(Lk 1, 78–79)

Ha általában az ünneplésről esik szó, minden generáció elmondja, hogy más volt az ünnep egykoron. Az ünnepeken elcsendesedtek, ahogy Ady is írja: „Az én kedves kis falumban karácsonykor magába száll minden lélek…” 

Azóta sokat változott minden. Ma, ebben a modernnek mondott világban december 24-én még mindenki rohan, kapkod. Zajlik az élet, mondják sokan. Így volt ez akkor is, amikor történt a nagy összeírás, több mint kétezer évvel ezelőtt. Jöttek-mentek az emberek, szállást kerestek. Így keresett szállást az a házaspár is, akik számára nem volt hely…

Az akkori időszak lelkiségében talán hasonlított a mostanihoz. Viszont akkor az egy általános nap volt. Még nem történt meg a csoda. Most, kétezer év távlatából nekünk ez már ünnepnap. És rögtön megkérdezem: valóban az? A mai sürgés-forgással, intézkedésekkel teli életünk nem hasonlít az akkori betlehemi eseményekhez, az ottani lelkiséghez?

Ezért ma újra szeretettel kell odavinni az emberekhez az evangéliumot. Azon kevesek, akik ma ugyanúgy hiszik, örülnek és hálásak, hogy megszületett világ Megváltója, el kell mondják azoknak, akik erről nem tudnak: azon a napon hatalmas dolgot cselekedett az Isten.

Akkor sem voltak sokan. Pár figyelmes, kíváncsi, hálás ember jelent meg, akiket bölcseknek neveztek meg pásztoroknak, akik megtapasztalhatták, láthatták, hallhatták az angyalok csodálatos, Istent magasztaló énekét: dicsőség a magasságban Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat. Akkor az angyalok hirdetni kezdték, a pásztorok kíváncsian mondták: menjünk el, nézzük meg –, a bölcsek figyeltek, láttak valamit és ott voltak ajándékaikkal. Az ember azt tapasztalta meg – a kíváncsi és csodát látó pásztorokon keresztül a bölcsekig –, hogy meglátogatta őket az Isten. És ez a karácsonyi üzenet ma is, ez a legnagyobb dolog, ami történt: megszületett Jézus, a világ megváltója. Mert Isten szereti az embert, nem hagyta magára nagyravágyásában – meglátogatta ezt a világot.

A karácsony az irgalom, a könyörület és a szeretet ideje. Az Úr nem ítélőbíróként, hanem irgalmas, kegyelmet, békességet hozó Mennyei Atyaként jött el a földre. Egyszülött fiát megváltóként küldte el ebbe a világba. Azért, hogy segítsen. S erre az üzenetre érdemes lenne odafigyelni a ma élő embernek Kárpátalján és sok-sok családnak Ukrajnában! Azért küldte a „gyermeket”, mert szereti az embert, mert segíteni akar. Az Ige azt mondja: „Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból…”, hogy Ő legyen a Fény, Ő legyen a Világosság. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Jézus nem egy tehetetlen csecsemő, Ő nem egy kisbaba! Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy eljött a Világ Világossága, a Megváltó, a Messiás. Eljött, hogy „világítson azoknak, akik a sötétségben és a halál árnyékában lakoznak”. Jézus azért jött, hogy világítson Isten kegyelméből az egész emberiségnek. Ő jött el, aki megsegíti, megmenti, megszabadítja a világot. Eljött Jézus, hogy akik befogadják, Isten gyermekeivé legyenek. Ez a nagy csoda! Hogy Jézusban Isten örökbe fogadja a tőle elpártolt embert. Az elfordult, a halál árnyékába kerülő embert Isten kihozza ebből az árnyékból, kihozza a fényre, a világosságra.

A vakság most ráterhelődik az emberekre. Olyan, mintha a világi hatalmak megpróbálnák leárnyékolni azt, amit Isten nekik készített. Hogy igazi változás legyen – hogy ne csak szebb legyen valakinek a szentestéje, mint a korábbi –, ahhoz fényre van szükség. Az igazi fényre, amit az Isten Igéje hoz el, és az Ő Lelke ad. Jézus, a Megváltónk nem a sötétségben, hanem Isten dicsőségében tervezett nekünk életet és örök üdvösséget. Már most arra van szükség, hogy örök igazságban, szeretetben, Istennel kibékülve világosságban éljünk, és lábunk a békesség útján haladjon. Isten Igéjét olvasva, azt figyelembe véve az ember egyre világosabban lát, egyre inkább engedi a békesség útjára a lábát, s nem ellenkezik az Istennel. S aki nem ellenkezik Vele, az karácsonykor megbékél. Ő azért jött, hogy hirdesse: békesség az embereknek. S akik megbékéltek az Istennel, azok már most Isten dicsőségében lehetnek, s majd az örök üdvösségben.

Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyház püspöke

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye
híveinek és minden jóakaratú embernek

Krisztusban kedves Testvérek!

Krisztus születik! Dicsőítsétek!

„Hová mentek, három király?

Csillag mutat nékünk irányt.

Megyünk Betlehembe,

Megváltót keresve, vágyó szívvel.”

A hagyomány a három bölcset királyoknak nevezi. Rájuk tekintve nem annyira előkelő származásuk, hanem inkább kétségtelenül felülről való bölcsességük kell, hogy magával ragadjon bennünket.

Pogány létükre természetes volt számukra Isten szavának teljesítése. „Mert én irgalmasságot akarok, és nem áldozatot, és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat.”(Oz. 6,6,) Nekünk, keresztény népekhez tartozóknak, akik nem vagyunk pogányok, ismerjük hagyományainkat, szokásainkat,  még inkább kellene vágynunk arra, hogy keressük és megismerjük az Urat.

Kedves Testvérek! A születés ünnepén elsősorban mindnyájunknak a hit nagy ajándékára van szüksége. Minden szentliturgián elmondjuk a hitvallásban, hogy hiszünk „az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyházban”. Csak a Szentlélek által tudjuk teljes szívünkből hinni azt, hogy ez a világító fény, ez a csillag, ez a népek világossága , mint a II. Vatikáni zsinat tanítja, maga Krisztus, „akinek fényessége tündöklik az egyház arcán”. (II. Vatikáni zsinat, Lumen Gentium 1.)

A bölcsek, követve a csillagot, találkoztak nehézségekkel: felhős égbolt, tájékozódás elvesztése –  mégis kísérte őket a fény. Így az egyház történelmének évszázadai során is lehetnek pillanatok, amikor a bennünket vezető fény mintegy elhomályosul. Időnként eltakarják a felhők. Úgy tűnik, elveszítjük a tájékozódási pontot. A hit azonban, hogy AZ EGYHÁZ VILÁGOSSÁG, segíthet bennünket, hogy vezetésével Krisztushoz menjünk, annak ellenére, hogy látjuk az egyház híveinek, gyermekeinek, papságának bűneit, emberi hibáit, válságos pillanatait.

Kedves Testvérek! Kívánok nektek olyan hitet, amely minden családot „családegyházzá”, fénysugárrá tesz a társadalmunkban élő emberek számára, az imádság, a kölcsönös szeretet és a tisztelet közösségévé, ahol az ifjabb nemzedéknek a hitet átadhatjuk. A családegyháznak ez a fénye a lelkipásztorok buzgó és szent szolgálatából fakadó fénnyel és az Istennek szentelt életű emberek imádságos életével egyesülve, egyetlen világossággá, vagyis egyetlen egyházzá válik a népek számára. Ilyen módon tájékozódási pont, világítótorony lesz, amely mutatja mindnyájunknak a Krisztushoz vezető utat.

Karácsony ünnepe alkalmából kívánunk mindnyájatoknak, Krisztusban kedves testvéreim, örömöt, békét és egyetértését! Ragyogja be családjaitokat a betlehemi éjszaka, Krisztus köztünk való jelenlétének fénye!

Krisztus születik! Dicsőítsétek!

Krisztusban:

Milán
megyéspüspök és

Nílus
segédpüspök