Oktatás: Kinek a feladata iskolát építeni?
Hovatovább ott tartunk, hogy Lilija Hrinevics oktatási miniszter és tárcája saját rovatot bérelhetne lapunkban, hiszen hetente képesek a közvéleményt felbolygató hírekkel szolgálni. Hrinevics most azzal keltett felzúdulást, hogy kijelentette, az iskolák építése önkormányzati vagy helyi közigazgatási feladat ott, ahol két váltásban tanulnak a gyerekek.
Az oktatási miniszter egy, az osvita.ua portál által is bemutatott videóüzenetben beszélt arról, hogy a két váltásban való tanítás nem kívánt és kellemetlen sajátossága az iskola működésének, különösen a nagyvárosokban, illetve az agglomerációhoz tartozó településeken. Elmondása szerint a két váltásban való tanítást csak abban az esetben vezetik be, ha az adott oktatási intézménybe jelentősen több gyermek jelentkezett, mint amennyit az egészségügyi normák megengednek.
„Ez rendszerint a kaotikus településfejlesztés eredménye a városokban, amikor a képviselők földterületeket utalnak ki sokemeletes épületeknek, de az iskolák és óvodák számára nem. Ezért a helyi közigazgatás a felelős, ha a város különböző lakótelepein nincs elégséges szociális infrastruktúra” – hangsúlyozta a miniszter.
Hangsúlyozta azt is, hogy az oktatási minisztériumnak nincs ráhatása erre a folyamatra.
„Az iskolahálózat kiépítése az önök városának, nagyközségének vagy járásának a feladata, ezért ha második váltás van, a helyi önkormányzathoz, közigazgatáshoz kell fordulni, követelve új iskolák építését, vagy a meglévők bővítését, növelve azokban a gyermekhelyek számát” – üzent a miniszter a szülőknek.
A tárcavezető ezzel a kormány nevében gyakorlatilag kihátrált az állam iskolaépítési és -fenntartási kötelezettségéből. Hrinevics érvelése ugyanakkor több szempontból is hibás, illetve csalafinta. Először is, bár az önkormányzatok bevételei jelentősen gyarapodtak az utóbbi néhány esztendőben, ahhoz távolról sem elégségesek – talán néhány nagyváros kivételével –, hogy azokból ingatlanfejlesztésre is fussa. Másodszor, az utóbbi időkben a települések források hiányában, illetve a tanulók számának csökkenése miatt iskola-összevonásokra kényszerültek-kényszerülnek, számos ingatlant kénytelenek voltak értékesíteni, átalakítani vagy sorsára hagyni. Ennek következtében a megmaradó iskolákban mára sokszor még abban az esetben is az optimális fölé emelkedett a diáklétszám, ha egyébként a településen nem nőtt a születések száma.
Ily módon a kijevi oktatási kormányzat nemes egyszerűséggel az önkormányzatokra hárítja a felelősséget a korábbi évek mulasztásaiért, a finanszírozási gondokért, ami még akkor is igazságtalan, ha tudjuk, hogy általában az önkormányzatok sem kizárólag földre szállt angyalokból állnak. Ráadásul a probléma távolról sem csak a megapoliszokat érinti, ahol jelentős ingatlanberuházások zajlanak. Idővel néhány kárpátaljai kisvárosban is hasonló helyzet alakulhat ki, aminek az előjelei már ma is tapasztalhatók. Ne feledkezzünk meg azokról a kormányzati törekvésekről, elképzelésekről sem, amelyek a gyermeknevelési intézmények hálózatának szűkítésére, s ily módon a fenntartási költségek lefaragására irányulnak az utóbbi években, elsősorban a kis létszámú vidéki iskolák és óvodák összevonásával.
(ntk)