Magyarok Nagybocskón

A Tisza jobb partján, közvetlenül az ukrán‒román határ ukrajnai oldalán, a Sopurka folyó torkolatánál terül el Nagybocskó nagyközség, mely a korábbi Nagybocskó és Kisbocskó egyesülésével jött létre. Míg a velük szemben, a Tisza bal partján fekvő egykori Németbocskót ma Újbocskónak nevezik, és Romániá­hoz tartozik.

Nagybocskóról – Buchku névalakban – először egy 1358-ban kelt oklevélben olvashatunk, 1364-ben pedig már eredetileg gótikus stílusban emelt római katolikus templomáról is említést tesznek, mely a századok során több ízben megrongálódott, a felújítások, átépítések során pedig elvesztette eredeti stílusjegyeit. Ma az egyhajós templom keleti végében áll a hajónál keskenyebb, félkör­íves záródású szentély, nyugati oldalán pedig a harangtorony magasodik a homlokzat fölé. 1556-tól Báthory-birtok volt, s udvarház is állt itt, melyről 1711-től tesznek említést. A Rákóczi-szabadságharc leverése után németeket telepítettek ide, s a hajdan Németbocskónak nevezett Újbocskó is ekkor épült fel. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején Máramaros vármegye Tiszavölgyi járásához tartozott, az 1910-es népszámlálás adatai szerint akkor 5955 lakosa volt, köztük 3078 ruszin, 1646 magyar és 1176 német. A csehszlovák érában, 1932-ben erdei vas­utat építettek itt, melynek Nagybocskó volt a kiindulópontja. Az egykor jelentős gazdasági fejlődésen átment település sok lakosa pedig munkát talált három üzemében: a vegyi, a kénsav- és a szódagyárban. A nagyközség több híres szülöttel is büszkélkedhet. Itt látta meg a napvilágot 1827-ben Lonkay Antal hírlapíró, szerkesztő, műfordító, tanár, 1869-ben Orient Gyula gyógyszerész, orvos, orvos-történész, 1893-ban Holder József költő, újságíró, 1911-ben a mára boldoggá avatott Romzsa Tódor munkácsi görögkatolikus püspök, aki a szovjet kommunista diktatúra áldozataként halt mártírhalált. A jeles magyar személyiségek mellett itt született 1932-ben Osvald Zahradnik szlovák író, drámaszerző, dramaturg, 1962-ben pedig Ivan Jaremcsuk szovjet, ukrán jobb oldali középpályás labdarúgó. Igaz, mellettük két hírhedt szülötte is volt a településnek. 1892-ben itt látta meg a napvilágot Kelen József, az 1919-es Tanácsköztársaság egyik népbiztosa, 1894-ben pedig Korvin Ottó, a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója, aki hírhedté vált az 1919-es magyarországi vörös diktatúra idején végzett ténykedésével. Több pozitív egyéniség viszont itt élte le élete egy-egy szakaszát. Nagybocskó iskolájában is tanított Bródy András – Andrej Brovdi – magyarbarát ruszin politikus, Podkarpatská Rus első miniszterelnöke. A település kertmunkásképző iskolájában is oktatott Szundy Jenő tanár, kertészeti szakíró. Részben itt végezte elemi iskolai tanulmányait dr. Zoványi Jenő református egyháztörténész, teológus, egyetemi tanár, a történettudomány doktora. S a szovjet érában a megyei bajnokságban játszó Nagybocskói Vörös Csillag labdarúgócsapatának edzőjeként is dolgozott Fábián János csehszlovák, magyar, szovjet középpályás, illetve csatár, majd labdarúgóedző.

– Jelentős magyar múlttal is rendelkezik hát a település. De milyen a magyar jelen?

– 1992-ben szerveztem meg a helyi KMKSZ-alapszervezetet, s azóta is én vezetem azt – tájékoztat Illés Éva, a Nagybocskói KMKSZ-alapszervezet elnöke. – Jelenleg 135 tagunk van, a taglétszám viszont évek óta csökken. Többen kitelepülnek külföldre, sokan pedig meghaltak. Amúgy a tízezer lakosú nagyközségben mintegy 350 magyar él, köztük kb. 180 színmagyar, a többiek vegyes családokból származnak, a vegyes házasságok többségében pedig még a magyar nagymama is ukránul beszél otthon az unokájával/unokáival. Ami pedig a megélhetést illeti, a helyi magyarság fele a határon túl él és dolgozik, mert itt, helyben nincs munkalehetőség. Természetesen igyekszünk összefogni a magyar közösséget. Megtartjuk a magyar nemzeti ünnepeket, mindenszentekkor megemlékezünk a sztálinizmus áldozatairól, a háború kitörése óta a harcokban elesett katonákról is, kivilágítjuk a sírokat, és virágot viszünk rájuk. Kirándulásokat viszont korábban sem szerveztünk, s míg tart a háború, nem is tervezzük. Helybeli plébánosunk nincs, Aknaszlatináról jár be a plébános, viszont kevesen járnak a templomba, ahol a miséket magyar és ukrán nyelven tartják, habár egy-két ukrán jár a szentegyházba…

– Milyen jövő vár hát a nagybocskói magyarságra? A KMKSZ-alapszervezet megteszi, amit meg lehet tenni a helyi magyarság összefogása érdekében. Viszont riasztó jel, hogy sokan kitelepülnek, korábban is sokan külföldön tudtak munkát vállalni, életvitelszerűen is a határon túl élnek, a vegyes családok többségében pedig a magyar nagyszülő ukránul beszél félig magyar unokájával. Sokban segítené a magyar megmaradást, ha legalább magyar óvodai és elemi iskolai csoport alakulna a helyi óvodában és az iskolában, ahol magyarul nevelnék, oktatnák a vegyes családokból származó gyermekeket is. Ám ehhez minél több magyar, valamint félig magyar gyermekre is szükség lenne, amihez viszont az szükségeltetne, hogy hazatérjenek a háborús menekültek, illetve hogy itthon találjanak megélhetést a külföldön dolgozó, élő magyarok, ennek az előfeltétele pedig az lenne, hogy érjen véget a háború, majd legyen végre egy gazdasági fellendülés – mindezekhez viszont óriási és pozitív változásnak kellene bekövetkeznie…

Lajos Mihály