Hozzunk ismét felelősségteljes döntést!

Tóth Miklós Barkaszón és Szernyén

2019. július 10., 11:03

Július 9-én folytatta körútját Tóth Miklós, az UMDSZ és a KMKSZ közös jelöltje a 69. számú választási körzetben. Ezúttal Barkaszóra és Szernyére látogatott el, hogy beszéljen az embereknek a választások fontosságáról, a magyar összefogásról, melynek célja, hogy olyan képviselőt juttassunk a parlamentbe, aki közülünk való, akit ismerünk, és nem fog becsapni minket, mint ahogyan tették azt a korábbi „honatyák”. Jelenlegi útjára elkísérte Gulácsy Géza, a KMKSZ általános alelnöke. 

Elsőként Barkaszóra érkeztek politikusok. A község választópolgárai szép számban jelentek meg, sőt a mintegy harminc polgár között szinte egyenlő arányban voltak férfiak és nők. Bimba Éva, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Rövid összefoglalója után Gulácsy Gézának adta át a szót, aki értékelte a jelen politikai helyzetet Ukrajnában, különös tekintettel a közelgő választásokra, s elmondta, hogy a magyar képviselőjelöltek jelen választáson egyéni körzetekben indulnak, de vigyázzunk, és bölcsen hozzunk döntést, amikor a pártokra szavazunk, mert a választási ígéretekből nem sok minden valósult meg eddig sem. A képviselő emlékeztetett mindenkit arra, hogy a háború tényleges befejezése, és a nyelvtörvény módosítása csak az Ellenzéki Platform – Az Életért párt programjában szerepel ténylegesen. „Az egyéni körzeteket úgy szabták, hogy azok a magyaroknak véletlenül se legyenek jók. Ilyen körülmények között csak úgy lehet eredményt elérni, ha a magyarság nagyobb arányban megy el szavazni, mint mások. Azért vagyok itt, hogy támogassam Tóth Miklós kollégámat”– mondta beszéde végén Gulácsy Géza. 

Tóth Miklós ismét emlékeztetett a legutóbbi helyhatósági választások közös sikerére, melynek köszönhetően a KMKSZ-frakció jelentős erőt képvisel ma a megyében. A képviselő emlékeztetett arra is, hogy a legfontosabb döntéseket a parlamentben hozzák, és mostani választás lehetőséget nyújt a magyar emberek számára politikai képviselettel rendelkezni a legfelsőbb szinten. A tisztelet, a bizalom után a legfontosabb a közös érdek – mondta Tóth Miklós. 

A fórumon szó volt a Bátyú–Szernye–Barkaszó–Rafajna–Zápszony körgyűrű mintegy 38 millió hrivnyás beruházásról, de fölmerült az egykor híres gyógyfürdő helyzete is. 

Szernyén Zsidik Sándor polgármester, és a községi tanács munkatársai várták a vendégeket. Hasonlóképpen itt is Gulácsy Géza mondott rövid felvezetőt, melyett Tóth Miklós kampánybeszéde követett. Tóth Miklóst már nem kellett bemutatni a szernyeieknek, hiszen ma is sokszor fordul meg a faluban, sok barátja, rokona él a településen. A képviselőjelölt kampánybeszédében kitért arra, hogy a választásokat követően a kapott adatokat elemezni fogják, ezért fontos, hogy üzenjünk Kijev és Budapest felé egyaránt. A fórumbeszélgetésen szintén fölmerült az utak javítása, valamint a szemétfeldolgozás kérdése is. Tóth Miklós mindkét helyszínen megköszönte a figyelmet, és arra kérte a résztvevőket, hogy adják tovább az információkat, és mindenkit buzdítsanak a választásokon való részvételre.

Tóth János