Kiss Benedek: A kalocsai öregdiákoknak

Fiúk, nagyon jó, hogy

nem hagytok ki engem sem

a régi csapatból!

A „Szép szakmári lányok”

dallama nekem is

máig a fülemben duruzsol,

s akár az Érsekkert sétányai:

örökre ahhoz a tájhoz kapcsol.

S úgy kong-e még

a Székesegyház nagyharangja,

hogy kalapot emel, ki messziről,

nagyon messziről hallja,

s a két torony,

mi rakétakilövőként posztol,

a nagy időktől

kettébe van-e még hasadva?

Mert ezer éve dicsérik itt az Istent

Szent István király népei s papjai!

S akik az ős Alma mater padjait

itt farigcsálták, tudtak nékik

fejet hajtani,

s kik mint a nagy esők

a homokpadokat szerte:

a síkot kultúrával mentek elárasztani.

Sokfelé vetődtünk, de az a harangszó

mindig magához varázsol minket,

sokféle tájon hallucinálunk,

s nyitjuk meg erre süket fülünket,

s kik már a föld alól sóhajtanak,

azok sem tagadják, amivel

az ég áld vagy büntet bennünket.

Drága társaim, maradjunk meg

még soká diáknak,

kalocsai öregdiáknak,

s habár szemeink, égő szemeink

a föld alá is, s a szivárványos

égig is látnak,

kapaszkodjunk össze egy-egy áldomásra,

s maradjunk „nemes, küzdő,

szabadlelkű” diáknak!

„A kalocsai öregdiákoknak” címzett Kiss Benedek-költemény egészen friss: a Forrás idei májusi számában jelent meg. Mondhatni aktuális időben, hiszen a nyár kezdete és vége mindig az iskolához is kötődik, a tanévzárással és tanévkezdéssel menthetetlenül összekapcsolódik. És akkor is így van ez, ha kiöregedik az ember a diákévekből.

Vagy nem is tudunk kiöregedni belőle? Talán nem éppen ezt a különös elevenséget fogalmazza meg az idén hetvenhat esztendős Kiss Benedek költő? De, pont erről beszél. Hogy hiába vetődik el az ember kisebb vagy nagyobb, sőt, akár kontinensnyi távolságra is az egykori alma materétől, valamiért mindig annak diákja marad.

Kiss Benedek megerősíti nagynevű elődjének, Ady Endrének a gondolatát, mely az Üzenet egykori iskolámba című versnek ugyanúgy záró sora, mint A kalocsai öregdiákoknak címzetté. Hogy tudniillik „nemes, küzdő, szabadlelkű diáknak” maradni valóban egy életre szóló program, és mindannyiunknak az. Kiss Benedeknek Kalocsa az éltetője, Ady Endrének Zilah, nekünk pedig, kinek-kinek a maga települése, mely egy-egy év során júniusban és szeptemberben valahogy mindig tisztább fényben ragyog fel…

Penckófer János