Vasárnapi üzenet: 2019. december 1.

Azután idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet rólam neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. (Jeremiás 7.10)

Az advent arról szól, hogy eljön az Úr az övéi közé, vagyis az Úr érkezése. Amikor eljön, hogy megváltson bennünket, eljön személyesen a te szívedbe, hogy téged keressen. Az első eljövetel már megtörtént, amikor első karácsony szentestéjén megszületett erre a világra az Úrjézus közénk, otthagyva a mennyet eljött ide, a földre. Kérdés, hogy a te életedbe megérkezett-e már? Nem mindegy, meddig várunk szívünk kapujának a nyitásával. Jó látni, amikor gyermekek elindulnak Isten útján, nagy buzgósággal, ugyanakkor szomorú, hogy minél inkább felnő az ember, annál inkább nehezedik szívének ajtaja.

Jeremiás megáll a templom kapujában, és Isten azt a parancsot adja neki, hogy „beszélj az enyémekhez”. Isten kész fogadni népét, de nem mindegy, hogyan jövünk. Azért jövünk, hogy őt tiszteljük, őt magasztaljuk, őt megismerjük, hozzá közelebb kerüljünk, hagyjuk, hogy megtisztítson? A templomban csak elkezdődik az istentisztelet, ha csak itt tart, annak nincs értelme. De ha itt elkezdődik, s aztán kimenve a hétköznapokba, megcselekszem azt, amit itt hallottam, annak van értelme. Elkezdődik a karácsonyi készülődés, sokan már felrakják a csillogó, világító díszeket. De abban is készülünk, hogy mire odaérünk az Úr elé, elérkezik a szenteste, karácsony, addigra elkészüljön a szívünk? Ne kelljen azt mondani, hogy „ne haragudj, Úrjézus, nincsen számodra hely, annyi mindennel el vagyok foglalva”. Jussunk el oda, hogy mindent átadunk Jézusnak, hogy minden olyan legyen, amilyennek Ő szeretné látni. Ehhez az kell, hogy felkészült szívvel érkezzünk az istentiszteletre, mert Isten elvégzi a munkáját, amikor nyitott a szívünk.

Advent első vasárnapjával az egyházi év is elkezdődik, egy új kezdetén vagyunk, és ha visszatekintünk, nehéz lenne megmondani, hogy az elmúlt év első advent vasárnapjától hány igét hallottunk. Talán még nehezebb lenne megmondani, hány igei üzenetnek lett következménye életünkben. Kedves olvasó, ne menjünk el az igehirdetésről úgy, ahogyan jöttünk. Isten legnagyobb feddése az idézett igeszakaszban az, bár a nép hallotta az igét, és azt mondta, hogy megszabadult, mégis „azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követték el.” Isten arra hív bennünket ebben az adventben, hogy változzon, formálódjon az életünk egyre inkább olyanná, ami tetszik az Istennek.

Barta Ferenc
református lelkész (szerk. Tóth János)