Mulatságok és lakomák ideje: a farsang

Itt a farsang: a bálok és a nagy karneválok időszaka, melyhez olyan, népszerű idegenforgalmi látványosságok is kötődnek, mint a Rio de Janeiró-i, a New Orleans-i és a velencei karnevál, vagy éppen a mohácsi busójárás. Korábban, a most már végérvényesen letűnt paraszti világban pedig rengeteg népszokás, ezeken belül nagyon sok maskarás felvonulás színesítette meg farsangkor a falvak életét, s ez volt a nagy lakomázások időszaka is. De honnan is ered a farsang, s milyen mulatságok, illetve népszokások kötődtek hozzá?

 A gyökerek az ókorba nyúlnak vissza. A kelták, a germánok, a görögök, a rómaiak egyaránt tartottak téltemető, tavaszváró pogány ünnepeket, melyeken álarcos, jelmezes mulatságokat, s nagy lakomákat csaptak, sőt jó részük össznépi dorbézolással, kicsapongásokkal járt együtt, s a nagy ivászatok során lerészegedett emberek nemegyszer erőszakos cselekedeteket is elkövettek. Ezért a torkosságot, a bujálkodást, az italozást, az erőszakoskodásokat érthetően rossz szemmel néző keresztény egyház az ókor végén és a középkor kezdetén nemcsak ezeket a pogány ünnepeket szüntette meg, hanem szinte teljesen eltűntette Európából a hozzájuk kapcsolódott mulatozásokat is. A középkor derekától, majd még inkább a késő középkortól kezdődően azonban módosult formában, de újjáéledtek a jelmezes felvonulások, valamint a különböző mulatságok, melyek ekkorra már elvesztették a pogány kultuszokhoz való kötődésüket, s meg is szelídültek.

 A farsangi időszak vízkeresztkor, vagyis január 6-án, a katolikus karácsonyi ünnepkör végén veszi kezdetét, s a húsvéti ünnepkör kezdetéig tart. A vélemények megoszlanak abban a kérdésben, hogy a húshagyókeddet vagy a hamvazószerdát tekinthetjük-e a farsang végének, ám mindkettő mozgó ünnep, mivel időrendileg is az ugyancsak mozgó ünnepnek számító húsvéthoz kötődnek, s a nagyböjti időszak kezdetét jelzik. A német, egészen pontosan bajor–osztrák eredetű farsang szó a „böjti kocsma” jelentésű Fastenchank kifejezésből ered, s a húshagyókeddre utal, lévén, hogy ez volt az utolsó nap, amikor a böjt beállta előtt még alkoholos italokat lehetett fogyasztani. A farsangi időszak latin nyelvterületen használatos carneval megnevezése pedig vagy a latin carne levare, vagy a szintén latin carne vale kifejezésre vezethető vissza, melyek jelentése: „a hús elhagyása”, illetve „búcsú a hústól”, tehát ugyancsak a böjt kezdetére utalnak.

Magyarországra részben a középkori városainkba betelepült német polgárok révén, részben pedig ugyancsak német földről, de szláv közvetítéssel jutott el a farsang, a különböző források szerint a XIII. század végén, vagy a XIV. század közepén. Ugyanakkor a francia Anjouk nápolyi, vagyis olasz ágából származó Anjou-uralkodóink – Károly Róbert és I. (Nagy) Lajos –, valamint Hunyadi Mátyás királyunk udvarába Itáliából jutott el a karnevál. S míg a városi polgárság, illetve a falusi parasztság körében elterjedt farsangi szokásaink zömmel német, kisebb arányban szláv eredetűek voltak, addig a nemesség fényűző karneválozási szokásai, köztük a nagyúri pompával megrendezett álarcosbálok olasz hatásra alakultak ki, majd később a nagypolgárság körében is ezek terjedtek el. Ám a farsangi népszokások közt is voltak álarcos, jelmezes felvonulások, alakoskodások. Ugyanakkor minden jelmezes felvonulás a farsang végére esett, s ma is ekkor tartják meg mind a karneválokat, mind az élő népszokásnak számító mohácsi busójárást.

 A napjainkban megrendezett karneválok közül a velencei tekint vissza a legnagyobb múltra. Már XI. századi feljegyzések is említést tesznek róla. Kéthetes, színes ünnepségsorozat, mely a hamvazószerda előtti napon ér véget. De térjünk is vissza hazai vizekre. A török Magyarországról való kiűzése után a Délvidékre betelepült sokácok (horvát népcsoport) mohácsi busójárásáról a XVIII. századból maradtak fenn a legkorábbi említések. Központi eseménye a húshagyókeddet megelőző vasárnap megrendezett felvonulás, melyen a busókat a tőlük eltérő álarcot és jelmezt viselő jankelék, vagyis a busónövendékek követik, majd mindannyian körültáncolják a főtéren meggyújtott hatalmas máglyát, húshagyókedden pedig, a főtéren meggyújtott második máglyán elégetik a telet jelképező koporsót, s üdvözlik az új tavaszt. Míg a busójárás ma is él, több más jelmezes farsangi felvonulás már csak emlék. Ilyen volt például a felvidéki eredetű bakkuszjárás, melynek során a férfiak szamárbőrt öltve magukra, vagy asszonyruhába öltözve táncolták végig a falut, megtréfálták a járókelőket, a házakba betérve pedig ételt-italt kértek, amiket együtt fogyasztottak el a kocsmában. Ugyancsak farsangi felvonulás volt a tuskóhúzás (tuskózás, rönkhúzás, tőkehúzás) is, amikor is húshagyókedden a legények tréfás állakodalmi menetet tartottak, melynek végén tőkét kötöttek, vagy tuskót támasztottak olyan házak kapujához, ahol pártában maradt lány lakott. Ugyancsak húshagyókeddi szokás volt a farsangtemetés, amikor is a falusiak végigvitték a falun a farsangot jelképező szalma- vagy rongybábut, majd tréfás siratás közepette elégették, esetleg vízbe dobták azt, s ezzel elbúcsúztak a farsangtól.

A farsangi időszak napjainkban is báli szezonnak számít, és az volt már a korábbi évszázadokban is. Az udvari, főúri-nemesi bálok mellett táncmulatságokat csaptak a városi polgárok, a falusi parasztok is. A bálozás persze, együtt járt azzal, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek egymáshoz, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, s a parasztság körében ez az időszak volt az udvarlás, a párválasztás, a lakodalmak legfőbb ideje.

Szólnunk kell a hajdani falusi farsangok utolsó nagy lakmározásairól is. Gyakran a húshagyókedd előtti hétfőn tartották meg az asszonyfarsangot, ahol az asszonyok férfiaknak öltözve, férfi módon mulattak. És ez idő tájt került sor a torkos (más néven zabáló vagy tobzódó) csütörtökre, melyet az utóbbi esetben azért, hogy – egy napra felfüggesztve a böjtöt – elfogyasszák a farsangi ételek maradékát. Mindenesetre az utóbbi időben újjáélesztették a vendéglők, éttermek forgalmának a növelése végett.

S mindezeken kívül több jeles nap is kapcsolódik a farsanghoz: Gyertyaszentelő Boldogasszony, Vince-, Balázs-, illetve Gergely-nap, melyek a hozzájuk kötődő hiedelmekkel, szokásokkal együtt ugyancsak a régi farsangok sokszínűségéről mesélnek.

lm