Smihal: Májusban munkába kell állnia az országnak

2020. április 12., 12:15

Ukrajna nem lesz képes 2-3 hónapig „ülni a díványon”, az ukránoknak már májusban munkába kell állniuk – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök Szavik Suszter A szólás Szabadsága című műsorában, amelyet a korrespondent.net idéz.

„El kell kezdenünk gondolkodni azon, hogy Ukrajnának munkába kell állnia. És májusban munkába fogunk állni egész Ukrajnával együtt” – mondta Smihal.

Hozzátette: a kormány jelenleg olyan fontos kérdések megoldásán dolgozik, hogy miként fognak munkába állni az ukránok; milyen új társadalmi szabványokat kell bevezetni; hogyan lehetne időben elhúzni a csúcsforgalmat a közlekedésben, hogy elkerülhető legyen a nagy tömeg.

Elmondta, már létezik a válságból való kilábalás terve, de még nyers.

„Tisztán látjuk, milyen hitelprogramokat kell bevezetni a kis- és közepes vállalkozások számára, hol van szükség a kölcsönök refinanszírozására, milyen, legfeljebb 5%-os kamatú hitelre van szükség a gazdaságban. Azért, mert nálunk jelenleg nem az olasz vagy spanyol forgatókönyv valósul meg, nem lazíthatunk, és nem hagyhatunk abba mindent” – közölte Smihal.

A korrespondent.net emlékeztet, hogy Ukrajnában a karantén miatt kb. 4 millió ember kényszerült abbahagyni a munkát, további 700 ezer pedig elvesztette az állását.

(korrespondent.net/Kárpátalja)