Gyors segítség a kárpátaljai nagycsaládok számára

2020. május 12., 17:55 , 1006. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete a karantén miatt három hónapra felfüggesztette programjait, azonban a szervezet vezetősége úgy döntött, hogy a programokra szánt összegből szociális segélyt nyújtanak a járvány miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai nagycsaládoknak. Beregszászban, Csongoron és Salánkon adtak át a héten a szervezet tagcsaládjai számára 1500 hrivnya értékben haszonállatokat, valamint élelmiszer-vásárlási utalványokat.

„A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetből adódóan az elnökség úgy döntött, hogy a programjainkat felfüggesztjük három hónapra. Az ezekre fordított pénzből megpróbálunk segítséget nyújtani a rászoruló családok számára. Első körben egy felmérést végeztünk, hogy mire lenne szükség. Több család jelezte, hogy haszonállatokat kérnének, illetve többen élelmiszercsomagot kértek. Az elnökség úgy határozott, hogy 1500 hrivnya értékben tudunk segíteni egy-egy családon, s így a héten ezen segítség átadása történik több régióban” – fogalmazott lapunknak Szilágyi Gabriella, a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületének alelnöke.

Szülek Erzsébet nagycsaládos anyuka Mezőkaszonyból elmondta: „Mi csirkéket kértünk, számunkra nagyon nagy segítséget jelent ez a csomag ebben a nehéz időszakban, hiszen most nem tudjuk megvenni a családnak ezeket a dolgokat. Nagyon hálásak vagyunk az egyesületnek, hogy megkaphattuk az állatokat.”

Egy haszonállatokat tartalmazó segélycsomag 40 db csirkét, 50 kg kukoricát, 25 kg tápot, valamint vitamincsomagot is tartalmazott. A szervezet közel 300 nagycsalád számára adott át haszonállatokat: csirkéket, kacsákat, méheket és nyulakat, attól függően, melyik család mit kért. További 113 család számára pedig 1500 hrivnya értékben vásárlási utalványt adnak át, amelyet saját településeiken magyar kisvállalkozóknál tudják levásárolni, ezzel is segítve a helyi kis- és közepes vállalkozásokat a szupermarketekkel szemben.

Váradi Enikő