Kelemen Hunor etnikai gyűlöletszítással vádolta a román államfőt

2020. május 13., 09:15 , 1006. szám

Álhírnek, összeesküvés-elméletnek, színtiszta idegengyűlöletnek és gyűlöletszításnak minősítette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Klaus Iohannis román államfő azon múlt heti kijelentését, miszerint az RMDSZ „párhuzamos közigazgatási törvénykönyve” kötelezővé tenné a magyar nyelvet Erdély egyes területein.

Kelemen Hunor a kezdeményezők nevében szólalt fel a bukaresti képviselőház múlt szerdai ülésén, annak a – kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó – közigazgatási­kódex-tervezetnek a vitáján, amelyet tavaly ősszel terjesztett az RMDSZ a parlament elé.

Az RMDSZ elnöke felidézte, hogy az RMDSZ azért nyújtott be egy saját törvényjavaslatot a teljes központi és helyi közigazgatást egységes keretbe foglaló törvénykönyvre vonatkozóan, mert – miután a parlament által két éve megszavazott kódex formai hibák miatt elbukott az alkotmányossági kontrollon – Viorica Dancila kormánya tavaly nyáron egy hiányos változatot léptetett hatályba.

Az RMDSZ tervezete tehát csak kijavítja a „Dancila-kódexet”, és a kisebbségi anyanyelvhasználatról szóló része gyakorlatilag azonos azzal, amit 2018-ban nemcsak az akkor kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), hanem a jelenleg kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy része is megszavazott – érvelt Kelemen Hunor. Hozzátette: az államfő már két éve is alkotmányossági kifogást emelt a kódexbe foglalt anyanyelvhasználati rendelkezések ellen, de az alkotmánybíróság ezeket nem találta megalapozottnak, legalábbis nem ezek miatt bukta el a normakontrollt a parlament által két éve kidolgozott eredeti közigazgatási kódex.

„Két hete egymással versengve próbálják bebizonyítani, hogy a romániai magyarok és a magyar nyelv veszélyeztetik Romániát és a románokat. Tudják, hogy nem igaz: ez butaság. Könyörögve kérem: állítsák le magukat! (...) Több évtizedes diktatúra után az utóbbi harminc évben demokratikus eszközökkel igyekszünk biztosítani a magyar kisebbség etnikai és kulturális identitása megőrzését szolgáló intézményes keretet. Ne tegyék tönkre, amit építettünk!” – kérte román képviselőtársait az RMDSZ elnöke.

Klaus Iohannis államfő egy héttel korábban magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva azzal vádolta meg szociáldemokrata politikai ellenfeleit, hogy oda akarják adni Erdélyt a magyaroknak. Az elnök múlt hétfőn ismét a „magyar veszélyre” hívta fel a figyelmet: az RMDSZ közigazgatási törvénytervezetének hallgatólagos szenátusi elfogadása kapcsán azzal vádolta a PSD-t, hogy a szakbizottsági véleményezésben olyan törvénytervezetet támogatott, amely a Székelyföld autonómiájához vezet. Az államfő szerint ugyanis az RMDSZ „párhuzamos” közigazgatási kódexe „kötelezővé teszi a magyar nyelvet Erdély egyes területein”.

A képviselőház sürgősségi eljárással napirendre tűzte az RMDSZ közigazgatási törvénytervezetét, amelyről várhatóan szerdán hozzák meg a végső döntést.

(MTI/Kárpátalja)