Bacsó Péter: A tanú

2020. július 26., 17:45 , 1016. szám

A tanú c. könyvet sokan csak film formájában ismerjük. „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk” – hangzik a híres mondat Pelikán elvtárs szájából, mely azóta igazi aforizmává nőtte ki magát sokadmagával. Nem véletlenül lett sikeres ez a megszületésekor még tiltott és cenzúrázott alkotás. Általa a humor segítségével emlékezhetünk egy keserű időszak igazságtalanságaira. Persze felmerül a kérdés, hogy kell-e emlékezni? Nos, amikor Németországban szobrot emelnek Lenin elvtárs­nak, és tüntető tömegek tűzik zászlóikra szerte a nagyvilágban a szocializmus jelszavait, talán éppen itt az ideje, hogy levegyük a polcról a kommunizmus szatíráját.

„Alapvetően homo politicus vagyok, kiskoromtól nagyon érdekelt a politika, a korszak pedig nagyon izgatott. Dolgozott bennem bizonyos bűntudat és szégyen is, hogy egy ideig bedőltem az egész kitalációnak, sőt az ügy harcos kollaboránsa voltam. Úgy éreztem, valamit jóvá kell tennem, úgy éreztem, ezt több filmmel tudnám megtenni” – mondta Bacsó Péter egy vele készített interjúban. A könyvből készített filmet elsőre betiltották, még 1979-ben is az 1970-ben megvágott, cenzúrázott változatot adták le.

A mű főhőse Pelikán József dunai gátőr, tipikus munkásember. Az ötvenes évek elején bár megtapasztalja a kemény diktatúra terrorját, azonban nem látja az ideológia és a valóság közötti feszültséget. Még akkor sem, amikor egy „illegális disznóvágás” miatt egy rosszakarója feljelenti, és a büntetéstől Dániel Zoltán miniszter, a gátőr gyerekkori barátja sem tudja megmenteni. Megmentője végül a titokzatos Virág elvtárs, a politikai rendőrség vezetője lesz, aki azzal a bizonyos fekete autóval (amitől mindenki rettegett az ötvenes években) egy rejtett ajtókkal teli épületbe szállíttatja a megilletődött Pelikánt. Akit Virág nem megöletni akar, hanem szövetségesévé szeretné tenni, mert nagy tervei vannak vele, mivel „az osztályharc egyre csak fokozódik”, és szükség van egy engedelmes alattvalóra, aki feltétel nélkül végrehajtja utasításait. Azonban a naiv gátőr éppen naiv idealizmusával üt rést a rendszer pajzsán, és teszi láthatóvá az ideológia és a valóság közötti feszültséget, mert minden feladatot a marxista–leninista elvek szerint akar végrehajtani, ám ezeket az elveket az ötvenes évek hatalmasságai valójában nem követték, csak beszéltek róluk...

Bacsó Péter könyve ma is aktuális. Mert bár a létező szocializmust meghaladtuk, azért virít még a szegfű európai dombokon. A módszerek szemernyit sem változtak, pátoszos lózungok mögé rejtik a szoborrombolást és a kamuvideókat. Kérdés, hogy mit szólna ehhez Pelikán elvtárs, ha feltámadna, és a szellemi utódok elszállítanák a fekete autóval? És egyáltalán hová vinnék derék munkás hősünket? Talán egy migránstáborba vagy antifa-tüntetésre? Nos, eljátszhatunk a gondolattal, mindenesetre Pelikán elvtárs valószínűleg ugyanazt válaszolná, mint az ’50-es, ’60-as években: „Tessék engem visszaküldeni a gátra!”.

(Szerk.: Tóth János/jelenkor.net)