Ingyenes online nyári tábor indul a Kárpát RobiPro oktatóival

2020. július 26., 12:21 , 1017. szám

A Skool, a LEGO és a Kárpát RobiPro közösen indít ingyenes online nyári tábort a helyi szervezet oktatóival. A magyarországi Skool civil szervezet fiatal lányok és hátrányos helyzetű csoportok bekapcsolódását biztosítja a számítógépes kódolás világába. A 2014 óta tevékenykedő egyesület élményalapú foglalkozásokkal népszerűsíti a programozást és a technológiai innovációkat a fiatalok körében. Idén a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt online nyári tábort indítanak, melyhez a Kárpát RobiPro is csatlakozott, ezáltal a kárpátaljai fiatalok is lehetőséget kapnak jobban megismerkedni a számítógépes programozás és applikációfejlesztés világával. A nyári tábor kapcsán adott interjút hetilapunknak Kurmai István, a Kárpát RobiPro vezetője.

– Mi jellemzi a Kárpát RobiPro tevékenységét?

– A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél 2018-ban külön pályázatot írtak ki a magyar családok évével kapcsolatosan. Akkor jött az ötlet, hogy robotikafoglalkozásokat kellene tartani gyerekeknek, hiszen ez a dolog itt, Kárpátalján még teljesen új volt. Magyarországon már tartottak hasonló foglalkozásokat, s ezeket nyomon követtem, illetve a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületénél (KMNE) szakkörszerűen vezettem ilyen alkalmakat. Mindig volt érdeklődő, de a foglalkozások csak kisebb körben valósultak meg: a KMNE tagjainak gyerekei vehettek részt azokon. Ezek után arra gondoltam, mi lenne, ha ezt valahogy ki lehetne terjeszteni akár Kárpátalja-szerte. A meghirdetett pályázaton részt vettem, nyertem, és így tudtam hozzáfogni az ötlet megvalósításához. Ennek eredményeként 2019 januárjában, a KMNE családi napján volt a Kárpát RobiPro bemutatkozója. Ezt követően folyamatosan tartottunk robotikafoglalkozásokat gyermekek részére maximum 10 fős csoportokban.

– Hogyan született meg a nyári online tábor ötlete, és hogyan fognak zajlani az alkalmak?

– Már régóta gondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne úgy tartani foglalkozásokat gyerekeknek, hogy minél szélesebb körben be tudjanak kapcsolódni olyanok is, akik anyagilag nem tudják megengedni maguknak a szükséges felszereléseket, hiszen azok igen költségesek. Ezért ingyenes tanfolyamot szerettem volna indítani. Ez a mostani nyári tábor nem a mi ötletünk, hanem a magyarországi Skool szervezetnek volt egy pályázati lehetősége, amelyet megnyert, ennek köszönhetően tarthat ilyen foglalkozásokat. Ebbe mi a Kárpát RobiPro oktatóival bekapcsolódtunk, így kárpátaljai gyerekeknek saját oktatókkal szervezhetünk ilyen órákat. A Kárpát RobiPronak jelenleg négy oktatója van, akik Nagydobronyból, Beregújfaluból, Benéből és jómagam Beregszászból fogjuk tartani a foglalkozásokat. Ha sikerül, szeretnénk olyan vegyes csoportokat kialakítani, amelyeknek a tagjai kárpátaljai és magyarországi gyerekek lennének. Ez nagyon jó lehetőség az ismerkedéshez, és akár új barátságokra is szert tehetnek. A táborra a jelentkezés folyamatos, egészen az utolsó foglalkozás kezdetéig várunk majd jelentkezőket. Túljelentkezés esetén – a csoportok megfelelő elosztása miatt – korábban lezárul majd a jelentkezési határ­idő. A nyári tábor foglalkozásaira 10–14 év közötti gyermekek jelentkezését várjuk, akiket ötfős csoportokra osztunk.

– Milyen ismeretekkel gazdagodhatnak a gyerekek a tábor során?

– A tábor során csak programozás lesz, mivel online fogjuk tartani. A tervek szerint egy felületen keresztül, a Scratch objektumorientált programozási nyelv segítségével mobil applikációt fogunk csinálni a gyerekekkel. A Scratch elsősorban a programozással ismerkedő gyerekek számára fejlesztett programozási nyelv. A foglalkozások – reményeink szerint – július utolsó hetében kezdődnek, és a nyár végéig, egészen augusztus végéig fognak tartani, ahol egy turnus háromszor félnapos lesz, és így váltják majd egymást az ötfős csoportok. Ez a háromszor fél nap nagyon kevés ahhoz, hogy mély ismereteket szerezzenek a résztvevők, viszont arra elegendő, hogy megismertessünk velük valami újat, valami olyat, amit eddig nem ismertek. Megmutatjuk nekik az alapokat, s majd mindezt önállóan gyarapíthatják a fiatalok. A háromszor fél nap során a tervek szerint elkészítünk 2-3 mobilapplikációt, s ezek után, ha a gyerekek kedvet kapnak, egyedül fejleszthetik azokat.

Az ingyenes online nyári táborra itt lehet jelentkezni.

Kopinczu Krisztián