Vasárnapi üzenet: 2020. augusztus 9.
Augusztus 6-án a keleti egyház Jézus Krisztus Tábor hegyén történő színeváltozását ünnepeli.
Az eseménynek Jézus három közeli tanítványa, Péter, Jakab és János is részese. A látomás elmúltával meghatározó élményként marad meg bennük a tündöklő ruházatú Mester, Mózes és Illés. Talán túlzás nélkül állíthatjuk azt, hogy a dicsőségben tündöklő Jézus Krisztus alakja meghatározó élmény kell, hogy maradjon a földi zarándokútját járó egyházának is.
Különösen nagy szüksége van erre most Isten hívő népének, és talán megnyugtató fogódzót adhat ez a hitében ingadozó és Istent kereső testvéreinknek is.
Az átistenült Jézus Krisztussal való találkozás fogalmaztatja meg a tanítványokkal, hogy együtt lenni vele, hagyni magunkat, hogy bevonjon „bűvkörébe”, ez nem egy a sok élmény közül, hanem maga az élmény, az isten-élmény. Ennek vágya űz, hajt mai napig is sok-sok embert a vele való találkozás megélésére. Ez nem az az egyszerű öröm, ami a birtoklás, a szerzés vagy az uralkodás öröme. Ez az az öröm, amelybe belefeledkezik az ember, mint ahogyan a szerelmespár elfeledkezik a múló időről, egyszerűen csak azt érzi, hogy jó együtt lenni.
Ezt éli meg Péter, Jakab és János a hegyen, amikor már nem számít, hogy mit hagytak maguk mögött, háttérbe szorulnak az érdekek, nem keresi az ember az előnyt, mert ráébred arra: aki megtalálta Istent, az mindent megtalált.
A mai világban politikai, gazdasági és személyes érdekek feszülnek egymásnak. Mindezt még súlyosabbá teszi az elmúlt hónapok bezártsága, félelme, bizonytalansága: hogyan lesz tovább?!
A válasz ott van a hegyen. Egyházunk ünnepi éneke így fogalmaz: „Átváltoztál színedben a hegyen, Krisztus Istenünk, megmutatván tanítványaidnak dicsőségedet, amennyire láthatták…”. Annyira láthatták, amennyi elég volt ahhoz, hogy amikor megélték nagypéntek mélypontját, akkor áttörje ezt a sötétséget a Tábor-hegy magasában dicsősége fényével ragyogó Krisztus.
Jézus és tanítványai lejöttek a hegyről. De az élmény, az maradt. Amikor jött a „sötétség órája”, bár elfutottak, féltek, bezárkóztak, mégis együtt maradtak. Mert együtt, közösségben félni, bezárkózni, jövőt tervezni könnyebb, mint amikor az ember egyedül marad. Nekünk a jövőt kell építenünk. Szükségünk van az Istennel és az egymással való együttlét élményére itt, Kárpátalján. Görögként, rómaiként, reformátusként egyaránt. Van-e bennünk elég vágy a tenniakarásra, hogy az élmény ereje áttörje a reménytelenség és bizonytalanság sötétségét? Amikor elcsüggedünk, lelki szemeink előtt jelenjen meg a Tábor-hegy magassága, a húsvét reggelén a sírból mint tündöklő palotából kiszálló Krisztusnak az alakja. Ő maga megy előttünk fel a hegyre, fel a keresztre, le a sírba, hogy magához emeljen bennünket a mennybe.
De addig is… „Uram, jó nekünk itt lenni, hisz te velünk vagy.”
Demkó Ferenc,
a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye helynöke
