Adásvétel a világhálón

2020. augusztus 25., 11:13 , 1020. szám

„Vettem egy alkatrészt az autómhoz. Kiderült, hogy az én autómba nem illik, bár egyébként semmi baja, működőképes. Meghirdettem az interneten, az egyik csereoldalon, hogy eladó. Akadt rá vevő, nem is érdeklődött a méretei iránt, csak visszaírt, hogy megveszi az alkatrészt. Elküldtem neki postán, ő pedig kifizette és átvette a csomagot. Három nappal később felhívott telefonon, s azt mondta, hogy vissza akarja adni az alkatrészt. Kezdetben azt állította, hogy nem felelt meg neki, később már bizonygatta, hogy nem volt működőképes. Közölte, hogy megküldi nekem postán, azzal lecsapta a kagylót. Hogyan járjak el helyesen? Biztos vagyok benne, hogy én neki egy működőképes alkatrészt küldtem, s attól félek, hogy a saját rossz alkatrészét küldi most vissza nekem. Sajnos, nem fényképeztem le a saját alkatrészemet. Jogom van megtagadni az alkatrész visszavételét és megtartani az árát?”

– Az ön és a vásárló között létrejött adásvétel lényegében távollévők közötti szerződésnek minősül. Mivel azonban Ukrajna törvénye A fogyasztók jogainak védelméről meghatározása szerint az eladó olyan gazdasági szereplő, aki szerződés alapján árut értékesít vagy kínál eladásra a fogyasztónak, aligha alkalmazhatók ennek a jogszabálynak a rendelkezései esetünkre – feltéve persze, hogy ön nem ad el rendszeresen termékeket a világhálón haszonszerzés céljából.

Véleményem szerint itt az adásvétel általános szabályait célszerű figyelembe venni, amelyeket a Polgári törvénykönyv (Ptk.) foglal össze. Az adásvételi szerződésben az egyik fél (az eladó) átadja a vagyontárgyat (áru), vagy kötelezettséget vállal az átadására a másik fél (a vevő) tulajdonába, a vevő pedig átveszi vagy kötelezi magát, hogy átveszi a vagyontárgyat (árut), és kifizet érte egy bizonyos pénzösszeget.

A Ptk. 673. cikkelye értelmében az eladónak olyan árut kell átadnia a vevőnek, amelynek minősége megfelel az adásvételi szerződés feltételeinek. Ha a szerződés nem tartalmaz az áru minőségére vonatkozó kikötéseket, az árunak meg kell felelnie arra a célra, amelyre az efféle árut rendszerint használni szokták. Az ön esetében az árunak nyilván bizonyos műszaki jellemzőknek és követelményeknek kell megfelelnie.

A Ptk. 679. cikkelye értelmében viszont az eladó felel az áru hiányosságaiért, amennyiben a vevő bebizonyítja, hogy azok a hiányosságok még azt megelőzően keletkeztek, hogy átvette volna az árut, vagy olyan okoknak tudhatók be, amelyek még az átadás pillanata előtt álltak fenn. Következésképpen a bizonyítási kötelezettség a vevőre hárul, vagyis neki kell bizonyítania, hogy az ön által átadott árunak eredendően ilyen vagy olyan hiányosságai voltak.

Azt javasolnám, hogy egyelőre ne tegyen semmit. Ha a vásárló vissza akarja kapni a pénzét, ezt csak bírósági úton teheti meg, de ez is igen kevéssé valószínű esetünkben, hiszen bizonyítania kellene, hogy a termék az átvételekor hibás volt, illetve, hogy ön szándékosan küldött neki az adott célra nem megfelelő alkatrészt.

Tekintettel azonban arra, hogy a szóban forgó alkatrészt a világhálón értékesítette, javasolnám, nézzen utána a szóban forgó weboldal felhasználási feltételeinek, különös tekintettel a felek kötelezettségeire. Jegyezze fel az oldal címét, illetve azoknak az oldalaknak az adatait, amelyeken üzenetet váltottak a vevővel. Írja fel, mikor jelezte a vevő, hogy megvásárolja az alkatrészt, s mikor, hogyan közölte, hogy annak hiányosságai vannak, vissza akarja küldeni azt. Később az ügyvédnek szüksége lehet ezekre az adatokra, amennyiben mégis úgy alakul, hogy el kell járnia az ügyben.

hk