Átadásra került a felújított Beregújfalui Fenyőfácska Óvoda

2020. szeptember 30., 19:48 , 1027. szám

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében egy újabb intézmény felújítása valósulhatott meg a Beregszászi járásban. A Beregújfalui Fenyőfácska Óvoda ünnepélyes átadójára szeptember 30-án került sor.

Beregújfaluban 1954-től működik óvoda. Kezdetben csak egy csoport fogadására volt képes az intézmény, amely a régi parókia épületében kapott helyet. Jelenleg két csoportban 36 kisgyerek tölti mindennapjait az óvodában. Sajnos, az idő mú­lásával az épület szerkezete igen megromlott, a víz alámosása miatt süllyedni kezdett az épület egyik fala. Végül 2019-ben a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program révén a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közreműködésével felmérték az épület állapotát, és széles körű felújításokra került sor. Kívül és belül is megerősítették a falakat, vízelvezető csöveket helyeztek el, hogy megakadályozzák a falak további alámosását, valamint megújult a játszó- és hálótermek padlóburkolata, és újrafestették a falakat. Emellett két, eddig nem használt terem felújításával az óvoda egy harmadik csoport fogadására is készen áll. A beruházás összértéke 2 125 339 hrivnya volt.

Az ünnepség kezdetén Beke Mihály András első beosztott konzul köszöntötte a megjelent vendégeket, majd tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnökének köszöntőbeszédét.

Ezt követően Orosz Ildikó, a KMPSZ elnök asszonya tartotta meg köszöntőbeszédét, amelyben röviden összefoglalta Beregújfalu viszontagságos történetét. Mindemellett hangsúlyozta, hogy Beregújfalu az erdő közepén elterülő zsákfalu, az ottani fiatalok mégis nagyon fogékonyak, és aki onnét kikerül, az sokra viszi az életben. „A beregújfalui gyerekek mind törekvőek, értelmesek, tanulni akarnak, és becsületesen elvégzik a rájuk bízott feladatokat, épp ezért öröm számunkra, hogy hozzájárulhatunk a település óvodájának felújításához” – mondta az elnök asszony.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke elmondta, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében, a magyar kormány támogatásával soha nem látott óvodafejlesztések valósultak meg egész Kárpátalján. Azért van nagy szükség az óvodák felújítására és fejlesztésére, mert a gyermekek oktatása itt kezdődik, ezáltal meghatározó az óvodák állapota és körülményei. Valamint az óvodai évek alatt alakul ki a fiatalok jelleme, és fejlődnek azon készségeik, amelyek tovább fognak fejlődni az iskolai tanulmányaik során – mondta az elnök úr. Beszéde végén erőt, egészséget és kitartó munkát kívánt az intézmény minden dolgozójának.

Kovács Ilona, a Beregújfalui Fenyőfácska Óvoda vezetőnője és Sütő Lajos, Beregújfalu polgármestere is hálájukat fejezték ki az anyaországnak, a KMPSZ-nek a fáradhatatlan munkáért, a megvalósult felújításokért, valamint az óvodának ajándékozott meséskönyvekért, fejlesztő játékokért, melyek nagyban hozzájárulnak a gyerekek neveléséhez és fejlődéséhez.

Ezt követően az óvoda kisdiákjai rövid, de annál színesebb műsort adtak elő a megjelent vendégek számára.

Végezetül Halász Dezső református lelkész Isten áldását kérte az óvoda felújított épületére és annak minden dolgozójára, hogy felelősségteljes munkájuk révén a gyermekek fejlődjenek és cseperedjenek.

K. K.