Petőfi Sándor: Befordultam a konyhára…

2020. október 11., 10:09 , 1027. szám

Befordultam a konyhára,

Rágyújtottam a pipára...

Azaz rágyújtottam volna,

Hogyha már nem égett volna.

 

A pipám javában égett,

Nem is mentem én a végett!

Azért mentem, mert megláttam,

Hogy odabenn szép leány van.

 

Tüzet rakott eszemadta,

Lobogott is, amint rakta;

Jaj de hát még szeme párja,

Annak volt ám nagy a lángja!

 

Én beléptem, ő rám nézett,

Aligha meg nem igézett!

Égő pipám kialudott,

Alvó szívem meggyúlladott.

 

Nincs magyar ember, aki ne ismerné ezeket a Petőfi-sorokat. Legfeljebb olyan fordulhat elő, aki rácsodálkozik: Petőfi Sándor, a magyar költészet világhírű óriása írta volna ezt az örökzöld magyar nótát? Mert ezek a sorok valóban egyik legismertebb magyar nótánk sorai is egyben: olyan nagyságok előadásában is közismert ez a dalunk, mint például a bő tíz esztendeje elhunyt Melis György, a Kossuth- és háromszoros Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

De jól is van ez így. Mármint hogy nem firtatjuk túlságosan, honnan ered ez a fülbemászó dallam, és hogy ki mindenki zendített már rá: „Befordultam a konyhára, rágyújtottam a pipára, azaz rágyújtottam volna, hogyha már nem égett volna.”

És az is nagyon rokonszenves, hogy költőnk nem adott külön címet ennek a négy versszakának. Petőfi olyan derűsen leleményes formában meséli el egy szerelem fellobbanásának drámai pillanatát és körülményeit, hogy a levegővétel természetességével idézi fel a képszerű magyar beszéd, tagolás és hangsúly mibenlétét. Ebben a műben összeér népdalaink messzi pusztákat idéző visszhangja a magyaros verseléssel, amit pedig igazi hungarikumunk, a magyar nóta is híven őriz…

Penckófer János