Petőfi Sándor: Befordultam a konyhára…
Befordultam a konyhára,
Rágyújtottam a pipára...
Azaz rágyújtottam volna,
Hogyha már nem égett volna.
A pipám javában égett,
Nem is mentem én a végett!
Azért mentem, mert megláttam,
Hogy odabenn szép leány van.
Tüzet rakott eszemadta,
Lobogott is, amint rakta;
Jaj de hát még szeme párja,
Annak volt ám nagy a lángja!
Én beléptem, ő rám nézett,
Aligha meg nem igézett!
Égő pipám kialudott,
Alvó szívem meggyúlladott.
Nincs magyar ember, aki ne ismerné ezeket a Petőfi-sorokat. Legfeljebb olyan fordulhat elő, aki rácsodálkozik: Petőfi Sándor, a magyar költészet világhírű óriása írta volna ezt az örökzöld magyar nótát? Mert ezek a sorok valóban egyik legismertebb magyar nótánk sorai is egyben: olyan nagyságok előadásában is közismert ez a dalunk, mint például a bő tíz esztendeje elhunyt Melis György, a Kossuth- és háromszoros Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
De jól is van ez így. Mármint hogy nem firtatjuk túlságosan, honnan ered ez a fülbemászó dallam, és hogy ki mindenki zendített már rá: „Befordultam a konyhára, rágyújtottam a pipára, azaz rágyújtottam volna, hogyha már nem égett volna.”
És az is nagyon rokonszenves, hogy költőnk nem adott külön címet ennek a négy versszakának. Petőfi olyan derűsen leleményes formában meséli el egy szerelem fellobbanásának drámai pillanatát és körülményeit, hogy a levegővétel természetességével idézi fel a képszerű magyar beszéd, tagolás és hangsúly mibenlétét. Ebben a műben összeér népdalaink messzi pusztákat idéző visszhangja a magyaros verseléssel, amit pedig igazi hungarikumunk, a magyar nóta is híven őriz…
Penckófer János