Hosszú betegség után elhunyt egy ismert kárpátaljai kardiológus

2020. november 28., 08:37

Néhány nappal a 80. születésnapja után, hosszan tartó gyógyíthatatlan betegség után elhunyt Mikola Kisko, az orvostudományok doktora, az Ungvári Nemzeti Egyetem Orvostudományi Karának professzora.

A több mint ezer szívet meggyógyító híres kardiológust a kollégák, a hallgatók és a betegek egyaránt tisztelték és szerették szaktudása, intelligenciája, tanár-mentori tehetsége, segítőkészsége és megbízhatósága miatt.

Mikola Kisko 1940-ben született munkáscsaládban. A középiskola elvégzését követően felvételt nyert az Ungvári Állami Egyetem orvosi karára. Már hallgatói éveiben tudományos munkát folytatott. Miután 1963-ban diplomát szerzett, Volócon és a Perecsenyi járásban dolgozott különböző orvosi beosztásokban. 1970 óta az Ungvári Állami Egyetemen dolgozott: előbb aspiránsként, majd a tanszék adjunktusaként, 1990 óta pedig tanszékvezetőként.

(0312.ua/RV)