Puszta Sándor: Bennünk fénylő csillag
sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni
gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni
induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni
a jóságot még ma
el kéne kezdeni
óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni
Már első hallásra karácsonyi versnek tűnik fel a Bennünk fénylő csillag, pedig nem foglal magába semmilyen megszokott karácsonyi elemet. Címének megfelelően mindössze egy bizonyos „bennünk fénylő csillag” megszületését sürgeti a szerző, aki – egyébként – pappá szentelése után a Budapest melletti Leányfalun szolgált negyvenhat éven keresztül.
A fény megszületésének sürgetése teszi karácsonyi hangulatúvá a költeményt, pedig valójában arra ébreszt rá, hogy a világ jobbra fordulása nem külső tényezőtől függ. Arra figyelmeztet, hogy nincs embertől független valóság, nincs emberen kívüli világfejlődés vagy éppen világzüllés. A világban megtörténő bármiféle változás emberi elhatározás kérdése.
Puszta Sándor versének másik fontos gondolata pedig az, hogy milyen rendkívüli erő hatása alatt állunk. Az első kétszer két sora erre emlékeztet. Hogy szinte minden alkalommal meg kell küzdenünk valami láthatatlan erővel, szándékkal, amely hallatlan éberséggel figyeli döntéseinket, elhatározásainkat, és mindig kicsorbítja azokat. Ének helyett „sírásra görbül a szánk”, általában maradunk a gyávaság fészkében, és azt mondjuk: nem tehetünk semmit, ilyen a világ…
Penckófer János