A pénztárcánk (is) bánta 2020-at

2021. január 14., 15:40 , 1040. szám

A koronavírus-járvány súlyos csapást mért a világgazdaságra, amelyet számos vállalat nem élt túl. A pandémia következtében elharapódzó gazdasági válság emberek millióit taszította szegénységbe. Ezalól Ukrajna sem volt kivétel – derül ki az Ekonomics­na Pravda összeállításából.

A Világbank számításai szerint világszerte 150 millióval nőtt a szegények száma a pandémia következtében. Ukrajnában is sokan maradtak részben vagy teljesen munka nélkül, elsősorban a turizmusban, vendéglátásban, légiközlekedésben foglalkoztatottak közül. A hrivnya árfolyamának gyengülésével azokra is hatott a „koronaválság”, akiknek sikerült megőrizniük munkahelyüket.

Kíméletlen számok

Az ENSZ Egyetem Gazdaságfejlesztési Kutatások Világintézetének tavalyi jelentése szerint a gazdasági válság lefolyására vonatkozó legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén, 20 százalékos jövedelem- vagy fogyasztáscsökkenéssel számolva, a vásárlóerő-paritáson számítva napi 1,9 dollárra becsült szegénységi küszöb alatt élők száma a világon 420–580 millióval nőhet, összehasonlítva a 2018-as legfrissebb hivatalos adatokkal.

Az előrejelzések Ukrajna vonatkozásában is borúlátóak voltak. Az UNICEF tavaly áprilisi jelentése értelmében a világjárvány miatt a szegények aránya az országban 27,2%-ról 43,6%-ra, legrosszabb esetben pedig a teljes népesség 50,8%-ára emelkedik. Vagyis potenciálisan ennyien élhetnek a tényleges létminimumot meg nem haladó összegből, amely 2020 novemberében a Szociálpolitikai Minisztérium számítása szerint 3 922 hrivnya volt. A gyászos előrejelzések azon alapultak, hogy a karantén miatt a kisvállalkozások többsége bezár, munka nélkül hagyva a népesség legsérülékenyebb rétegeit. Ugyanakkor a határok lezárása megnehezíti a munkaerő-vándorlást, miáltal lényegesen kevesebb pénzt utalnak haza a külföldön munkát vállalók.

A Világbank múlt decemberi adatai szerint a szegények száma 702–729 millióra nőtt a Földön. A pesszimista számítás értelmében 2020-ban 150 millióval nőtt azok száma, akik napi 1,9 dollárból vagy annál kevesebből élnek.

Nem csak a járvány okozta a bajt

Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia (NANU) számításai szerint meredeken emelkedett a szegények aránya az ukrán lakosságon belül, elérve a 2015-ös szintet. Ugyanakkor egyes kutatók azon a véleményen vannak, hogy az ukránok elszegényedése a világjárványtól és a karanténtól függetlenül is folytatódott volna. Szerintük a szegénység gyors növekedése már az elmúlt év első negyedévében megfigyelhető volt, s az első félév adatai alapján a lakosság szegénységi szintje elérte az 51%-ot. Egy évvel korábban, 2019 első féléve alapján a lakosság 41%-a volt szegénynek mondható.

A kutatók arra számítottak, hogy 2020 második felében valamelyest normalizálódik a helyzet, de becslésük szerint a szegények aránya éves szinten így is valahol 45–50% között mozoghat. A NANU adatai szerint 2020 első felében közel 19,4 milliónyian éltek a szegénységi küszöb alatt, míg 2019-ben még 4 millióval kevesebben voltak.

Hogyan változtak a jövedelmek?

Az Állami Statisztikai Szolgálat adatai alapján az egyetlen bérből élők számára 2020 a jövedelemcsökkenés jegyében telt. A kívülállónak úgy tűnhetett, hogy az év folyamán fokozatosan nőttek a bérek az országban, ám ez a növekedés inkább csak nominális volt. Az ukránok átlagbére dollárban kifejezve januártól novemberig 31 USD-vel, azaz 7%-kal csökkent. Az elmúlt év folyamán az amerikai valuta értéke a hrivnyához viszonyítva 17%-kal nőtt. Ez a helyzet annak ellenére állt elő, hogy maga a dollár is veszített értékéből a többi világvalutához képest.

Még rosszabb a helyzet, ami a nyugdíjasok „fizetőképességét” illeti. A Nyugdíjalap információi szerint az átlagos öregségi nyugdíj Ukrajnában 2020 folyamán 365,5 hrivnyával havi 3 430,28 hrivnyára nőtt. A nyugdíjak tényleges vásárlóereje (dollárban kifejezve) azonban csökkent. A csökkenés a második negyedév elején bizonyult a legszembetűnőbbnek. Ennek oka a hrivnya 9,5%-os leértékelődése volt. Az év további részében a nyugdíjak növekedtek ugyan, ám dollárban kifejezve nem tudták elérni a 2020 eleji szintet.

Még több munkanélküli

A várakozásoknak megfelelően 2020-ban nőtt a munkanélküliek száma. Az Állami Foglalkoztatási Központ adatai szerint számuk meghaladta a félmilliót. Ez a mutató nem veszi figyelembe azokat, akik a vizsgált időszakban elveszítették ugyan a munkájukat, de nem vétették magukat nyilvántartásba az állami hivatalban. Vagyis a munkanélküliek tényleges száma lényegesen nagyobb lehetett. Az Állami Statisztikai Szolgálat szerint 2020 második és harmadik negyedévében a munkanélküliség 9,9%-ot, illetve 9,5%-ot tett ki.

A munkanélküliek megsegítésére a kormány pótlólagos forrásokat különített el a koronaválság idején. Bevezették egyebek mellett az ideiglenes munkanélküli segélyt. E kifizetések csúcsa 2020 júliusára esett.

Annak ellenére, hogy az állam igyekezett a munkájukat vesztett emberek segítségére sietni, a munkanélküliségi kifizetések átlagos nominális összege még hrivnyában kifejezve is csökkent. Az Állami Foglalkoztatási Központ szerint januártól novemberig 309 hrivnyával, dollárban kifejezve havi 164-ről 126 dollárra esett.

A munka sem garantálta minden esetben a fizetést, a biztos megélhetést. Az Állami Statisztikai Szolgálat szerint 2020 folyamán jelentősen nőtt a foglalkoztatottaknak ki nem fizetett bérek összege: 1,8 milliárd hrivnyáról 2,7 milliárd hrivnyára, vagyis 47,2%-kal. A munkáltatók tartozása a munkavállalóiknak, azaz a bérhátralék a második negyedévben növekedett a leggyorsabban.

Kevesebb pénz jutott mindenre

Az elmúlt esztendőben nőttek az ukránok közüzemi tartozásai. 2020 novemberében – 2019 novemberéhez képest – a földgáz, a fűtés és a meleg víz után 10%-kal, a hulladék elszállításáért 38%-kal tartoztak többel. A közüzemi szolgáltatásokért felhalmozott teljes lakossági adósságállomány január–novemberben 10%-kal, 66,1 milliárd hrivnyára nőtt.

Tavaly jelentősen megváltozott az ukránok jövedelmének szerkezete: 2020 harmadik negyedévében a szociális juttatások aránya a háztartások bevételeiben 30,4%-ra nőtt, míg 2019 ugyanezen időszakában 28,2% volt.

Mire számíthatunk idén?

Remélhető, hogy 2021-ben a Föld és Ukrajna lakossága tömegesen esik át a koronavírus elleni oltáson. Ebből kiindulva a nemzetközi pénzügyi szervezetek a világgazdaság élénkülését jósolják.

Várhatóan Ukrajna GDP-je is növekszik, ami gátat vethet a további elszegényedésnek. Ugyanakkor a szakértők nem számítanak arra, hogy a lakosság jóléte 2021-ben számottevően nőne. Elsősorban azért, mivel a gazdasági problémák, amelyek 2020-ban a világjárványtól függetlenül is hatottak, az oltástól – sajnos – nem szűnnek meg.

 (zzz)