Vasárnapi üzenet: 2021. február 7.

2021. február 7., 08:42 , 1043. szám

„Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” (Jel. k. 1, 8)

Elsők és utolsók

Életünk legemlékezetesebb pillanatai gyakran kapcsolódnak ezekhez a szavakhoz. Az első találkozásoktól az utolsó búcsúzásig. Emlékezetes az a pillanat, amikor leendő férjünkkel vagy feleségünkkel először találkozunk. Nagyon fontosak később a gyermekünk első szavai vagy első lépései. Ilyenkor szinte az egész család odagyűl köré, és örömmel nyugtázzák a fejlődést. Említhetném még az első munkahelyet, vagy éppen amikor egy idegen embert mutatnak be nekünk, vagy amikor megismerkedünk valakivel; fontos az első benyomás.

Ugyanakkor ott vannak az utolsók is. Ritkán adódik ilyen lehetőség, mert elfoglaltak vagyunk, de ha mégis, akkor olyan nehezen töltjük a nyaralás utolsó napjait. Vagy ami szomorúbb, ha egy-egy szerettünket elveszítjük, akkor sokáig emlékezünk az utolsó szavaira, a búcsúpercekre.

Jézus mondja: „Én vagyok az Alfa és az Ómega.” Ő a teremtés kezdete és a vége. Ő az egyház kezdete, célja és a vége. Ő az életem kezdetének és végének az Ura.

„Aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható”

Isten a kezdet és a vég Ura. Az Ő léte nem köthető csak a múlthoz abban az értelemben, hogy korábban munkálkodott, de most már nem teszi. Isten nem halott, ahogyan ezt egy filozófus mondta. A jelen idővel kezdi, és nem a múlttal. Nem azt mondja, hogy aki volt, van és lesz, hanem: aki van, volt és lesz. Mit számít ez? – kérdezhetnénk.  Nagyon is sokat számít! Mert ez azt mutatja, hogy Istennek fontos a jelen. Ura a múltnak, a régi időknek, az életem korábbi részének, Ura lesz a jövőnknek, de a jelenben munkálkodik. Nekünk is a jelenben kell szolgálnunk.

Nem mondhatom azt, hogy már annyi mindent tettem, most jöjjön utánam valaki más, én már olyan régen tagja vagyok ennek a közösségnek, most már kilépek, és átadom a helyem. Azt sem mondhatjuk – Jeremiás után szabadon –, hogy még túl fiatal vagyok, jelenleg nincs időm, majd ha idősebb leszek. Nem jó kifogás! A jelen időt kell, hogy felhasználjam a szolgálatokra, a jó cselekedetekre.

Ő az Alfa és az Ómega, azaz átfog és célba juttat mindent, amit csak szeretne. Előtte nincs akadály, sem idő, sem ember. Mindenhová elér a keze, véghez viszi, amit eltervezett – próbákat vagy ígéretes jövőt. Ő minden mindenekben.

„Én vagyok az Alfa és az Ómega” – a világban

Az  Ővele való találkozást egyetlen ember sem kerülheti el. Ez nem választás kérdése. Találkozunk Ővele, mert megkeres az igéje vagy egy másik személy által. Életünk folyamán eljön az a pillanat, amikor a találkozás után döntenünk kell: mellette vagy ellene. Azért kell igent mondanunk kegyelmére, mert végül, az ítéletkor mindenkinek találkoznia kell majd az eljövendő Krisztussal. Jó örömmel és nem félelemmel várni azt a napot!

„Én vagyok az Alfa és az Ómega” – az egyházban

Isten gondviseléséről szólunk sokszor, mert gondviselését tapasztaljuk. Velünk van, és ez kegyelem. Áldott dolog ebben a kegyelemben élni. Istenben bízó emberekként nem kell, hogy elmeneküljek Isten elől, szabadok vagyunk arra, hogy előbb Őhozzá menjünk. Szabadok vagyunk, mert az egyházban vagyunk, a Krisztus testében, abban, amelyről Ő gondot visel.

„Én vagyok az Alfa és az Ómega” – a személyes hitéletben

A legfontosabb kérdés talán ez. Mit jelent személyesen az életemre nézve? Egyrészt azt, hogy felismerem, Ő alkotott, Ő formált, Ő az Ura a kezdetemnek és a végemnek. Másrészt nemcsak észreveszem és felismerem ezt, hanem ehhez igazítom az életemet, mindennapjaimat. Életem keretévé válik Jézus, a születésemtől a halálomig tudom, hogy Ő uralkodik felettem. Átszövi az életemet, vezet és tanácsol, mint a jó pásztor. Adjunk át neki mindent az első dologtól az utolsóig! Engedjük, hogy Ő uralja életünk minden percét és történését!

Máté Richárd
református lelkipásztor