Váradi Natália: Az első nehézségnél nem szabad feladni

Nemrég magas állami kitüntetésben részesült dr. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelemtanára. Az Értékteremtő Közösségekért díjat 2020-ban alapították, 2021-ben második alkalommal osztották ki. A díjat minden évben egy civil szervezet és egy természetes személy számára ítélik oda. Idén 46 felterjesztettből egy civil személy és egy egyesület kaphatta meg a kitüntetést.

– Különleges elismerésben részesült. Az Értékteremtő Közösségekért díjat maga Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át. Milyen érzés volt átvenni a díjat?

– Minden díj és elismerés nagy meghatottságot, köszönetet és hálát idéz az ember szívében és lelkében. Amikor 17 éves koromban elkezdtem a főiskolán dolgozni, soha nem gondoltam volna, hogy engem bármiféle díjban is részesítenek az életben. Főleg olyat nem gondoltam, hogy ilyen magas kitüntetésekben lesz részem.

– Értékteremtő Közösségekért díjról beszélünk. Az ön munkája nagyon széles spektrumban foglalkozik a kárpátaljai közösségekkel. Miért fontos önnek a kárpátaljai közösségek segítése?

– Mert ilyen példa állt előttem. Azt gondolom, hogy ahogy nevelik az embert, amilyen közösségben nő fel, olyanná válik. Én a Bátyúi Középiskolában tanultam, ott mindig volt egy olyan közösség, melynek fontos volt a magyar ünnepség, a magyar identitástudat. Aztán a Rákóczi-főiskolára kerültem, ahol szintén nagyon nagy példák álltak előttem: olyan emberek, akik felkaroltak, és látták bennem az esetleges tehetséget vagy képességet arra, hogy el tudom végezni a rám bízott feladatokat. Én csupán követem az értékeket és a példákat. A Kárpátalján élő emberek – civil szervezetek és oktatási intézmények vezetői – ott teszik a dolgukat, ahol kell. Én is a legjobb tudásom és képességem szerint szerettem volna teljesíteni azt a feladatot, melyet rám bíztak a vezetőim. Nyilvánvalóan ezek a díjak még jobban motiválják az embert, hogy folytassa a munkát. A díj kapcsán meg kell jegyezzem, hogy az nem egy emberé, hanem egy közösségé. Azoké a diákoké, tanároké, munkatársaké, akik által megkaphattam ezt a díjat.

– A kisebbségi létben felértékelődik a közösségi munka szerepvállalása. Mi a közösségépítői munka sikerének titka?

– Az odaadó és kitartó munka. Soha nem lesz könnyebb a kisebbségi létben, de azokból az akadályokból, amelyek elénk gördülnek, kis ügyességgel, összefogással lépcsőket építhetünk, és olyan hegycsúcsokat érhetünk el, amilyeneket csak szeretnénk.

– Említette, hogy olyan közösségi példák álltak ön előtt, amelyek segítettek a kitartó munkában, és hogy ez jelenti a fő motivációt az ön számára.

– Bátyúban tanultam, majd a Rákóczi-főiskolán angol–történelem szakon végeztem. Ezt követően a Debreceni Egyetemen történelemből doktori fokozatot szereztem, majd a kandidátusi fokozatot az Ukrán Tudományos Akadémia történeti intézetében is megszereztem, mivel a magyarországi diploma itthon nem volt megfelelő. A későbbiekben munkám a felnőttképzési központra is kiterjedt, ezen belül számos projektet valósítottam meg. Úgy éreztem, hiányos a menedzsmenttudásom, így felvételiztem a Nyíregyházi Egyetemre, és elvégeztem a közgazdász szakot. Ezt követően a magyar mint idegen nyelv tanfolyamokat kellett koordinálnom, ezért a Károli Gáspár Református Egyetemen elvégeztem a magyar mint idegen nyelv mesterszakos képzést, hogy megfelelő szakértelmem legyen a programhoz. Jelenleg az Ungvári Nemzeti Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán tanulok. Azt gondolom, tanulni, fejlődni sosem késő.

– A rengeteg szakmából, melyeket felsorolt, melyik áll a legközelebb önhöz?

– Ha azt kérdeznék, kinek tartom magam, akkor történelemtanárt mondanék. Ez a legfontosabb számomra. Jelenleg a XX. századi Kárpátalja történetét tanítom a főiskolán, és úgy próbálom mindezt tanítani, hogy az valós és hiteles legyen.

– Többszörösen túlképzett értelmiségiként mégis itthon maradt!

– Azt hiszem, hogy nekem álomállásom van itthon. Mindenki tudja, hogy gyereket szerettem volna, legalább 5-öt, ám a vágyam sajnos 9 lombik után sem teljesült, és az örökbefogadás is csődöt mondott. Viszont a munkámból adódóan egyszerre 2000 gyerekkel van lehetőségem foglalkozni. Azt gondolom, hogy a lehető legjobb helyen vagyok. A Jóisten engem oda tett, ahol nekem lennem és szolgálnom kell. Áldottnak érzem magam, hogy ilyen társam, barátaim, munkatársaim vannak.

– A jövő generációját neveli. Mit üzen számukra?

– Mindig legyen célod, anélkül nem érsz el semmit. A célok legyenek reálisak. El kell felejteni az összes olyan dolgot, amely miatt nem sikerülhet elérni a célt, és arra az egyetlenre kell koncentrálni, amely a sikerhez vezethet. „Mert minden lehetséges annak, aki hisz.” Én 17 évesen árván maradtam, de mindig adott a Jóisten olyan embereket mellém, akik kezet nyújtottak és segítettek. A legfontosabb, hogy az első nehézségeknél nem szabad feladni!

Váradi Enikő