Márai Sándor: Füves könyv

Könyvajánló

Vannak, akik úgy olvasnak, hogy közben aláhúznak, kiírnak az olvasott könyvből részleteket. Jóleső érzés ezeket az idézeteket visszanézni néha, megidézni egy könyv hangulatát. Az ilyen típusú embereknél egy könyv sikerét jól mutatja, ha egy idő után már majdnem minden sorát aláhúzzák, kiírják az éppen olvasott könyvnek, annyira megragadja az olvasót. Nos, azt hiszem, Márai Sándor Füves könyvével sokan így jártak az elmúlt évtizedekben. 

Márai Sándor (1900–1989) Kassán született szász származású polgári családban. Budapesten és Németországban is tanult, mielőtt sikeres újságíró lett. Fiatalon bejárta Európát, miközben művei egyre nagyobb népszerűségnek és elismertségnek örvendtek, és a korszak vezető folyóirataiban – többek közt a Nyugatban – jelentek meg. Igazi világpolgár volt: sokat utazott, olvasott, tájékozódott, és ezekből merítette írásainak témáját. A harmincas-negyvenes évek egész pályafutása legtermékenyebb időszaka volt: ekkor írta máig legjelentősebbnek tartott regényét, az Egy polgár vallomásait, de ekkor jelent meg többek közt a külföldön rendkívül népszerű A gyertyák csonkig égnek, a Vendégjáték Bolzanóban vagy a mesterének, Krúdynak emléket állító Szindbád hazamegy is.

1948-ban a kibontakozó diktatúra elől menekülve elhagyta az országot, és előbb Olaszországban, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Ettől kezdve könyveit évtizedekig nem lehetett kiadni Magyarországon. 1989-ben a magára maradt, súlyosan beteg író öngyilkos lett, a rendszerváltással ugyanakkor lehetővé vált műveinek újrakiadása, mely a máig tartó Márai-reneszánsz nyitányát jelentette.

A füves könyv eredetileg egy orvosbotanikai összeállítás, mely tanácsadó jellegű, és orvosi célra készült. Hogy miért éppen ezt a címet adta Márai könyvének, arról a következőket olvashatjuk: „Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetően.” Márai a filozófiai témáktól kezdve egészen a hétköznapi dolgokig szinte mindenről ír Füves könyvében. Értekezik az élet értékéről, az emberi jellemről, de szól az olvasásról, utazásról is, sőt, még a sárgarépáról és a reszelt almáról is van véleménye. A rendről és gondviselésről például a következőket mondja: „Úgy tapasztaltam, hogy az emberi élet alján rend van. S mert az emberi élet a Teremtés legbonyolultabb megnyilatkozási formája, valószínű, hogy máshol is rend van, a kezdetlegesebb és egyszerűbb létezés világában is, a kőzetek, mosómedvék, hüllők és a bolygócsillagok természetében is. Mindenben rend van, a dolgok eljutnak hozzánk akkor is, ha ujjunkat sem mozdítjuk, s rend van abban is, hogy időnként mozdítjuk ujjunkat vagy lelkünket a célból, hogy a dolgok eljussanak hozzánk, mi eljussunk bizonyos helyzetekhez, emberekhez, gondolatokhoz, melyekhez személy szerint, elodázhatatlanul közünk van. Mindebben rend van, ebben hiszek. De hiszek abban is, hogy e rend mögött szándék is van, melyet nem ismerek. Nevezd, ahogy akarod. Én Gondviselésnek nevezem. Ez a szándék törődik velem, személyesen, büntet, vezet, elrendezi dolgaim, a mélybe taszít, minden pillanatban ellenőriz, építi körülöttem a világot, és épít engem a világban, felhasznál. Aki ezt nem érzékeli idővel, vaksi és süket. Minden mögött a Gondviselés van: ebben is hiszek.”

Ezzel szemben az öltözködésről csupán a következő gondolatokat veti papírra a bölcs Márai: „Az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni.”

Olvassuk ezt a könyvet előre és hátra hallgatódzva, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyeljünk a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében.

(Szerk.: Tóth János)