Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

Boldogulás szülőföldön (20. rész)

Az e heti részben fiatal, családos emberek mesélnek saját tapasztalataikról, illetve kockázatvállalásról és arról, hogy nem szabad feladni az embernek az álmait, hanem kitartással végig kell menni a megkezdett úton, amit elkezdtek, és ami a legfontosabb, mindig új ötletekre és vállalkozókedvre van szükség.

– Meséljetek magatokról!

– Dobsa Németh Beátának hívnak, 34 éves vagyok. Salánkon születtem, és ott jártam iskolába, viszont érettségit már a magyarországi Bocskai István Katolikus Gimnázium angol–német tagozatán szereztem. Aztán a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán először magyar nyelv és irodalom szakon, majd második évfolyamtól párhuzamosan – a tanáraim biztatására – az angol szakot is elkezdtem, és mindkettőt sikeresen be is fejeztem. Jelenleg a Pannon Egyetem Többnyelvűségi Nyelvtudományi Doktori Iskola (Multilingualism Doctoral School) angol nyelvű PhD-képzésén folytatom tanulmányaimat, és szeretnék doktori címet szerezni. Kétgyermekes anyukaként Beregszászban élek a férjemmel, Dobsa Istvánnal, illetve már több mint 3 éve vagyok a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjának (MCC FIT) a beregszászi régióvezetője. A közelmúltban pedig egy vállalkozást is sikerült beindítanunk Organika néven, amely egészséges élelmiszereket (glutén-, laktóz- és cukormentes) árusító boltot és kávézót takar.

– Marton Tibor vagyok, 36 éves, Csongoron élek a feleségemmel és 3 gyermekünkkel. Életvidám, mindenben a pozitívumot kereső vicces figura vagyok. Ugyanakkor tudok nagyon komoly is lenni, bár azt vallom, hogy ha mindent túlságosan komolyan vennénk, akkor eléggé nehezen élnénk meg a mindennapjainkat. Jelenleg két vállalkozásunk van. A Tünde Divat két bolttal van jelen, az egyik Csongoron, a másik Beregszászban. Ezekben az üzletekben ruhákat, cipőket, játékokat, ajándékokat, valamint a háztartáshoz tartozó eszközöket is árusítunk. A másik vállalkozásunk pedig egy 5,5 hektáron elterülő sportkomplexum üzemeltetése, ami a Barátság Stadiont is magában foglalja.

– Mi volt a legfőbb ok – felsorolhattok többet is –, hogy itthon, Kárpátalján maradtatok, itt helyezkedtetek el?

Beáta: Amikor külföldre mentem tanulni, már akkor biztos voltam abban, hogy haza szeretnék jönni. Még anno politológusnak készültem, felvételt is nyertem az ELTE-re, viszont az élet másképp alakult. Aztán a gyereknevelés időszakában átértékelődtek bennem a dolgok, és arra jutottam, hogy pedagógusként szeretnék dolgozni. Amikor óvodáskorú lett a gyermekem, akkor kezdtem el a felsőfokú tanulmányaimat. A diploma megszerzését követően dolgozni kezdtem, aztán ifjúsági tevékenységekben is részt vettem, később az MCC berkein belül megtaláltam a számomra testhezálló munkát, emellett pedig a doktori tanulmányaim – amelyek a nyelvi tájegységekhez kapcsolódnak – is magukban foglalják a pedagógiát és a politikát is, lásd ukrán nyelv- és oktatási törvények, így ezek is közel állnak hozzám. Ezenkívül férjhez mentem, családot alapítottunk, nemrég pedig megszületett a kisfiunk.

Tibor: Az érettségi után mindketten Budapesten tanultunk tovább, ami a tervünk része volt korábban is, de az első hónapok, majd évek után is tudtuk, hogy nem ez a végső cél az életünkben, mármint a külföldön való boldogulás. A feleségemmel tudatosan készültünk a kárpátaljai életünkre, pedig szinte minden adott volt ahhoz, hogy ott maradhassunk, mi mégis a hazatérés mellett döntöttünk. A család közelsége, a gyerekek gyors egymás után érkezése, illetve a vállalkozási kedv, valamint a nagyvárosi és kistelepülési élet közötti óriási különbség – még úgy is, hogy nem áll távol egyik sem tőlem – arra sarkallt minket, hogy itthon, Kárpátalján maradjunk. Ugyanakkor a fiatalokat egy-egy jó munkahely, a család, valamint a szülőföld iránti szeretet tarthatja itthon. Mert valljuk be, ma csak akkor marad itthon egy pályakezdő friss diplomás, ha ezek a lehetőségek vagy mind, vagy részben megvannak.

– Milyen volt a kezdet kezdete?

Beáta: A tanulmányi éveim alatt nagyon jó mentoraim voltak, úgy mint prof. dr. Csernicskó István vagy dr. Beregszászi Anikó, akik mindenben támogattak, és nagyon sokat fejlődhettem mellettük, előbbi pedig ismét mentorál a doktori tanulmányaimban. Közben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) lettem az alelnöke. Nagyon szerettem ezt a tevékenységet, végig a nemzetközi vonalon mozogtam inkább, sok konferencián, illetve több mint 13 vezetőképzőn is részt vehettem, nemcsak Magyarországon, hanem Fehéroroszországban, Litvániában, Lettországban, Törökországban és Grúziában is, Bocskor Andrea, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjének a jóvoltából, a KMKSZ ISZ tevékenységein keresztül. Emellett huzamosabb időt tölthettem a képviselő asszony mellett gyakornokként, amikor is testközelből láthattam az Európai Parlament működését. Ezenkívül jó kapcsolati tőkét szereztem, aminek köszönhetően nyitott fülekre találtam. Megkerestem Bocskor Andreát, hogy a Robert Schuman Intézet mellett elindíthassuk az első Kárpátaljai Közéleti Vezetőképzőt, aminek az lett a folytatása, hogy az MCC felkarolta ezt az ügyet, így Kárpátalján is beindíthattuk a programot. Majd a Karpatalja.ma oldalán felfigyeltem egy álláslehetőségre, amelyre jelentkeztem, és így lettem az MCC FIT programjának az itthoni régióvezetője.

Tibor: Kezdetben minden nagyon nehéz volt. Sokáig nem volt „normális” munkám, vállalkozásaim sorban csődöt mondtak. Akkor ismét megfordult a fejünkben, hogy külföldön próbálunk szerencsét, csak most már nem ketten, hanem öten, a gyerekekkel. Már szinte minden meg volt beszélve egy Ausztriában élő barátommal a munkahellyel kapcsolatban, amikor hála Istennek, valami elindult, és a legújabb vállalkozásunk sikeresnek bizonyult.

– Milyenek az eddigi tapasztalatok? Mik jellemzik leginkább a munkáitokat?

Beáta: Eleinte nehéz volt, mert a tanárok vagy szülők nem igazán tudták hová tenni az MCC-t. Bejelentkeztünk az iskolákba, hogy legyenek szívesek megengedni, hogy előadást tartsunk a gyerekeknek, hogy megismerjék a programunkat. Az első időszakban nagyon idegenkedtek ettől. Aztán amikor lement az első év, a felvételt nyert gyerekek a FIT-program képzéseit követően olyan örömmel mentek vissza az iskolába a társaikhoz, hogy ők már tudnak újraéleszteni vagy robotot építeni, űrfizikát tanultak stb. Hatalmas pozitív töltetet kaptak ezáltal a gyerekek, amit láttak a tanárok és a szülők is. A következő évben már tárt karokkal vártak bennünket az iskolákban. Ezenkívül a FIT-program nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek szociális érzékenysége is a megfelelő mederbe kerüljön, így minden év végén karitatív akciót szervezünk, azokat a mézeskalácsokat kínálják eladásra a gyerekek, amelyeket otthon a szüleikkel készítettek el, és a befolyt pénzösszeget mindig adományként kínáljuk fel a rászorulóknak. Ezt látva azt tapasztalom, hogy a gyerekek és a szülők is megszerették a FIT-program tevékenységeit.

Tibor: A kemény és kitartó munka, valamint az alázatos hozzáállás ahhoz, amit csinálsz, előbb­utóbb meghozza a gyümölcsét. Alapvetően emberekkel dolgozunk. Az egyik tevékenységi körünk a kereskedelem, a másik a szolgáltatás. Mindkét munka kiváló kommunikációt igényel. Talán az emberekhez való viszony az, ami segített abban, hogy előre léphessünk a vállalkozásainkban: a pozitív hozzáállás mindenkivel mindenáron.

– Hogyan lehetne itthon tartani a fiatalokat? Milyen új ötletekre lenne szükség?

Beáta: Azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy a fiataloknak igenis szükségük van arra, hogy kimenjenek külföldre, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek, viszont a megszerzett tudást követően jöjjenek haza, és itthon próbálják meg kamatoztatni és érvényesíteni azokat. Azt látom, hogy a vállalkozó szellemű fiataloknak van Kárpátalján jövőjük. Ehhez az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ pályázatai is nagy segítséget nyújtanak – érdemes bátornak lenni, és megvalósítani az álmainkat.

Tibor: Először is esélyt kell adni a számukra. Ma sok munkahelyen azt tapasztaljuk, hogy bár szükség van a fiatal munkaerőre, de kérik a sokévi tapasztalatot. Az is igaz, hogy egy-egy szféra, bizony, kezd eltűnni. Jelenleg hiányolom a jó szakembereket: pl. az autó-, víz-, gáz-, mosógép- vagy hűtőszerelésben. Nem vagy alig találni. Ma mindenki ügyvéd és pszichológus akar lenni. Ebből a fiataloknak is engedniük kellene, valamint picit jobban támogatni azokat, akik ezeket a szakmákat választják. Minden ágazatra igaz, hogy esélyt kell adni a fiataloknak a tapasztalatszerzésre, és így nagyobb számban találnák meg itthon a számításaikat.

– Hogyan lehet Kárpátalján sikeres egy fiatal?

Beáta: Szerintem nemcsak egy vállalkozó lehet sikeres, hanem egy tanár vagy énekesnő, vagy akárki. A legnagyobb dolog Kárpátalján jelenleg – ha munkát vállaltál – az az, hogy kitartó légy, illetve egykori mentoromat, Beregszászi Anikót idézve „alázattal előre”. Én is ebben látom a rációt, hogy mindig csendben, alázattal és előre kell tekintenünk. A negatív dogokat félrerakva a pozitív tényezőkre kell koncentrálni.

Tibor: Ahhoz, hogy itthon sikereket érj el, sokkal többet kell érte tenni, mint egy uniós országban például. A külföldi életben az a könnyebb, hogy bármikor, ha úgy gondolod, munkahelyet válthatsz. Itthon ez nem olyan egyszerű. A lehetőségek is korlátozottabbak. Viszont a több lábon állás az, ami sikereket hozhat. Tapasztalataim szerint, aki több mindennel foglakozik, könnyebben boldogul. Nyilván ez egyéntől és kvalitásoktól is függ. Van olyan, hogy valaki egy bizonyos területen ér el kitűnő eredményt, míg valaki más 4-5 dologgal tudja csak ugyanezt elérni, de sikerül. Valamint nem elhanyagolható a szülői, esetleg baráti háttér, akik mindenben lehetőségeikhez mérten segítenek.

– Milyen változások kellenének az országban, hogy hatékonyabbá, inspirálóbbá váljon Kárpátalja, annak munkaerőpiaca a fiatalok számára?

Beáta: Nem vagyok nagy gazdasági szakértő, az országnak megvannak a maga problémái – ez nyilvánvaló. Emellett úgy érzem, hogy jelenleg igenis van jövője a fiatalságnak itthon, hiszen olyan gazdaságfejlesztési programok, felsőoktatási ösztöndíjak állnak rendelkezésre a magyar kormány támogatása jóvoltából, amilyenek ezelőtt nem voltak. Szó szerint élni kell a tálcán kínált lehetőségekkel.

Tibor: A kiszámíthatóság és stabilitás. Ma nagyon nehezen tud tervezni egy pályakezdő fiatal. Hiába vannak jó ötletei és hajlama a munkához, ha nem tud pozitívan kalkulálni. Kormányok jönnek, mennek, mi pedig sokszor csak sodródunk velük együtt. Ha tanácsot adhatok a fiataloknak, akkor a turizmus az, amiben jövőt látok, valamint a kereskedelem szinte minden ágazata. Ukrajna és azon belül Kárpátalja erre teljes mértékben alkalmas.

– Hogyan élitek meg kárpátaljai magyar fiatalként az itthoni mindennapokat akár a munkátokban, akár a munkátokon kívüli életetekben? Hogy néz ki egy napotok vagy hetetek?

Beáta: Örülök, hogy a médián keresztül érkező rengeteg, főleg a járvánnyal kapcsolatos negatív hírek ellenére látni mosolygós arcokat az utcán. Véleményem szerint a kárpátaljai magyarságra egyébként is jellemző, hogy mindig megpróbál vidám és erős maradni függetlenül attól, hogy mennyi megpróbáltatás áll előtte vagy már mögötte. Bízom abban, hogy ez a hozzáállás a jövőben sem fog megváltozni.

Tibor: Teljesen pozitívan állok hozzá a mindennapokhoz. Nem érzem hátrányát annak, hogy itthon maradtam. Nyilván vannak gondjaim, de igyekszem ezeket vidáman kezelni. A napi rutin azért megvan. A boltjaink árukészletét nekünk kell feltöltenünk, ami heti 3-4 napot vesz igénybe. A stadion, amit egy barátommal közösen üzemeltetünk, szintén napi törődést igényel. Ugyanakkor szeretek kikapcsolódni. A barátokkal heti szinten többször összejárunk, valamint szinte mindenevő vagyok sport területén. Pingpongozom, focizom, teniszezem. Igyekszem feltölteni magam ezekkel a dolgokkal.

– Mit ajánlanátok a fiataloknak? Hogyan boldoguljanak itthon, milyen megoldásokat keressenek, mit tegyenek, és mit ne?

Beáta: Merjenek nagyokat álmodni, ne féljenek önmagukat megvalósítani. Ha vannak ötleteik, akkor keressék meg az utakat, ahol azokat támogatják.

Tibor: Mindenképpen próbáljanak több dologra összpontosítani. Lehetséges, éppen abban lesznek jók, amiről korábban nem is hitték, hogy menne. Ehhez viszont bátorság kell. Sokszor be kell vállalni olyan dolgot, amit nem szeretnél, vagy úgy gondolod, hogy ez nem neked való.

– Milyen terveitek vannak?

Beáta: Szeretném befejezni a doktori disszertációmat, illetve a FIT-programot továbbvinni, fejleszteni.

Tibor: Egy-egy hosszabb utazás során, mikor órákig csak vezetek, mindenen töröm a fejem: újabb bolt vagy boltok nyitása; különböző rendezvények, legyen az sport vagy fesztivál szervezése; szeretnék a turisztikába is belekóstolni, amihez fejben már megvannak az ötletek, már csak a kivitelezés hiányzik.

Dankai Péter