Pánczél Károly: Magyarországnak ki kell állnia az őshonos nemzeti kisebbségek mellett

2021. április 14., 08:35 , 1053. szám

Magyarországnak továbbra is ki kell állnia az európai őshonos nemzeti kisebbségek mellett – mondta Pánczél Károly (Fidesz), az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke múlt szerdán az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Országgyűlés elkezdte tárgyalni a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatot.

Az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét célzó Minority SafePack aláírásgyűjtése 2017-ben indult az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezésében, amelyet a nemzeti összetartozás bizottsága és az Országgyűlés is támogatott.

Pánczél Károly hozzátette: az aláírásgyűjtés 2018 tavaszán sikerrel zárult, a kezdeményezők a szükséges egymillió helyett 1,1 millió érvényes támogató nyilatkozatot gyűjtöttek össze a szükséges hét helyett tizenegy tagállamban.

Az Európai Parlament is támogatta a kezdeményezést, de az Európai Bizottság teljes egészében elutasította azt, ezzel pedig semmibe vette az európai polgárok akaratát – fogalmazott a politikus. Hozzátette: a bizottság a döntésével elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy foglalkozzon az európai őshonos nemzeti kisebbségek nyelvének, hagyományának, kultúrájának védelmével.

A bizottsági elnök jelezte: az őshonos nemzeti kisebbségek ügye „nem csak magyar ügy”, összesen 50 millióan élnek őshonos nemzeti kisebbségiként valamely uniós tagállamban.

Pánczél Károly közlése szerint az Európai Bizottság döntése után szolidaritási mozgalom indult el Európában, ehhez csatlakozna a határozati javaslattal Magyarország is.

A határozati javaslat szerint az Országgyűlés továbbra is kiáll a külhoni magyar közösségek és az Európai Unióban élő őshonos nemzeti kisebbségek mellett. Pánczél Károly elmondta azt is, a bizottság egyhangú döntéssel támogatta a határozati javaslatot, és reményei szerint a három hét múlva esedékes szavazáson is a legtöbb frakció támogatni fogja azt.

A bizottság elnöke szólt arról is, hogy a Minority SafePack (MSPI) kezdeményező bizottsága az Európai Unió Bíróságán indított eljárást az Európai Bizottság (EB) elutasító döntése ellen.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb egymillió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó, minimálisan szükséges számú aláírást.

(MTI/Kárpátalja)