Ágh István: Absztrakt félelem

2021. május 2., 11:37 , 1055. szám

Kilenc hónapom smaragd

lombja elfogy, mint a hab,

most a járvány háttere,

bár látszatra semmi baj,

 

azt terjesztik a hírek,

hullanak az emberek,

itt még csak a fák alatt

bukdosnak a levelek,

 

minden hírré vált adat,

névtelen és arctalan,

állít csak, nem bizonyít,

nem tudom, mi az igaz,

 

hiszen lehetnék az is,

akit eltitkolt a hír,

mint az absztrakt félelem

konkrét áldozatait.

 

a honvédő fegyelem

lelkem mélyébe rekeszt,

ott őrizném meg magam,

míg az ördög fenyeget,

 

gyűlik a tapasztalat,

mi az, amit nem szabad,

s csak a végén tudható,

ki megy el, és ki marad,

 

kijárási tilalom

nagy csöndje az utakon,

mihez már a kiürült

őszt sem hasonlíthatom.

 

 

Ágh István itt olvasható versének világát akkor is könnyű volna aktualizálni, ha nem tudnánk, hogy a Hitel 2021. évi első száma adta közre mint a szerző újabb alkotását. Már a legelső versszakban gyanús a járvány szó, az utolsóban pedig a „kijárási tilalom” kifejezés mindenképpen maivá teszi.

„Kijárási tilalom / nagy csöndje az utakon, / mihez már a kiürült / őszt sem hasonlíthatom” – olvassuk az utolsó versszakban, és amilyen járatosak lettünk 2020 márciusa óta koronavírus-járvány ügyben, még az is megfordul a fejünkben, hogy ez a költemény alighanem „a második hullám” idején született. Nem nehéz ezt gondolni most, 2021 tavaszán, „a harmadik hullám tetőzése idején”, hisz a „kiürült őszt” már magunk mögött hagytuk. Ugyanakkor ez a gyanú és bizonyosság mégsem visz közel a vers főszereplőjéhez, az „absztrakt félelemhez”.

Az „absztrakt félelem” titkát-mibenlétét ez a két sor magyarázza jól: „minden hírré vált adat”: „névtelen és arctalan”. Ehhez foghatóan az ötödik szakaszban található lelki helyzet képes megragadni ezt a különös és különösen veszélyes talányt: „a honvédő fegyelem / lelkem mélyébe rekeszt, / ott őrizném meg magam, / míg az ördög fenyeget”…

Penckófer János