Nem vicc: elfogadták az „oligarchaellenes” törvényt
A Legfelső Tanács múlt csütörtöki ülésén második olvasatban is elfogadta az úgynevezett „oligarchaellenes” törvényt. Az esemény különösebben senkit nem hatott meg, vélhetően maguk az oligarchák szórakoztak a legjobban a színjátékon, amely az ország hatalmasai ellen vívott küzdelmet volt hivatott imitálni.
The Show Must Go On
A jogszabály elfogadását a szokásos parlamenti cirkusz kísérte. Ruszlan Sztefancsuk, a házelnök első helyettese, aki a koronavírusból lábadozó Dmitro Razumkovot helyettesítette, szavazásra bocsátotta az indítványt, hogy az oligarchaellenes törvényt a speciális eljárás szerint tárgyalják. A javaslatot az ülésteremben jelen lévők többsége támogatta. A speciális eljárás lényege, hogy a képviselők nem fejthetik ki véleményüket egyenként a törvényjavaslathoz benyújtott valamennyi módosító indítványról, csupán szavazhatnak az elfogadásukról. A törvényjavaslathoz mintegy 1 300 módosító indítvány érkezett, a hagyományos eljárás szerint tehát a jogszabály megszületése napokat, esetleg heteket vett volna igénybe. Az ellenzéki képviselőket (Európai Szolidaritás, Hang, Haza frakciók) érthetően felháborította, hogy ezzel a megoldással tulajdonképpen beléjük fojtották a szót. Indítványozták Sztefancsuk felmentését az ülés vezetése alól. Miután azonban az indítványt csupán 61 képviselő támogatta a minimálisan szükséges 226 helyett, Sztefancsuk maradt a helyén, és még aznap megszülethetett a jogszabály. A végszavazásnál a törvényre 275 honatya bólintott rá, pontosan ugyanannyi, mint ahányan július 1-jén első olvasatban megszavazták.
Amit a törvényről tudni kell
A jogszabály értelmében oligarchának minősül, aki
– részt vesz a politikai életben;
– jelentős befolyással bír a médiára;
– valamely monopólium végső haszonélvezője, illetve személyes vagyonának értéke meghaladja a 2 milliárd 270 millió hrivnyát.
A fenti kritériumoknak megfelelő személyek oligarchává nyilvánításáról a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) határozhat a miniszteri kabinet, az RNBO egyik tagja, az Ukrán Nemzeti Bank, az Ukrán Biztonsági Szolgálat vagy a Monopóliumellenes Bizottság előterjesztése nyomán. Az oligarchának minősített személyek bekerülnek a speciálisan erre a célra létrehozandó nyilvántartásba cégeikkel, intézményeikkel, kormánykapcsolataikkal együtt.
A nyilvántartásba vett személyeknek megtiltják a pártok támogatását, nem szerezhetnek ellenőrzést tömegtájékoztatási eszközök felett és a végső kedvezményezettjeik sem lehetnek, továbbá nem vehetnek részt az úgynevezett „nagy privatizációban”. Ezenkívül az állami tisztviselőket és hivatalnokokat kötelezik, hogy amennyiben kapcsolatban állnak, találkoztak, netán más módon, például telefonon érintkeztek valamelyik oligarchával, tegyenek úgynevezett kapcsolati nyilatkozatot.
Kikerülni a nyilvántartásból úgy lehet, hogy az érintett megszabadul az oligarchaság három idézett kritériumából legalább kettőtől, avagy bebizonyítja az RNBO-nak, hogy nem felel meg ezeknek a kritériumoknak.
A jogszabály a törvényerőre emelkedése után hat hónappal lép hatályba. Jelen állás szerint a törvényerőre emelkedése után 10 évvel veszíti hatályát.
Sok hűhó semmiért?
A törvény kezdettől vita tárgyát képezi. Elsősorban azt kifogásolta a hatalompárton kívül gyakorlatilag mindenki (talán még a hatalompárton belül sem volt teljes az egység e tekintetben), hogy a jogszabály a bíróságot megkerülve, kinevezett tisztviselőket jogosít fel korlátozó intézkedések bevezetésére ukrán polgárokkal szemben.
Számos kritika érte a szerzőket azért is, mert túl sok a bizonytalanság az oligarcha fogalmának meghatározása körül, vagyis nem kizárt, olyanokkal szemben is alkalmazni lehet a törvényt, akiket egyébként aligha sorolnánk ebbe a kategóriába. Nem véletlenül terjed a pletyka, hogy a potenciális oligarchák eredetileg 13 fős listája időközben 40 fősre dagadt.
Utóbb kiderült, túl sok szó esett a jogszabályról a tényleges jelentőségéhez képest. A hatalom fogadkozásai ellenére ugyanis a törvényből éppen azok az intézkedések hiányoznak, amelyek valóban fájdalmasan érinthetnék az oligarchákat, mondják a hozzáértők. A legtöbben pótcselekvésnek, amolyan elterelő hadműveletnek tekintik a törvényt, amely a valódi reformok hiányát hivatott elleplezni. „Az oligarchákról szóló törvény nem csökkenti a korrupciót az állami vállalatoknál, nem garantálja a pártatlan jogi eljárást, nem szilárdítja meg a korrupcióellenes rendszert, és nem kölcsönöz bátorságot, elvszerűséget se a Monopóliumellenes Bizottságnak, se más hivatalnak” – fogalmazta meg a lényeget összeállításában a zn.ua.
Nyilvános megbélyegzés
Az egyik népszerű elmélet szerint ugyanakkor a kormányzat az oligarchává nyilvánítással igyekszik korlátozni potenciális vetélytársai befolyását, lehetőségeiket. Ezek szerint nem véletlen, hogy az oligarchák neve mellett vállalataik, intézményeik, kapcsolataik is fel lesznek tüntetve a hivatalos nyilvántartásban. Ismerve az ukrajnai viszonyokat, valóban előfordulhat, hogy az államtól bármit is remélő, vagy pusztán a hivatalnokoktól tartó pénzintézetek, vállalatok, szervezetek és intézmények közül sokan nem mernek majd kapcsolatba lépni azokkal, akiket a hatalom nyilvánosan megbélyegzett.
Vitatkozhatunk arról, vajon sikerülhet-e korlátozni ezen a módon az ország legbefolyásosabb embereit, mindenesetre az oligarchaellenes törvény jól illeszkedik a kormányzatnak azon kétes intézkedései közé – lásd például az ukrán polgárokra bírósági határozat nélkül kivetett szankciókat –, amelyekre a Nyugat egyelőre csak ímmel-ámmal reagál.
(zzz)
