Kaffka Margit: A te színed előtt

2021. október 3., 12:06 , 1077. szám

Az én két fáradt asszonykezem

Hogy milyen lágy, amikor simogat,

Mily enyhén tárul, amikor ad:

Terajtad ösmerte meg.

– Köszönöm neked a két kezemet!

Szemem, a bágyadt, bús tükröző

(Áldott csoda ez!) sorsodba nézett;

S megtanulta, hogy tiszta szövétnek,

Betlehemcsillag, égi vezér…

– Áldjon meg az Isten a két szememért!

Mindig azt hittem: rút vagyok,

Csak durva vágyra hangoló,

Szívet bájolni nem tudó.

– Te megszerettél, – s rámigézted

Ezt a halk, esteli szépséget.

Oly csúnya volt, mit eddig éltem;

Kevert, pocsékló, fél, törött!…

– Most a múltam is rendbejött,

Ahogy tenéked elmeséltem. –

Mert láttad sorsom: megszerettem.

Nemes, szent csordultig-hited

Aranykelyhét felém kínáltad,

Szerelmed grál-borát ajánltad:

Most már, míg élek, szent leszek;

Felmagasztaltál; fent leszek;

Végig „te színed előtt” járva…

Ó hála, hála, hála, hála!

 

 

 

A szerelmes versek iránt rajongó olvasók jól ismerik Kaffka Margit A te színed előtt című remek költeményét. Hiszen megformáltsága ma is érvényes, hangszíne ma is érdeklődést kelt, csendes és biztos gondolatvezetésének meghittsége ma is elvarázsol.

De a vers máig ható hitelessége-érvényessége talán mégis abban van, hogy nem szokványos, nem felületes érzelmi alapállást közvetít. A vers szerelmi vallomás, ehhez nem fér semmi kétség, de itt a szerelemről megformált gondolat egyáltalán nem tekinthető általánosan elterjedtnek.

A vallomástevő itt nem a társ birtoklásáról vagy annak szépségéről-nagyszerűségéről szól. Például nem annak örvend, hogy immár nincsen egyedül. Nem. Ez a versbeli személy – a szerelem sokféle csodás vonzata mellett – önmaga felfedezéséről is beszél, és ezt már-már isteni adománynak tekinti.

A társnak, szerelmének mond ugyan köszönetet, hogy általa fedezte föl „két fáradt asszonykezének” eddig ismeretlen finomságát például, és hogy szemében most már ott az „égi vezérlés”, viszont a versvégi négyszeres „hála” önnön felfedezett gazdagságának méltatása is lesz egyben, amit – fokozhatatlan minősítéssel – „szentté válásnak” nevez a szerelmes asszony…

                Penckófer János